From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com] - Sent: Sunday, April 13, 2014 12:01 AM - To: 'mindenkinek.akit.erdekel@gmail.com' - Subject:
racionalizmus védelmében
- de nem az ember ellen? -
ha valaki ismeri Pais István címét, kérem küldje neki tovább olvasói észrevételeimet, interneten csak az írását találtam, levélcímét nem - FÁ
--<<Pais István nevére most figyeltem fel internetes böngészésem során. Meglepett tárgyi ismereteinek széles körűsége. Továbbá értelmiségi létét láthatóan a korrumpálhatóságtól függetlenül kívánja megélni. Komolyan akarja venni magát és szenvedélyét, a saját módszerű filozófiai következetességet.
Elismerő szavaimat nem kívánom vissza vonni később sem. A kezdeti fergeteges élmény, amit sorainak olvasása jelentett, néhány nap elteltével a meglepetésnek adta át a helyét, hogy a magam útja mégis mennyire különbözik az övétől. Tehát továbbra is szinte ihatom megjegyzéseit, körültekintő és lényegre törő megállapításait, ám lassan tisztázódik előttem, hogy önmagam műfajának meghatározása nélkül (például a hályogkovács mégsem annyira szépen hangzik), szóval tisztázódik, hogy a filozófiának mennyire más vetülete fogott meg engem – mint láthatóan Pais Istvánt. Más a történetem, más az életkorunk és ki tudja még mi minden nem. De ő is bele esik a klasszikus képtelenségbe, hogy Isten létét bizonyítani kellene, de nemléte bizonyítás nélkül is evidens. Nem tudom hozzá hasonlóan sorolni azon gondolkodási elveket, amelyeket minden bizonnyal sért ez a megközelítés. Ám mindenféle szimmetria elvek kutatása helyett nekem lételvi és ismeretelméleti észrevételeim volnának.
Nevezetesen hogy például a nagy görögök munkáit körültekintőbben hivatkozva mennyire árnyaltabb és mindenekelőtt praktikusabb kép alakulhatna ki előttünk – amelyben Isten létéről talán még nehezebb volna véleményt mondani. Nem állítom, csak nem is tudom tagadni. Az interneten vannak olyan wikipédiás szócikkek, ahol a magabiztos szerzők Arisztoteleszről megállapítják, hogy nem volt elég modern, mert a modern szakismeretek elhatárolásait még nem ismerte (úgy fogalmazva, hogy abban a korban ez nem is várható el tőle). Tehát az érdemdús, érdekes, de mégiscsak hozzánk képest „primitív” görögöket felülről láttatják. És fel sem merül bennük, hogy ha a földtörténetben voltak korok, amikor a kontinensek máshol voltak, amikor más volt a levegő oxigén tartalma, vagy amikor emberi történelmi időkben (!) az óceánok szintje lejjebb volt vagy száz méterrel vagy éppen feljebb – tehát mai pozíciónk relatív és nem is felétlenül a legkedvezőbb – nos akkor mi van, ha Arisztotelesz mégsem felületes volt, gátolt korának fejletlensége miatt, hanem a mainál sokkal inkább képes volt a szöget a fején találni? Például objektív ismereteink emberi, személyi létünktől függőségében?
Vagy ott van a másik sokat favorizált, kétezer éven át vezérlő csillagként fénylő Euklidesz a maga axiómáival. A kereszténység előtt 300 évvel a görög kultúrával áthatott Alexandriában. A hellenizmusban. Mi van, ha Isten létének megfogalmazása Európában, a kereszténységben már nem választható el az axiomatikus fogalmi építkezéstől? Sőt. Ha a klasszikus ontológiai megállapításokat a görögök óta nemhogy nem haladták meg, hanem még el is hanyagolták? Isten létéről beszélünk úgy, hogy azt a fogalmi rendet, amelynek Isten az egyik sarokpontja volt (ontológiai és ismeretelméleti szempontból is szigorúan átgondolva, mérlegelve), azt a fogalmi rendet elhanyagoltuk, mint egy öreg ház falainak talapzatát? Véleményt mondunk Istenről úgy, hogy filozófiai értelemben szavainkat nem is vesszük komolyan …. Főleg az axiomatikus fogalmi építkezéssel szembesülve gondolkodik el az ember, hogy mi van, ha nem csak Shakespeare drámái maradandó értékűek?
Olyan tárgyi alapossággal, mint Pais István, nem tudok szemléltetni. De felmerül bennem, hogy a kiterjedés nélküli pontnak mint matematikai alapfogalomnak micsoda útja volt az elmúlt két és félezer évben. Hátha valami hasonló történt (vagy történhetett) az emberi személy fogalmával is? Különösen Bothius személy fogalmára gondolok, illetve amint az az ő munkásságában élre került. Boethius személy fogalmának keresztény-görög gyökerei evidenciának vehetők. És igen meglepő eredményt hoz ha a római jogi alanyiság természetével állítom szembe. A kiterjedés nélküli pont eszmeiségének párhuzamaként Boethius által megfogalmazott ideák a személyről (egyszeri, megismételhetetlen, értelmes, szabad akaratú) kontra a római jogi gondolkodás reáliákhoz kötött megállapításaival különösebb eszmeiség nélkül (szabad vagy rabszolga, van-e vagyona, milyen szerződéseket kötött).
