2019 10 24
A pénzteremtő hitel aktuális de nem számon tartott, könyveléstörténetben 100-150 évre visszamenőleg kimutatható elvi újdonsága, sajátossága – lehetősége
A modern hitelpénz definíciója közismerten, de ritkán tovább gondolva úgy hangzik, hogy a pénz keletkezése és megszűnése könyvelési művelet.
Általában egyoldalúan mint banki műveletet írják le. Azonban ha olyan műveletként szemléljük, amelyben a banki úgynevezett hitelnyújtó és a vállalati úgynevezett hitel felvevő szerepeket egy egységesen kezelt komplex könyvelési művelet két összetevőjének, viszonylag önálló kezelhető, szabályozható, de önállóan el nem végezhető részműveletnek tekintem, akkor némileg új képet kapunk
· a pénzteremtő hitel mibenlétéről
· a pénzügyi önrendelkezés eszközeként kezelendőségéről, lehetőségeiről
· a pénzteremtő hitel összetett műveletében szereplő hitelnyújtó és hitel felvevő felek felelősségének, mozgási szabadságának, egymástól alapvetően eltérő jellegű funkciójának mibenlétéről.
Részletesebben
Érezhető, hogy a guruló aranytallérnak és egyéb klasszikus képzeteknek ehhez a korunkat jellemző pénzteremtő hitelre épülő pénznek már nem sok köze van (semmi köze nincsen). Sőt, ha a XX. századi ismert fogalmakkal élünk, megkülönböztetve jelzettet, jelölőt, jelet, jelhordozót, akkor visszafelé is másként értelmezhető például az aranytallér, ahol
· a jelhordozó az aranyérme,
· a jelölő a pénzverő vagy annak megbízója,
· a jel mennyiséget megadó szám és a mennyiség egység elnevezése (1 tallér például),
· a jelezett azonban lényegét tekintve egy ugyanolyan absztrakt pénzfogalom, mint korunkban (!!!),
csak a jelhordozó és egyéb eszköz-feltételek által másként meghatározva az elvégezhető pénz-műveleteket.
Eredjünk nyomába a könyvelési művelet kifejezésnek, segíti-e vajon annak értelmezését, hogy miféle könyvelési műveletekkel lehet a pénz mibenlétét definiálni, a pénzt teremteni azaz létrehozni, kezelni és megszüntetni?
1. Milyen matematikai műveleteket használ a könyvelés? Főleg a T-ábrákban. Lényegében az összeadást és néhány sajátlagos további szabályt követve (hogy mit adhatok össze és mivel).
2. De miért használjuk a T-ábrákat ma is még az excel táblázat korában? Miért szemléletes a T-ábra, mit sugalmaz és mit, milyen műveletek sokaságát nem engedi meg (amire pedig az excel képes volna)? Ekkor kerül előtérbe a könyvelés története, mint szemléletes megközelítési irány.
3. Több történeti rétege van a T-ábrák használatának. Esetünkben használható könyvelés történeti szöveg tankönyvben nem található. A wikipedia és más internetes szócikkek sokat javultak az utóbbi években. Ezekből mint mozaik darabkákból kiemelve
a. „kezdetben volt” a számla nyilvántartás tartozik-követel oldalakkal (akár évezredekre visszamenőleg a mai tartalommal). A másik, az üzletfél a számla vezetőjének mennyivel tartozik illetve mennyit követel tőle, a számla nyilvántartást vezetőtől és a kettőből egyenleget vonva szaldót számolhat.
b. A T-forma talán 600 évvel ezelőttre vezethető vissza Európában. Mai szemmel legnagyobb számolástechnikai előnye, hogy anélkül teszi lehetővé szaldó számolását, hogy a negatív számok használatát igényelné. A negatív számok elterjedt használata ugyanis, főleg a mai jelzésekkel nem régebbi 150 évnél, tehát a könyvelés európai hőskorában nem volt kéznél.
c. A T-ábra használatának második „generációja” a mérleg, tehát a vállalkozások vagyonmérlegének mai mintájú készítése (ahol a számlanyilvántartások több előnyét technikai megoldását tovább használták, például a negatív számok használata nélküli szaldó készítés lehetőségét valamint a számlanyilvántartások azonos oldalainak összegzésével a számlák összegezhetőségét amivel eljutottak az egy vállalkozás különböző ügyleteinek összegezhetőségéhez). Ennek kezdetei talán 3-400 évvel ezelőtt mutathatók ki, azonban elterjedéséről, „kiteljesedéséről” csak az 1800-as években, főleg az 1800-as évek végefelé lehet beszélni. A mérleg oldalainak megnevezésében illetve a mérleg oldalain belül a mérleg-számlák oldalainak elnevezésében máig hatóan értelem zavaró módon maradt fent a mérlegkészítés előtti korok számláinak akkor még egyértelmű tartozik-követel elnevezése.
