Kérem, hogy ha valakinek megjegyzése volna, lehetőleg szakmai kérdése, pontosítása, vagy kiigazítása, akkor írjon. * ha valaki pontos idézeteket tud a szöveghez kapcsolni, akkor tegye meg, és küldje el. * ha valakinek olyan ismerőse van, akitől érdekes jogi, filozófiai megjegyzése várható, akkor mutassa meg neki. * ha valaki bele tudná illeszteni a közfelkiáltásos nemzetgyűlés gondolatát, összevetve a választáson alapuló nemzetgyűlés jellemzőivel, funkcióival, várható tevékenységével, illetékességével, akkor tegyen rá kísérletet és küldje el most, a hétvégén, lehetőleg péntek estig.
Minden Jót!
A megjegyzésre egy példaként a mai napon készült alábbi megjegyzést mutatnám be, amit még nem illesztettem be az alábbi szövegbe, egy vita váltotta ki belőlem: ... Az alkotmányozó nemzetgyűlésnek legalábbis kétféle változatát meg kell különböztetnünk, ha a mai eseményekre, vágyakra tekintünk. Az egyik közfelkiáltásra kapható sokaság tette lehet, amely régen érlelődő döntést hozhat meg, lökést adhat folyamatoknak, de amely semmilyen ésszerűen kontrollált, meggondolt munkára nem képes. Ezért fontos a sikeres tevékenységre törekedve megállapítani, hogy a választással az alkotmányos helyzetünk rendezése céljából megalakított rendkívüli országgyűlés az a szervezet, testület, amelytől elvárhatjuk a magyar alkotmányt elismerő alaptörvény meghozatalát, majd ebből kiindulva a törvényi reform végig vitelét. A nemzetgyűlés rendkívüli jellege miatt, meg mert a jelenlegi hatalom gyakorlók 16 éve az élet minden lehetséges terén szabotálják az ilyen irányú gondolkodást is (egyetemi tankönyvek összezavarásáig terjedően), ezért érthető a mai zavarodottság. Reménykedjünk abban, hogy képesek leszünk használható megoldásokra jutni. A két megközelítés egyébként össze is illeszthető úgy, hogy a nemzetgyűlés folyamatának kezdő mozzanataként lehetségesnek tartjuk a közfelkiáltást, de a rendszeres munka fázisa a választást követően indulhat el (vagy egy korábbi adhoc munkát a választott testületnek nyugtáznia kell – és ez akár a népszavazásos elfogadást pótolhatja is, mert talán a megvitatott elfogadás többet jelent, mint kiterjedt, de visszakérdezést meg nem engedő népszavazás). El kell gondolkodnunk...
Ha leülnék Sólyom László mostani államelnökkel beszélgetni néhányad magammal, megkérdezném tőle, elmondanám neki, hogy:
Tisztelt Elnök Úr!
Önhöz sokszor fordultunk, és kevésszer válaszolt eddig. Vajon miért? Lehetséges, hogy filozófiai különbözőség is van felfogásunk között? Vajon a személyiség léte pont olyan fontos Önnek, mint nekünk? Nem tudom, mert közvetlenül még nem beszéltünk. De azt tudom, hogy ha szót értenénk, az fordulatot jelentene, mert sosem kergette nemhogy a népszerűséget, de talán azokat a titkokat sem, amik minket megigéznek. Egy valóban jobb világ, ahol az embertelenségre is orvoslást kapunk. Nem egy zord világban akarunk a felsőbb polcra jutni, hanem egy derűsebb világban akarunk bárhol lenni, mert ha mindenütt otthonosság, meghittség a honos, akkor mindenütt jól érezhetjük magunkat. De a XX. század nem ilyen volt. Az elmúlt 16 év sem hozott teljes változást. Ezért hogy javítsunk mi is a helyzeten, próbáltunk tájékozódni alkotmány ügyben, s a következőre jutottunk.
Rendkívüli helyzetben fordulunk Önhöz.
1. Immár nyíltan erkölcsi válságnak nevezte Ön is azt, amit a mostani miniszterelnök saját lelepleződése szerint is cselekedett. De a miniszterelnök nem a feleségét csalta meg, nem gyerekeit pofozta, és nem is a szomszédjával volt elviselhetetlen, nem áruházban lopott, nem a gyerekkoráról hazudott, hanem meghamisított egy választást (nevezetesen egy eléggé mély gazdasági válságot eltagadott a választók elől).