Úgy képzelem, hogy jelenkori társadalmi gondolkodásunkban nagy nehézséget okoz a szovjet megszállás évtizedeiben kicsúcsosodó érdektelenség filozófiai önképünk teljessége, ontológiai magva iránt. Kellő alázattal. Hátha tudnak nekünk az ókoriak is mondani még valamit, hátha a módszertani kételkedők az utóbbi párszáz évben elvétették a lényegi lét-kérdések tárgyalhatóságát. Mely szerint úgy is mondhatnánk, filozófiai szükségszerűség, hogy fogalmi rendszerünk boltozatának záróköve Isten fogalma. És az Isten képmására teremtett (elgondolt) ember személy mivolta is.
Ahol az emberi esendőség, végesség tudatában a racionalizmus végső soron csak az emberi értelem eszközrendszerének racionalitásaként képzelhető el. Tehát a racionalitás az emberi lét teljességének csak igen kis szegmense az emberi értelem eszközeként. Tehát nem alanyi létmód (főleg nem annak teljessége), hanem az alanyi lét teljességét szolgáló eszközi szerepben. Fontos, meghatározó de igen kis szegmense az emberi létnek. Például az érzelmi lét legalább olyan nagy ha nem nagyobb fontossággal bír. Mert végső fokon „racionális döntése” az embernek mint a többi létezőtől minőségében elhatárolható ontológiai létezőnek nincsen. Az emberi szabadság és felelősség a köznapi életben vett okozati hatásláncokon kívüli természetű. Hatásláncot indíthat az ember (és hatásláncon belül van értelme a racionalitásnak), de a szabad döntés lényege hogy végső soron kívül ál a mechanikus okozati láncolatokon (és ebből fakad a felelőssége). A felelősség nem egyszerűen a végrehajtási fegyelem felelőssége, hanem a céltételezés felelőssége! Mert a céltételezés az oksági láncolat indításának egy előfázisa. A céltételezés kultúrája pedig mindennapjaink örök kérdése. Lényegében az erkölcsiség nem más mint a szabad akarat iskolája, önfegyelme, az értékké emelt erkölcsi szempontok előtti önfegyelem kultusza. És a hit, hogy tovább menjünk, haladjunk, nem más, mint a konok eltökéltség, sőt már-már a mérlegelés nélküli erkölcsi szempontok érvényesítése a sokszor kényszerűen avagy örömmel fogadott újszerűség kérdéseiben. A hit nem a tényektől való eltekintés, a bizonyítás nélküli megállapítás elfogadása, hanem az eszmeinek, ideálisnak mondott, megalkotott minta követése, a minta helyességének elfogadása, az elfogadott normarendszer tényének tudomásul vétele, átélése. Ilyen vagy olyan fogalmazásban, ilyen vagy olyan szimbólumokkal kifejezve, fogalmazva, közvetítve nemzedékről nemzedékre. - FÁ>>--
Pais István: A racionalizmus védelmében. Levél Murányi Gábornak, a Magyar Nemzet (volt) rovatvezetőjének
Euripidész az egyik ránk maradt szövegrészletében a következőket mondta: “Kedves hazugságot kívánsz vagy keserű / Igazságot? Szólj! A választás rajtad áll.”
“Még
azt mondják, hogy vannak égben istenek?
Dehogy vannak, dehogy! Egyszer már szűnjetek
Meg ismételni ezt az elavult mesét!” (Euripidész)
“Ha
egy isten teremtette ezt a világot, akkor nem szeretnék a helyében lenni.
Bánata láttán megszakadna a szívem.” (Schopenhauer)
Tisztelt Murányi Gábor!
Euripidész az egyik ránk maradt szövegrészletében a következőket mondta: “Kedves hazugságot kívánsz vagy keserű / Igazságot? Szólj! A választás rajtad áll.” --<<Mert Euripidész felette állt a halandó esendőségnek és mint valami dzsinn tudott ezzel-azzal is szolgálni? – Akarom mondani ez nem abszolút értékű „tudományos pontosságú” választási alternatíva felkínálása, hanem egy kereső-kutató elme nevelési célzatú, jól fogalmazott makarenkói pofonja lehetett. Egy oktató szándékú kemény fogalmazás. - FÁ>>--
Magát ezt a két sort azért írtam a levelem elejére az Arisztotelész által a színpad filozófusának nevezett költőről, mert azt javaslom Önnek, hogy az alábbi szöveget csak akkor olvassa el, ha a poéta által fölajánlott két lehetőség közül hajlandó meghallgatni a másodikat, a keserű igazságot. --<<Itt kezdődik a talány. A szerző vajon tudja-e a „tudományos igazságot” tálalni, vajon nem terheli-e túl korának (utóbbi évszázadokat értve alatta), tehát kora szokásának megfelelően a „tudomány” alkalmasságait? - FÁ>>--
Ezt a levelet egyébként azért írom, mivel mint a Magyar Nemzetet évtizedek óta járató embert, nem csupán elszomorít, de egyúttal nagyon fel is háborít, hogy ez a napilap az utóbbi időben mennyire előtérbe tolja a vallásosságot, és voltaképp világnézeti népbutítást végez.