d. Ami azonban korábban egyáltalán nem lehetett szembetűnő, a T-ábrás mérlegek oldalai közt és oldalain belül remekül lehet a kettős könyvelés logikájában (eszközök és források címszó alatt kumulálva) ugyanazon számokat két helyen is feltüntetni, miáltal a könyvelés ellenőrzésére alakultak ki technikai módszerek. Ennek a technikai kezelhetőségnek valószínűleg váratlan, fokozatosan tisztázódó következménye volt, hogy lehetővé vált a könyvelési folyamat vállalaton belüli alkalmazása mellett a könyvelt ügylethez kapcsolása is, vállalatokon átívelően. Tehát egyeztethetővé vált az üzleti partnerek könyvelése valamely bonyolultabb, hosszan tartó ügylet kapcsán (gondoljunk többek között a részvénytársaságok és részvényeseik által támasztott igényekre). Azaz már nemcsak vállalati mérleg volt készíthető hanem valamely ügylet mérlege is vállalatokon átívelően. A XIX-XX. században ebből a gazdaság vállalati szintű könyvelését összegző, kumulatív könyvelése valósult meg cégcsoportok, üzletágak, gazdasági szektorok, régiók szintjén … már statisztikai elemzésre is alkalmasan, sőt … technikailag lehetővé vált általánosságban az egész gazdaságra kiterjedően a könyvelési szabályok állami (hatalmi) megkötése, uniformizálása (nem pusztán a vállalat szintű elvi összegzés, ellenőrzés céljával, hanem már állami hatalmi szempontot is érvényesítő tartalmi megkötésekkel). Legszembetűnőbben az adózáshoz kötötten.
e. A XX. században általánossá vált a hitelpénz rendszer. Nem tárgyalják a tankönyvek ennek a pénzrendszernek technikai újdonságát, a technikai újdonság mibenlétét. Holott a bankok (pénzintézetek) és vállalatok között olyan a könyveléstechnika révén kialakított új szereposztás, munkamegosztás kötelezővé tétele vált lehetővé, amiről korábban szó sem volt. Tehát immár gazdasági ügyletekben nemcsak eladók és vevők közötti munkamegosztás valósult meg, hanem kötelező erővel pénzintézetek és vállalatok között bizonyos könyvelési műveletek elvégezhetősége vált kötelezően megosztottá (tiltottá vagy előírttá, illetve közös kezelésűvé). A funkcionális cél a vállalatok belső és egymás közti elszámolásában a tartalom nélküli látszatműveletek kiiktatása. Ezt a szakmai ellenőrzési funkciót (mint amit a jogászok töltenek be ingatlan szerződéseknél vagy szülészek a gyerekszülésnél stb) nem csak a vállalatoktól funkcionálisan elkülönült bankok végezhették, de nagy részt a meglevő bankok vállalták fel, szerezték meg ezt a számukra új szerepkört – amely az ügyfelek előtt a gyakorlati külsőségekben látszólag nem sokban különbözött a hagyományos, pénzteremtő hiteleket megelőző korszak banki szerepkörétől (amely látszólag folytonos szerepkörből következik, hogy szinte senki sem kifogásolja a megtakarítás közvetítő kölcsönöket biztosító magántulajdoni jellegű jelzálogokhoz hasonlatosan magántulajdoni jelleget „szimuláló” jelzálogok kapcsolását a pénzteremtő banki hitelekhez).
f. A hitelpénz könyvelési műveletben való létrehozása a mai hitelpénzrendszerben tehát nem értelmezhető kizárólag banki (elsősorban banki) műveletként akkor sem, ha akár minden tankönyv ezt tartalmazza. Ugyanis a pénzteremtő hitel keretében a művelet teljességét tekintve banki és vállalati (úgynevezett hitel nyújtó és hitel felvevő) könyvelésről egyszerre van szó. Egyik a másik nélkül csak semmire nem jó torzót jelentene, nincsen meg önmagában. És a hitelnek közgazdasági tartalmat adó teljesítmény nem a hitelnyújtónak nevezett banki adminisztrációs szerep hanem a hitelfelvevő vállalása. Lényegében pénzteremtő hitel (tehát nem megtakarítást közvetítő kölcsön!) esetében ugyanazon, egyazon könyvelési művelet két párhuzamos, egymást kiegészítő, egymást feltételező mozzanatáról van szó a banki és a vállalati könyvelésben. Akinek ez nem tűnik fel, az nem néz szembe a hitelpénzrendszer sajátosságával, miszerint -> a bankok a pénzteremtő hitelműveletben nem árupénzt kezelnek, -> nem a maguk vagy a betéteseik tulajdonát engedik át a kölcsönfelvevőknek jogos tulajdoni garanciák ellenében, -> hanem egy a bankok és ügyfeleik által közösen végzett gazdasági művelet könyvelésében töltik be sajátos, a jog által előírt, de a jogalkalmazók által számon nem tartott, egymással megosztott szerepüket. A bank végül is adminisztrálja a pénzteremtő hitelt, az állam által előírt szabályok szerint, az ügyfele pedig él a hitel lehetőségével, ugyancsak az állam által előírt speciális szabályok szerinti sajátos szerepkörben (megszerezve a társadalom össz-keresletének egy a hitellel arányos kis hányadát … a társadalom bizalmával élve, aminek adminisztrálását végzi a bank). A bank és a vállalat nem léphet át a másik szerepkörébe legálisan. Akár a sportban a versenyző és a bíró szerepének elválasztottsága.