2. A miniszterelnök a választói akarat érvényesülését megtévesztéssel akadályozta meg. Ennek következtében megváltozott az országgyűlési választás eredménye. Ez már politikai válság, méghozzá alapvető. Megoldás volna, hogy a miniszterelnök szedi a sátorfáját, lemond – csalásban társtettes kormányoldali frakciók tagjaival egyetemben. A köztársasági elnök pedig kiírja az új választást. De ez nem történt meg.
3. Ön, mint államelnök közölte a nyilvánossággal, hogy nem tudja a parlamentet a kormányoldal lemondásának híján feloszlatni, mert ehhez nincsen meg a jogosítványa a jelenlegi jogrendszeren belül. Ezzel Ön bejelentette a közjogi válságot, amennyiben működésképtelennek minősítette a mai közjogi szabályozást.
4. Megoldásként felmerült, hogy közjogi rendezésre kellene sort keríteni, ki kellene írni a nemzetgyűlési választásokat egy új választási törvény alapján, amelyhez egy nemzeti kerekasztalt kell felállítani (egyik oldalon a parlamenten belüli ellenzékkel, másik oldalon a parlamenten kívüliekkel). Önök mindketten (mint államelnök és parlamenti elnök) olyan érvekkel utasították vissza a kezdeményezést, hogy az képtelenség, mert nemzetgyűlés a mai alkotmánynak nevezett alaptörvény szerinti szabályokban nem szerepel, és a parlamentté az alaptörvény módosításának joga. Ezzel Önök bejelentették az alkotmányossági válságot. És immár az 1989-es Nemzeti kerekasztal legitimitása kérdőjeleződött meg.
Innentől kezdve nem az a kérdés, hogy milyen válság van, hanem hogy elvileg és gyakorlatilag milyen kivezető utak képzelhetőek el.
1. A parlamenti összpárti állásfoglalások sora azt eredményezte, hogy a parlamenten belüli megoldás reménye elhalványult.
a. Nemhogy a kormánypártok soraiból nem emelkedett ki senki a megoldást elősegítendő, hanem
b. a kormánypártból választott parlamenti elnök értetlenkedő, a helyzetet fel nem fogó válaszával lényegében közösséget vállalt a kifogásolt csalásokkal, de
c. a fizikai erőszakot alkalmazó tüntetők köztörvényes bűnözővé minősítésével a politikai szándékuktól függetlenül, majd a csaló (puccsista) miniszterelnök melletti kormánypárti bizalmi szavazáson való részvétellel és az eredmény elfogadásával (a mai parlamenti felállás legalitásának megkérdőjelezése nélkül) a parlamenti ellenzék is a jelen állapot fenntartása mellett tette le a voksát.
2. A mai közjogi berendezkedésben a megoldás lehetősége a parlamenten kívülre került, ahol a köztársasági elnök a lehetséges következő kulcs-szereplő.
a. Ön ugyan már szintén kijelentette, hogy nem talál a jelenlegi alaptörvényben nemzetgyűlésről szóló bekezdést, mi mégis arra kérjük, hogy mérlegelje javaslatunk megfontolását – amelynek az a célja, hogy a mai konfliktusból annak okait kezelve, az ismétlődés valószínűségét megszüntetve lehessen kilábalni.
b. A mai válsághelyzet alkotmányos mélységének tudomásul vétele a lehető legrosszabbtól védhet meg minket.
i. Nem a forradalmi utcai fegyveres harcra gondolunk, aminek azt hisszük, kicsiny a veszélye,
ii. hanem az ország életkedvének további romlására, a kiút reményének elvesztésére.
iii. Ez egyúttal az alkotmányossági, közjogi, politikai, erkölcsi és gazdasági válság elhúzódását is jelenti, feloldhatatlan szerkezeti, stuktúrális görcsbe merevítve minden jobbító szándékot. A legteljesebb katasztrófa előtt állunk.
Tisztelt Elnök Úr!
Arra kérjük, hogy mérlegelje javaslatunk megfontolását – amelynek az a célja, hogy a mai konfliktusból annak okait kezelve, az ismétlődés valószínűségét megszüntetve lehessen kilábalni.