Tollat különben közvetlenül azért ragadtam, mert a Magyar Nemzet két e heti számában is (2012. február 16. és 17.) olyan írás jelent meg, amely felrúg minden ésszerűséget és pozitív erkölcsiséget. Közülük az egyik, amelynek a szerzője Vass-Garay Dorka, Szentágothai Jánosról szól. A másik, amelyet Kő András jegyez, voltaképp egy interjú, amelyet Szokolay Sándor zeneszerzővel készített. A következőkben néhány észrevételt teszek e két írással kapcsolatban.
Kezdem a leglényegesebbel: mind Szentágothai, mind pedig Szokolay úgy beszél, mintha tudná, hogy létezik valamiféle istenség. Ezt azonban bizonyítani kellene, ami ténybelileg még soha senkinek nem sikerült. (Hit nélkül bizonyosan lehetetlen is: Ki Jézus? -Betyárok) --<<Tehát nemlétét is eléggé nehéz bizonyítani, főleg mert több mint kétezer év ontológiai alapvetésével illesztette össze az európai emberiség Istenről alkotott fogalmait. - FÁ>>-- Nem is ez az oka annak, hogy az emberek a történelem során oly sok dolgot (Napot, Holdat, csillagokat, állatokat, bálványokat, sok – majd később csupán egyetlen – antropomorf istenséget) tiszteltek a vallási kultusz keretében. --<<Csakhogy az emberi tudományos gondolkodás nem menekülhet a maga emberi eszköztár mivoltától. Nem lehet más a lényege, mint az emberi viselkedéshez adalékok, szempontok szolgálata. De az emberi lét mindig a világmindenség része, abból nem léphet ki. A világmindenségből való kilépés elgondolásához alkotta meg az ember Isten téren-időn kívüliségének felfogását, mégpedig elég régen (különböző mértékig explicit fogalmazással). Ezzel a definícióból, axiomatikus alapvetésből eredő Isten-képzettel hogyan képzeli a modern ember a maga materializmusát oda tenni, mint ésszerű-racionális alternatívát? Fogalmi következetlenség! Más kérdés, hogy itt végső soron egy filozófus politikai vitaírásáról van szó. De hevületében a szerző megkérdőjelezhetetlennek tetsző megállapításokra támaszkodik például vallástörténeten belül maradó érvek helyett. Furcsa módon ismeretelméleti és ontológikus irányból közelítve Isten fogalma logikai érvekkel is kiiktathatatlannak tűnik fogalmi rendszerünkből (a materializmus önellentmondása, abszurduma). Amint anyanyelvünket sem soroljuk hasznos vagy haszontalan dolgok közé, úgy Isten fogalmát sem kellene túl egyszerűen leírni, elfeledésre ajánlani. Tehát több alázattal kellene az antropomorf Isten fogalmat említeni. Mert mi emberekként nem tudunk (ontológiai mélységben) nem-antropomorfak lenni. Képtelenek vagyunk kilépni emberi szerepünkből, kötöttségeinkből (hozzá értve szabadságra determináltságunkat, kikerülhetetlen felelősségünket, mindig bizonytalan sorsunkat, egyetlen végső bizonyság-lehetőségünket a belső szabad elhatározásunkra támaszkodó hitet) …. - FÁ>>-- A szóban forgó bizonyíthatatlanság fejeződik ki abban is, hogy napjainkban rengeteg vallási irányzattal találkozunk, magán a jahvizmuson, a kereszténységen és az iszlámon belül is. Ezek mind azt hirdetik, hogy egyedül ők kötődnek ténylegesen a létezőhöz, a többieknek csak hamis nézeteik vannak a transzcendens szféráról. --<<A filozófus nem lesz erősebb attól, ha óvodások körében érvel. Ez az érvelés mindig a korszakhoz és annak társadalmi rétegeihez kötődik, illeszkedik. Mert a tanítsatok minden népet-nemzetet felszólítás a Bibliában talán szó szerint másként hangzik, de lényegét tekintve azt jelenti, hogy személyenként kell mindenkit megszólítania. Tehát az axiomatikus logikai kisarkítottság elvárása fogalmi képtelenség egy olyan vallási műben mint pld a részben példabeszédekből építkező Biblia. - FÁ>>-- (Közbevetőleg megjegyzem: Kristóf Attila a saját rovatában egyszer régen ezt írta: Egy dolgot hiszek mindennél inkább. Azt, hogy isten van, teremtett, kormányozza a kozmoszt. Ha aztán valaki az istenség létét tagadja, az önmagát “nincsnek”, nem létezőnek jelenti ki. Attila barátunk szerint tehát, ha egy dolgot közvetlenül megtapasztalok, akkor annak meglétében nem hihetek annyira, mint az általam gondolatilag feltételezett, érzelmi késztetésre hitt istenben. Álláspontja kapcsán az emberben joggal merül fel a kérdés: vajon az őrült gondolatok a diliházakban vagy az azokon kívül élőkre jellemzők-e?)