i. A devizahitelek problémája azért látható át nehezen szinte minden szereplőnek, mert ezt a sajátos megosztottságot bank és ügyfele között figyelmen kívül hagyják, és hatalmi érdekellentétként értelmezik (a bankok és társult szövetségeseik) …. ami nem egykönnyen vezet a probléma megoldásához. Furcsa módon ráadásul a vállalatok mintájára saját könyvelést nem folytató fogyasztói státuszú banki ügyfelekkel szemben került sor a csaló, a tulajdonképpeni banki szerepből kilépő hitelkönyvelési műveletre – ahol a fogyasztó magánszemélyek saját belső könyvelésének híján nehezebben azonosítható be a banki szereptévesztés (némi banki zsarolásnak engedő politikai hátszéllel erősítetten).
g. A könyvelési műveletek a vállalatok illetve a bankok oldalán önmagukban tehát nem érthetők meg mint sajátosan banki vagy sajátosan vállalati műveletek, különösen nem a pénzteremtő hitelműveletek esetében. Annak ellenére, hogy a gyakorlatban a vállalati könyvelők sok évtizedes működés után is szinte elzárkóznak a banki könyvelési logika áttekintésétől és fordítva. Érdemes megnézni ebből a szempontból a jegybank mai alapszabályának egyoldalú, a hitelpénzrendszerben diszfunkcionális szemléletét, hiszen nem vesz tudomást a hitelpénzrendszer banki pénzkönyvelési (pénzteremtő, pénzkezelő, pénzmegszüntető) összefüggéseiről, különbségeiről hitelfelvevő és hitelnyújtónak nevezett bank között, különösen nem a szabályozás formai megoldásainak közgazdasági tartalmi kötöttségeiről – és egyoldalúan a pénztechnika (mint alrendszer) önmagában vett formai szempontjaira igyekszik figyelni a bankok kvázi szövetségeseként a tényleges gazdasági alanyoktól függetlenül … ami ahhoz is hasonlítható, ha egy fiók feliratát részesítené előnyben a fiók tartalmától függetlenül).
A pénzműveletek bő évszázada kialakult (annakidején tudatosan kialakított!) alapvető könyvelési szabályai (tehát nem csupán az érvényes és sűrűn változtatott számviteli §-okhoz kötötten, és nem is szétszakítva banki és vállalati pénzhasználói elemekre, hanem azok elvi logikája szerint az összefüggésükben, teljességükben …) gyakorlatilag mára nem ismertek. Mint valami régi épület alapjainak milyensége, amelynek elfelejtődött hogy hol található a tervrajza.
A hitelpénzrendszer pénzteremtő hiteleinek vállalati és a gazdálkodástól elzárt adminisztrációs feladatainak egységben való szemlélete minden bizonnyal hatékonyabbá teheti a pénzrendszer szabályozását, a vállalati és adminisztrációs feladatokat ellátók önnön szerepének megértésével külön-külön és együttesen a működési hatékonyságukat.
A banki forma nem eleve elrendelt, „egyetlen” lehetséges megoldás a mondjuk adminisztrátori faladatok ellátására. Gondolhatunk például a váltó szerepére, amelynek banki hitel formába illesztése (talán kényszerítése) lehet hogy nagyobb banki nyereséget eredményez, azonban nettó veszteséget, hatékonyság csökkenést jelent a váltóval is megoldható, elszámolható ügyletek körében, végső soron a gazdaság szervezési-finanszírozási költségeit növelve, azaz fékezve a gazdaságot (a nagyobb banki ügyleti költségek miatt, valamint az elkerülhetetlenül érvényesülő banki hitelnyújtási szelekció miatt). Annak minden szintjén fékezve tehát a pénzügyi önrendelkezést, azon keresztül a gazdasági önállóságát, felelősségét, eredményességét, amin keresztül a gazdaság végső szereplőinek tekinthető természetes személyek és természetes közösségek önszervezése, szabadsága, életének kiteljesülése szenved csorbát.
Fentiek a szakirodalommal könnyen csak részben támaszthatók alá. A pénzteremtő banki hitelek és a megtakarítások közvetítése közti kapcsolat feltételezésének tévességéről lehet olvasni például a következő cikkben: https://www.portfolio.hu/prof/elmondjuk-hogy-ki-teremti-a-legtobb-penzt-magyarorszagon.278151.html .
A cikk szerzőjével nem sikerült kapcsolatot teremteni. A cikkben hivatkozott szerzőkkel, akik az angol jegybank kutatói próbáltam levelet váltani, de azt üzenték, hogy elméleti elvi kérdésekben nem illetékesek.
Úgy vélem hogy van a kérdés annyira jelentős, hogy szakirodalmi elismertségétől és gyakoriságától függetlenül kelljen foglalkozni vele.
FÁ