Javaslatunk lényege, hogy az 1944. március 19-i német megszállástól számítva 62 évi elszakítottságot követően az ország, illetve a magyar állam közjogi megalapozása forduljon vissza eredeti, történelméhez és történelmi tudatához illeszkedő alkotmányos felfogásához.
1. Ehhez a lépéshez 57 évi idegen megszállás alatt (1944-1991) belénk ivódott, és az azt követő 15 évben (1991-2006) fel nem szívódott, a politikai erőteret máig alapvetően meghatározó „túlélő” előítéletekkel kellene szembe néznünk. Kiemelkedően a máig tartó „osztályharcos” szemlélettel kellene szakítani nem csak a felszínen, de a gondolataink, értelmünk mélyében is. A megszállókat kiszolgáló uralmi réteg és a leigázottak értéknek beállított szembenállása helyett el kell jutnunk az egységes és önszervezésre képes társadalom, a nemzet ideájához.
2. A sok évtizedes megszállás és osztályharcos deformáció, politikai elfajulás orvoslására már gesztus szinten is nyújtani kellett volna a magyar történelmi alkotmány elismerését. Ez a lépés elvárható lett volna már 1989-ben a túlélésért küzdő, a korábbi állampárti, a kommunista megszállást kiszolgáló elitből kiváló reform-kommunisták részéről is. Amint a FIDESZ a maga részéről, mint az egyik utódpárt, ezt meg is tette az évezredes alkotmányos jelkép, a szentkorona parlamenti épületbe helyezésével. De a közjogi rehabilitációig ők sem mentek el. Kár érte, mert a mai hiányzó politikai egyetértést, a nemzeti minimum talajára állást tolták későbbre a nemzeti kibékülés közjogi jelképeinek elutasításával.
3. Ami 16 év alatt történt, azt utólag nem lehet megváltoztatni. Azonban ma az elmúlt 16 év tapasztalatának fényében úgy tűnik, hogy már nem csak jelképes gesztusokra van szükség, megelőzendő a kibontakozást nehezítő, ellehetetlenítő válságot, hanem a bekövetkezett válság fokozódó súlyosbodását kellene megállítani. A kérdés az, hogy adna-e támasztékot a történelmi alkotmányhoz való visszatérés a mai „válságkötegből kilábaló átállásra”?
4. Itt már nem a nemzeti egyetértést, a belpolitikai légkör javítását, nagylelkű udvariasságot kell meghonosítani egy preambulumba foglalt megjegyzéssel (az osztályharcos retorika helyett), hogy Magyarországnak nem Rákosi Mátyás és a szovjet megszállás adott alkotmányt, hanem az utolsó ismert ezer éve biztosan az alkotmányos fejlődés jegyében telt, a jogkiterjesztés folyamatával leírható módon. Itt már nem csak azt a mondatot kell kiizzadni, hogy a magyar alkotmányos fejlődés sok évszázada után a szovjet megszállók alaptörvényének újdonsága abban állt, hogy különálló sarkalatos törvények helyett egységbe foglalt (és a megszállásnak megfelelően a magyar történelmi alkotmány létét is tagadó) alaptörvényt vezettek be Itt már az ország strukturális újjászervezéséről van szó, amit egyre inkább második vagy valódi rendszerváltásként emlegetnek. A kérdés az, hogy a magyar történelmi alkotmány az ország közjogi, politikai, jogi, gazdasági strukturális, szerkezeti újjászervezéséhez, egy átfogó struktúraváltáshoz tud-e megfelelő támpontot kínálni.
5. A történelmi alkotmányosságot helyreállító és megújító nemzetgyűlés felé teendő lépéseket azért javasoljuk Önnek megtenni, mert meggyőződésünk, hogy a történelmi alkotmány logikai rendszere a mai halmozott válságból kivezető utat kínál. Erre a lépésre a rendszerváltó elit (nevezzük azt reform kommunistának és a hozzá társuló, addig a politikából kiszorított egyes kezdeményezések, vonulatok összességének) 1989-ben nem tudott felkészülni. Az akkori rendszerváltási fordulat ugyanis nem a belső változásoknak volt köszönhető, hanem egy világpolitikai átrendeződésnek.