A Szentágothai témájú írás – de a másik is – arról beszél, hogy a világban mily’ csodás rend uralkodik. Ezzel összefüggésben megjegyzem: amikor a kiváló agykutató ezt az álláspontot képviseli, akkor antitudósként viselkedik. --<<A tisztelt szerző itt természetesen nem tudósként, hanem politizáló szerzőként nyilatkozik. Ugyanis utalást sem tesz arra, hogy a tudós miért kellene Isten csodás rendjét elutasítsa. Abban a jelen-korban, amikor sokan igen leegyszerűsítve értekeznek arról, hogy a tudománynak nincsenek más eszközei mint a szóképek, hasonlatok. Bizonyos szimbólumok használata miért volna kirekesztendő, amelyek ráadásul évezredek óta bevett, jól működő, az emberi kommunikációt, gondolkodást megfelelően szolgáló eszközöknek, módszereknek tekinthetők? - FÁ>>-- Azt csinálja ugyanis, hogy ama tényeket, amelyek a felfogásának ellentmondanak, egyszerűen elhallgatja. --<<Lakatos Imrét lehet nem szeretni, ámde ő is felfedezte, hogy még a matematikában sincsenek kétségkívül bizonyított tételek, csak jól-rosszul bizonyított olyan tételek (a korszak saját színvonalán), amelyekkel szemben eddig nem merültek fel kétséget kizáró cáfolatok. A mai korban, amikor a semmiből kerülnek elő máról holnapra komplex fogalmi rendszerek újabb és újabb és még általánosabb axiomatikus megalapozással, nem is kell túlságosan nagy képzelő erő a teljes bizonyításokban való kételkedéshez. - FÁ>>-- Ám ezeket már az ókorban szépen bemutatta Lucretius a maga filozófiai tankölteményében. Továbbá Lukianosz, aki egyik írásában két bölcseleti iskola egy-egy képviselőjét (az epikureista Damiszt és a sztoikus Timoklészt) vitatkoztatja arról, hogy van-e istenség, az teremtette-e a világot, ez utóbbi ésszerűen elrendezett-e, és van-e isteni gondviselés. (Maga ez a “vita” olvasható az általam összeállított, csodálatos ókori anyagot tartalmazó gyűjteményben, az Antik bölcsek, gondolatok, aforizmák 7. szerzői kadásában, 208-209. old.).
Szentágothai egyébként, amikor az istenség létét, világteremtő tevékenységét, a realitás hihetetlen harmóniáját és szépségét emlegeti, akkor gyermeki érzelmű egyénként viselkedik. --<<Az élet, a lét totalitása előtt valamennyien gyermekek vagyunk. Senki sem tud mindent megfejteni – legfőképpen azért, mert a problémák megfogalmazása, válaszok keresése életünk teljességének csak egyik szegmense. Tehát mi sem tudunk csak a lét értelmével foglalkozni és arról teljes értékűen fogalmazni, másrészt a tudományos gondolkodás és fogalom kezelés is eleve, definíciójából, alapvetéséből következően képzeteiben nem az élet teljességére irányul (mert nem teremtő istenek vagyunk), és eszköztára sem alkalmas például érzelmi életünket kielégíteni – mert más a természete a tudománynak. - FÁ>>-- Hogy miért? Azért, mert valaki csak addig jár el tudósként, amíg a tényleges tapasztalatait írja le: azt, hogy ezt és ezt vizsgáltam, ilyen és ilyen eszközökkel, és ez lett a végeredmény. --<<ez egy úgymond tapasztalati, induktív szemléletű tudós. - FÁ>>-- Ha azután az utóbbi a valóságot csodásnak mutatja számára, és ez arra ösztökéli, hogy mögötte transzcendens okozót sejtsen, akkor ezen okozó csupán hitélmény és szakítást jelent a tudománnyal – sőt mi több, az utóbbi megtagadásához vezet. --<<Egyrészt nem veszi tárgyalásba a szerző a deduktív, az eszmeiséget formáló kreatív tevékenységet (vagy a matematika alkotói például kívül esnek a tudományon?). Másrészt elsiklik afelett, hogy amiről mint tudományról beszél, az a tudományos sejtések kontrollja, a megismételhető kísérletek fázisa. A felismeréshez nem sok köze van. Az intuíció sokkal tágabb és egyáltalán nem érzelem független. - FÁ>>-- Megnyilvánul ez részéről abban, hogy úgy véli: bizonyos kérdéseket (mi az isteni kijelentés, ki a mindenség teremtője, mi a célja a teremtés megkoronázását képviselő emberi létnek?) a tudomány embere “nemhogy megválaszolni, de még feltenni sem tudja”! --<<Ami az érzelmi oldalt illeti, a céltételező, erkölcsi kultúrát, abban bizony ha nem is nulla, de igen másodlagos, legalábbis igen közvetett a közvetlen tudomány szerepe. - FÁ>>--