6. Mára eljutottunk oda, hogy nyíltan kezelendő kérdéssé vált a belső társadalmi fejlődés – nem kis mértékben a magyar nemzeti lét, egyáltalán a magyar létezés 16 év alatt egyre erőteljesebb teljes elutasítása miatt a legfelsőbb közjogi szinteken (Göncz Árpád volt köztársasági elnök nevezetes 2000 évi nyilatkozatától kezdődően, hogy „a magyar nemzet fogalma üres fikció”, egészen a határon túliak állampolgárságáról szóló népszavazáson az „igen” miniszterelnöki, „állami” elutasításáig terjedően. Erőteljes gondolkodási fordulatot kell megvalósítani azzal, hogy az alkotmányosság alapkérdéseitől kezdődően „a parlamenti tekintélytől függetlenül” nemzeti és reális társadalmi politika lehetőségét teremtsük meg.
Tisztelt Elnök Úr!
Mit tehet véleményünk szerint a jelen helyzetben a hivatalban levő köztársasági elnök?
1. A mind újabb fejlemények hatására egyre inkább felszínre kerül, hogy a magyarság számára alkotmányosan illegitim az eredetében 1989-es kerekasztalra hivatkozó, jogilag az 1989-es alaptörvény mai szövegére támaszkodó, de az évezrednyi magyar történelmi alkotmányosságot elutasító mai közjogi állapot. Megoldás a „legitimitási deficitre” a magyar történelmi alkotmány jogfolytonos elismerése alkotmányosság helyreállító és megújító nemzetgyűlésen.
a. A nemzetgyűlés lényegében rendkívüli országgyűlés rendkívüli feladattal. A rendkívüliségből következik, hogy szervezésének és funkciójának szabályai nem vezethetők le abból a jogi struktúrából, amelynek belső elégedetlensége miatt a rendkívüli helyzet előállt. A régi görögök idejéből származik az a megfogalmazott jogelv, hogy amikor a szabályok közvetlenül nem alkalmazhatók, akkor az alkotmányosság szabályai, a szabályozási szándék érvényesítendő. Az alkotmányosság a mai megfogalmazás kulcs-szava, de fedi a régiek véleményét. A szabályozási szándékon pedig nem egy országgyűlési 2/3-ad ad hoc döntésének indoklása jelenti alkotmányos kérdésekben, hanem a történelmi alkotmányosságban kifejeződő alkotmányos értékrend, kultúra, nemzedékek hosszú során át csiszolódott szemléletmód.
b. A rendkívüli helyzet elismerése a hatalom oldaláról
i. lényegében a mai leírt és éppen a legteljesebb csődöt jelentő szabályok rendszerén kívülre lépést jelenti valamelyes mértékig.
ii. Ugyanezt teszi a diktátor vagy a forradalom is, csak ő fogalmilag nem élvezhet alkotmányos elismertséget. A diktatúra vagy a forradalom nem törekszik a törvényességre jó esetben jellemző kritériumokra (a szabályozó testület alkotmányos legitimitása, reprezentativitása, napi érdektől lehető legnagyobb mentessége, az önkényességtől való tartózkodás, majd a törvényhozás rendszeres, rutinszerű munkájából való kivonulás).
iii. Az alkotmányosságot helyreállító és megújító nemzetgyűlést kezdeményező államelnök viszont mondhatja magáról, hogy az alkotmányosság szellemében, az alkotmányosság érdekében cselekszik, kerülve az önkényes erőszakot.
c. A rendkívüli helyzet kezelése a hatalom oldaláról
i. A hatalom birtokosai türelmet gyakorolhatnak a nemzetgyűlés előkészítésének idejére, és tartózkodnak a minimális ügyviteli feladatokon túlmenő döntésektől. Ezt megállapodásban is vállalhatják.
ii. A nemzetgyűlési választás egyeztető tárgyalásainak során vétójog igénylésétől tartózkodnak. A tárgyalásokon megfogalmazott törvényét elfogadhatják a maguk részéről.
iii. A megalakuló nemzetgyűlésnek engedelmeskednek.
iv. A hatalom birtokosai avagy gyakorlói, avagy hivatalban levő legális közreműködőinek köre kérdéses. Szigorúan véve ez a kör jelenleg leszűkült a köztársasági elnökre, hiszen nyílt csalással alakult ki a miniszterelnököt adó kormányzati oldal a parlamentben, a parlamenti elnök pedig melléjük állt, azaz bűnrészességet vállalt. A parlamenti ellenzék sem vonta ki magát a közreműködésből (igaz államelnöki késztetésre). Tehát bizonyos mértékig ezen rendkívüli esetben az államelnökön magán múlik, hogy mit tehet, aszerint, hogy miként ítéli meg a helyzetet, és milyen a szerepfelfogása a kihívásra válaszolva.