A kiváló agykutató tehát ideológussá válik, és ami különösen bosszantó, megvonja a tudomány illetékességét, vizsgálódási jogát, hozzáértési képességét a szóban forgó problémákat illetően. --<<Nade az illetékesség előszobája volna a tudományos fogalmi eszközök hideg fejjel történő számbavétele (axiómák, kísérletek, és egyáltalán a tudományos ténykedés értelmének, szerepének ontológiája), azaz emberi lét teljességét szolgáló mivoltának kifejtése. - FÁ>>-- Szentágothai e tudományellenességét és antihumanizmusát megtapasztalva az alábbi kérdések mocorognak bennem: Vajon milyen bibliai órákat tarthatott a tudós az ’50-es években? Talán elmondta a “diákjainak”, hogy a Biblia – a benne található és feltétlenül kamatoztatandó értékek ellenére – a világirodalom legzűrzavarosabb, leghazugabb és legemberellenesebb szellemi produktuma, és nincs benne fikarcnyi természetfölötti sem? --<<Ez talán abból is következik, hogy egyfajta tudományos mentalitás, sőt tudományterületi érdeklődés következtében a szerző a Bibliakritikával nem törődik (tömören szólva). Tehát egy a Bibliát tisztelők, ajánlók szerint lényegét tekintve (megannyi kétséggel együtt) erkölcsi tanítást közvetítő művet tudományos publikációként próbál elemezni? - FÁ>>-- Vajon elmesélte hallgatóinak, hogy az Ótestamentum (a héber Tanach) elején nem a tényleges isteni világteremtés leírása, hanem két, egymás hitelét teljességgel lerontó genezismítosz olvasható, amilyen rengeteg szerepel az etnográfiai irodalomban? --<<Hopp ez nagyon érdekes. Úgy tudom még ezernyi talány fűződik a Bibliához, főleg a kevéssé tájékozottak számára. Állítólag Ádámnak is több feleségéről van benne szó stb. Tehát nem egységes mű. Olyan, mint egy katasztrófa után összeszedett emlékek gyűjteménye. De a Biblia a keresztény tanítás szerint (ha jól tudom vagy inkább sejtem) egy kegyelmi eszköz. Mert minden ember a megváltás óta közvetlenül, személyesen saját maga kell kapcsolatban legyen Istenével, aminek záró pontja majdan az ítélet. Az egyház, a vallási közösségek minden formája, a felekezeti rítusok, tanítások mind végső soron kegyelmi eszközök, utak az egyén számára. Segítségek. - FÁ>>-- Netán említést tett “diákjainak” arról, hogy mily’ zűrzavaros anyagok olvashatók az állítólagos aranykorról az Ó- és Újszövetségben? --<<Nem értem, miért nem például „a mondatban beszélés” ellen kel ki a szerző. A mondatban beszélésnek is szerteágazó hagyománya van, és sok ellentmondása. Bele gondolt, hogy micsoda erőfeszítés lehetett az embernek szembe néznie a lét nagy problémáival? És miért kellett volna kivasalnia mindent olyan egyszerűre, amit könnyedén megért egy-egy korszak átlag halandója? Az atomfizikát sem úgy formálják, hogy átlag halandó, portás, busz sofőr is megértse két műszak között. - FÁ>>-- Talán arról is felvilágosította őket, hogy a Tanachban nincs erkölcsi kinyilatkoztatás, hanem a Tízparancsolat két “isteni” változata szerepel benne (Exodus 20., Deuteronomium 5., Exodus 34. fejezete), és az előbb említett két első hely szövegében szereplő “rendelkezések” közül csak három olvasható a 3. helyen lévő szövegrészletben? És tett-e említést arról a bibliaórákat tartó emberünk, hogy ez a 3. változat az Exodus szerint a 2. két kőtáblán van jelen (ez maradt fenn, ez került bele a zsidók által istenségként imádott frigyládába, és hiányzik belőle a “ne ölj!”, “ne lopj!” stb. rendelkezése)? --<<Nagyon érdekes dolgok. De a hit dolgát ez miért érinti? - FÁ>>-- Vajon Szentágothai elmesélte-e azokat a tényeket a hallgatóinak, amelyek egyértelműen mutatják, hogy a Tórát és egy sor más iratot a végtelenségig hazug Ezsdrás eszkábálta össze? Tájékoztatta-e őket arról, hogy az “ősatyák” kitalált alakok? Tudomásukra hozta-e, hogy a zsidók az i.e. 15-13. században nem éltek Egyiptomban és onnan nem vonultak ki? Értésükre adta, hogy Mózes nem történelmi, hanem Ezsdrás teremtette képzeletbeli lény? (Ez a tény egyébként magából a Bibliából egyértelműen nyilvánvaló, és abból is, hogy az Ezsdrás előtti időkből származó ótestamentumi anyagok mélyen hallgatnak a személyéről.) --<<Nagyon érdekes, csak nem hitbéli kérdés, ha jól bele gondolunk. - FÁ>>-- Vajon a bibliaórákon Szentágothai elmondta-e a jelenlévőknek, hogy az újtestamentumi Jézus-alakról voltaképp semmi biztosat nem tudunk? Hogy a vele kapcsolatos életrajzi adatok, az általa hirdetett tanok annyira zűrzavarosak, ellentmondásosak, hogy egyetlen személyhez (sem egy isteni lényhez, sem pedig egy konkrét emberhez) nem köthetők? Talán tájékoztatta az érdeklődőket arról, hogy a Máté-féle evangélium szerint Jézus családja eredetileg nem názáreti, hanem betlehemi? Esetleg elmondta nekik, hogy a legkorábbi evangélium, a Márk nevét viselő (szemben a későbbi keltezésű Máté- és Lukács-féle evangéliummal és egyezve a János-evangéliummal, valamint a Jelenésekkel) mit sem tud a Jézus-alak fogantatásáról és születéséről? Vajon tájékoztatta-e az őt tekintélyként hallgatókat, hogy a János-evangéliumban a Jézus-alak elfogására és megfeszítésére egy nappal korábban kerül sor, mint az első három (ún. szinoptikus) evangéliumban – és éppen ezért Jánosnál nem szerepel az első három evangelista által emlegetett utolsó vacsora, és nem kerül sor a kenyér és a bor fogyasztása kapcsán a katolikus értelemben vett oltáriszentség, illetve a kálvinisták által úrvacsora néven emlegetett szentség megszerzésére? --<<bámulatos tájékozottság és határozottság, ami csak felfokozott érdeklődés révén vezethetett ezekhez a megállapításokhoz. Miért nem tér ki olyan lényegi dolgokra, mint a megváltás? Mert a megváltás ténye, jelentősége nem ezektől a különbségektől függ. - FÁ>>-- Tán ejtett szót arról az agykutató tudós, hogy milyen hazugok – éppen ezért mily’ erkölcstelenek – a bibliai próféták, akik minduntalan azt állították, hogy ők istenséggel beszélgetnek, az ő közléseit továbbítják? --<<Azért egy ilyen olvasott ember, mint a szerző némi aggodalommal lehetne aziránt, hogy a szóhasználat, egyáltalán a gondolkodás mód történelmi korszakok léptékében mennyire változott. Csak nem akarja azt mondani a szerző, hogy ezen ellentmondások jelentősége felér azzal, amit a kereszténység lelki kultúrában adott az emberiségnek? - FÁ>>-- Ám mindegyiknek mást “mondott” a transzcendens hatalom, és éppen ezért a próféták egymást kölcsönösen csalással vádolták, és mindegyiknek igaza volt az összes többivel szemben? Esetleg elmondta Szentágothai a “diákjainak”, hogy e hazug és emberellenes próféták agyalták ki egy olyan istenség alakját, aki állítólag a “ne ölj!” és “ne lopj!” kinyilatkoztatása után a fiktív Mózesen keresztül “megparancsolta” a zsidóknak, hogy foglaljanak el különféle városokat, rabolják ki azokat és öljék le a lakóikat? Vajon felvilágosította-e az agytudós a “diákjait” arról, hogy ezek a szóban forgó próféták ötlötték ki azt a 2800 éve létező, vallásilag szentesített fajelméletet, amely szerint állítólag (a fiktív) Jahve a maga népének választotta a zsidóságot? --<<szóval ez politika, nem tudomány - FÁ>>--
Az a gyanúm, hogy Szentágothai mindezekről mélyen hallgatott. (Akárcsak az Ábel-Zsuzsanna bibliai lexikon szerzői és szerkesztői, akiknek a könyve késztetett engem arra, hogy 1987-ben megírjam és 5 szerzői kiadásban, 24.500 példányban megjelentessem a Bibliai érdekességek, történetek, aforizmák c. kötetemet. E 726 oldalas munka tartalmát egyébként pontosan A Biblia igaz világa cím fejezte volna ki.)
Tisztelt Murányi Gábor! Mi gondol, miért írtam én le a fenti dolgokat? Azért, mert humanista, a tényekhez kötődően gondolkodni igyekvő és a hazáját szerető ember vagyok. Mert hadakozom a hazug vallási káderekkel, akik – nem szégyenkezve – a pozitív erkölcsiség prókátoraiként lépnek fel, akik a történelem során egymásnak ugrasztottak népeket, akik habozás nélkül üldözték és gyilkolták le emberek sokaságát. (Gondoljunk csak arra, hogy a Mózes-alak először 3000, később pedig több mint 20.000 személyt gyilkoltatott le vallási okok miatt). Emlékezzünk rá, hogy a nyugati katolikus egyház mennyi “eretneket”, “boszorkányt” küldött a sírba. Századokon át mennyi barbár keresztes hadjáratot indított a Földközi-tenger keleti partvidékére, és e hadjáratokkal mennyi szenvedést zúdított vallási fanatizmusától vezettetve a különféle országok népeire, kirabolva például a keleti kereszténység központját, Bizáncot. --<<tárgyi tévedés, de kicsire ne adjunk (mert előtte párszáz évig a keresztényeket számolták fel a Szentföldön és másutt, és amikor már Európa lett volna soron, akkor indultak a keresztes háborúk (vagy nem?) - FÁ>>-- Azt se feledjük, hogy a 30 éves vallásháború idején miként pusztították egymást itt, Európában az “ugyanazon” Bibliához, istenséghez, Jézus-alakhoz kötődő római katolikusok és protestánsok. --<<a vallás mintát ad, sugall és nem értetlen zombikat nevel a felelős szabadság elvételével, … és a mintát, a sugallatot el lehet véteni - FÁ>>-- Nem árt arra sem emlékeznünk, miként irtotta ki a keresztény Európa Amerika őslakóit, az indiánokat és rabolta el az általuk lakott kontinenst. --<<Ez tényleg így van – ha így igaz – de arra is rávilágít, hogy bizonyos természetjogi evidenciákat csak azok az európai országok tudtak szem előtt tartani, ahol a kereszténység az egész társadalmat átitatta. Nem véletlen, hogy nem Indiában vagy Afrikában keletkezett a szakszervezetek, a szakszervezeti szolidaritás magasztos és mélyen keresztényi eszméje, és a sor még sokáig folytatható. - FÁ>>-- És gondoljunk arra is, hogy ez a keresztény Európa taszította gyarmati sorba és rabolta ki planétánk rengeteg országát, többek közt Afrikát és Ázsia jelentős részét.) --<<Ez meg éppen a bulvár-politizálás érve. Valahol mélyen nem igaz (oldalba kapták az emberevő polinézeket vagy az emberáldozó inkákat stb-stb). És főleg azzal nem egyeztethető össze, amikor éppen a szerző hivatkozik arra, hogy emberi alkotás a Biblia (méghozzá kaotikus) – de miért nem tökéletesek a szerinte tökéletlen Biblia olvasója ???? Igen, de ahol még ez sem volt (Újszövetség és kereszténység), ott maradtak egy más, alacsonyabb szinten. Erkölcsileg is, és a legutóbbi időkig technikailag is. Mert ugyan nem ez volt a célja az eretnekmozgalomnak, de eretnekküzdelmek nélkül nincsen modern tudomány, technika, nincsen számítógép és rakéta technika. Mert a fogalmakat életet megvető elszántsággal csiszoló habitus ekkor alapozódott meg. A nagyszerű görög filozófiai előkép ekkor válik „vérré”, erkölcsileg vállalt mindennapi ténnyé. Egyáltalán az igazság ideájának hajszolása, felépítése – öntevékenységi divat felszálló ágaként. Csak ma jutunk a leszálló ághoz hogy a technikai eszközrendszerré deformált,mechanizált igazságképünk korlátai között már-már Antigoné korába kerülünk vissza, amikor nem lehet mindenkit méltóképpen eltemetni, gyászolni, amikor még a halál után is különbözővé formálnának minket (a kereszténységtől idegen módon). - FÁ>>-- … --<<ami egyeseket úgy elborzaszt, hogy ha ez az ára, akár még a vallásról is lemondanának, csak a kifacsart vallásos máz mögött Antigoné idejébe, a temethetetlen holtak korába ne zsuppolják vissza őket. - FÁ>>--
Miközben a fenti dolgok miatt háborgok, állandóan az jár az eszemben, hogy Szentágothai és Szokolay a Biblia helyett vajon miért nem az antik görög kultúrát tanulmányozta, és miért nem abból merített önmagának vigaszt, az élet bajainak elviseléséhez szükséges erőt. Mert erre igazán lett volna mindkettőjük számára lehetőség. Ebben a szellemi kultúrában ugyanis nincsenek hazug próféták, nem szerepel a Jahvéhoz hasonló barbár istenség, emberellenes, vallásilag szentesített fajelmélet. Ha valaki átlapozza A görög filozófia c. könyvemet és a fentebb említett antik gyűjteményemet, e tényről rövid időn belül meggyőződhet. --<<mert kihagyta őket talán? - FÁ>>-- Egyébként az ókori hellének szellemi világa a racionális gondolkodás mikéntjét és az erkölcsiséget tekintve messze fölötte áll a bibliai, zsidókeresztény eszmeiségnek. --<<nem felette, hanem időben előtte – tehát külön kérdés a kettő kapcsolata, egymásra építkezése - FÁ>>-- Ez volt az oka egyébként annak, hogy a Bibliai érdekességeket több esztendei munkával megírtam. Nagyon világosan láttam ugyanis már 1987-ben, hogy milyen gyorsan és nagy erővel nyomakodnak előre az egyházi-vallási körök és azok a politikai erők, amelyek az emberek vallásos késztetéseit kihasználva igyekeznek hatalmat szerezni. --<<vannak az embernek vallási késztetései, és netán azok emeri lényegéhez vagy ontológiai státuszához is hozzá tartozhatnak? - FÁ>>--
Tisztelt Rovatvezető Úr! Amikor újságjukban olyan cikkeket tesznek közzé, amelyek szereplői vagy írói hazugságokat képviselnek, amelyekben a valós létezés árnyoldalait elhallgatják, ellenben az istenhit boldogító voltát hangoztatják, akkor emberellenes nézeteket szolgálnak. --<<Egy ingerült öregember nyilatkozata, de nem gondosan mérlegelt érvelése. - FÁ>>-- Miért nem adnak teret a humánumot és az igazságot képviselő embereknek? Ez utóbbiaknak miért nem nyújtanak lehetőséget legalábbis a vitára? Miért fordulhat elő az, hogy A filozófia története c. könyvemről, amelyhez hasonló nincs magyar nyelven a bölcselet múltjáról, (még Dippold Pál rovatvezetése idején) Végh Attila tollából ilyen címmel jelenhetett meg “ismertetés” a Magyar Nemzetben: “Pais, akit a materializmus füstje megcsapott?”. (Erre egyébként írtam választ “Levél a humánum és a ráció magyar barátainak”. Javaslom, olvassa el.) Hogyan fordulhat elő az önmagát a pozitív erkölcs és a sajtószabadság hirdetőjének tartó Magyar Nemzetnél a következő? Stefka István készített velem a lap számára egy interjút, amelyhez Kemény Csaba nevű ismerősöm hozzászólt – az illető nem az igazságosság és a humánum elkötelezettje -, nekem viszont a lap nem adott lehetőséget a válaszra (amely “Az igazság nem tűr meg semmi álnokságot” címmel olvasható. Javaslom, nézze meg ezt az anyagot is. Ugyanott olvashatja a “Heller Ágnes és az ‘ordas eszmék’ ” c. írásomat is, amely eredetileg a Kapuban látott napvilágot.)
Tisztelt Rovatvezető Úr! Szíves elnézését kérem a levelemért és a benne leírt súlyos dolgokért, de hát most, 80 évesen (március 10-én fogom betölteni) --<<Isten éltesse még sokáig - FÁ>>-- nagyon fáj a szívem amiatt, hogy mindazt a jót és tisztességest, amiért kb. 50 esztendőn át fáradoztam, néhány év alatt miként tették és teszik tönkre az emberiség salakját alkotó egyének, miként pusztítja el az emberiség saját szülőanyját, tápláló dajkáját, a Földet. (A Ki kicsodában láttam, hogy Ön 1975-től volt a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola hallgatója. Tehát ott diákoskodott, amikor három egymást követő évben én az akkori Esze Tamás Kollégium nyitóelőadását tartottam. Ezeken este fél 8-tól kb. 350 érdeklődő vett részt. Nem tudom, hogy az utolsó kettőn Ön jelen volt-e. Ha igen, akkor engem legalábbis látásból ismerhet. Egyébként olyan rendezvényekre, mint akkoriban, ma nem kerülhetne sor, mert mai állapotainkra – Arany János kifejezésével élve – a democsokrácia jellemző. Az ilyesmit ugyanis a politika, a sok hazug, de az igazság és a tisztesség hordozójának szerepében tetszelgő személy minden eszközzel lehetetlenné teszi: folyik újságon, tévén, rádión, könyveken keresztül az “isteni képmás”, az ember elbutítása.) --<<de mi lehet a képmásból, ha a képet eldugják? - FÁ>>--
Végül pedig egy különös, “felháborító” kérdés: Vajon a “humanista-racionalista” nácizók, fasisztázók, antiszemitázók között mikor akad már egy személy, aki a nyilvánosság elé áll vagy az Alkotmánybírósághoz fordul azzal a kéréssel, hogy tiltsák be a zsidó vallást és a kereszténységet, mert mindkettő “Szentírásában” ott van a vallásilag szentesített fajelmélet és a különféle gyilkosságokat megparancsoló bandita istenség! Ebből a szempontból a Jézus-alakot sem lehet mentegetni, mert nem egyszer mondatják vele a galád újszövetségi szerzők, hogy nem békét hoztam a világnak, hanem háborút és fegyvert; hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe. És azt is ennek a fiktív istenalaknak a szájába adják, hogy aki nem hagyja el apját, anyját, feleségét, gyermekeit, földjét az én nevemért, az nem méltó hozzám és nem üdvözül. A Máté-evangélium 15. fejezetében pedig még a következőt is mondatják a Jézus-alakkal: a zsidók gyerekek (vagyis emberek), a kánaániak (azaz a gojok) kutyák. --<<? - FÁ>>--
Tisztelt Murányi Gábor! Búcsúzom, és arra kérem, hogy a vezetése alatt működő kulturális rovatban a tudást és a pozitív erkölcsiséget igyekezzen érvényre juttatni.
Üdvözlettel: Pais István filozófiatörténész, ny. egyetemi docens --<<Tisztelt Szerző! De ugye nem kell a repülést abba hagyni azért, mert voltak és bizonyára vannak részeg földi irányítók? - FÁ>>--
2012. február 19.
--<<A vallással való visszaélés minden formája elleni indulatát üdvözlöm és nagyra értékelem. Mint minden visszaélés ez is utálatos. De az ember lelki életének tényét el nem ismerni, és segítségek nélkül hagyni, az sem járható út, annak nincsen semmilyen távlata. Vagy Ön Arisztoteleszt és eleit meg követőit is megkövezné, kitörölné az emlékeinkből, hogy a test és lélek fogalmi kettősétől szabaduljon? Euklidesz Elemeit indexre tenné, meg egyáltalán a matematikát, hogy a tapasztaláson kívül mással a tudomány ne foglalkozhasson? Mert ha eszmeiségről van szó, a bizonytalan jövő és az emberi nem szabad döntési hivatásáról a világmindenségben, akkor a vallásra szükség van, mint normarendszerre. És a keresztény vallás a többi közül kiválik abban, hogy az emberi személyt, annak egyediségét, megismételhetetlenségét, pótolhatatlanságát, értelmét és szabad akarati önállóságát, világban betöltött szerepét akkora nagyra értékeli, oly mértékben a középpontba teszi, hogy még úgymond a teremtő Isten elleni vétket is lehetővé teszi számára (erkölcsi helytelenítés és a megtérés, a bűnbánat, a lelki jobb útra térés utolsó pillanatig adott lehetősége mellett). Olvasva sorait bevallom kavarodást érzek magamban. Elismerést derekas egyenessége irányában és meghökkenést, hogy a vallást ismeretelméleti, ontológiai és az érzelmi élet felőli jelentőségében egyáltalán nem méltatja. Tisztelettel olvasója - FÁ>>--