d. A rendkívüli helyzetben a parlamentből kirekesztett, közjogi rendezést szorgalmazó, többnyire történelmi alkotmányhű erők viselkedési lehetőségei
i. Diktatúra bevezetésére átmeneti időre, például egy nemzetgyűlés megtartásáig, vagy fegyveres forradalomra nem sok l ehetőség van. De ezek a megoldások nem is illeszkednek az elsősorban a törvényi-alkotmányi alapokat rendezni kívánó törekvésekhez.
ii. A probléma jellegéből következően tárgyalásos alapon kellene biztosítani az átmenetet, a kielégítő felkészülést, és a nemzetgyűlési választások megtartását.
iii. Többen már ma is nemzetgyűlésnek nevezik a Kossuth téri tüntetőket. Ennél minden valószínűséggel sokkal szerencsésebb az a megfogalmazás, hogy nemzetgyűlés iránti igényüket egyértelműen kifejezték, lényegében annak első, akaratkinyilvánító szakaszát valósítva meg (a közvetlen népszuverenitás gyakorlás elvén), ami után egy (vagy több) a tárgyalásos egyeztetésen részt venni képes bizottmányt választanak meg. Annak részvételével a „nemzeti kerekasztalnak” vagy másnak elnevezett egyeztetésen kialakítják a nemzetgyűlési választási szabályokat. És a nemzetgyűlés megalakulásával a tüntetés, a népgyűlés jellegű alkotmányos jogfolytonosság követelő nemzetgyűlési kezdeményezés szerepe lejárt, illetve révbe ért. A tüntetésen kezdettől résztvevőket számon kell tartani, meg kell őket becsülni. Ők átadják a kezdeményezők staféta botját a nemzetgyűlésnek, amely munkája elvégzésével szintén tovább adja a staféta botot az újjá alakított jogrendszerben választandó országgyűlésnek.
iv. A nemzeti bizottmányok a tüntetőkből alakulnak. A nemzeti bizottmányok belefolyhatnak a nemzetgyűlés munkájába, de normál esetben semmiféle kizárólagosságot, kiváltságot nem élveznek. A majdani szabályok szerinti rendes országgyűlésben a nemzetgyűlési akaratot valamiképpen a felsőháznak kellene erőteljesebben számon tartania. Azaz a felsőháznak a közvetlen népszuverenitás gyakorláshoz közelebb kellene esnie, azt mint védnökként kellene gondoznia, rendkívüli esetben megoldásokat szorgalmazva.
2. Vannak természetesen a mai szabályozás legitimitását nem megkérdőjelező, ám az előállt válságot ténynek tekintő, a kivezető utat kereső törekvések is.
a. Számukra első lépésben ki kell mutatni, hogy a mai rendszer nemhogy válságban van a tekintetben, hogy elégtelen a működésének hatása, de explicit működési zavart lehet benne kimutatni. A levél elején ez megtörtént az erkölcsi válságtól az alkotmányos válságig terjedő ív bemutatásával.
b. A megoldást a működőképesség rendszeren belüli átalakításában keresik, ami igen nehéz, mert éppen a felhasználni kívánt struktúra betegsége okoz gondot. Olyan, mint száguldó mozdonyon átalakítást végezni. Amire leginkább lehetőség van, az az, hogy
i. Bírósági ítéletekben fogalmazódjon meg a mai jogrendszerben is elfogadhatatlan, ellentmondásos állapot. Lehet fordulni az OVB-hez, hogy mondja ki a választás semmisségét (a mai kormány és több parlamenti frakció mai törvényekhez viszonyított illegalitását). Ha az OVB ezt nem tenné meg, akkor lehet fordulni más bírósághoz, perelve az OVB-t, illetve lehet fordulni az alkotmánybírósághoz, hogy mutassa ki az alaptörvénnyel szembeni meg nem felelősséget a választási törvény most felszínre került hibáiban.
ii. Végső soron és hosszú idő után el lehet jutni elvileg az új választások kiírásáig, ahol talán a bíróságilag elmarasztalt személyek illetve módszerek nem ismétlődhetnek. Az új országgyűlés pedig 2/3-al, ha jónak látja alakíthat az alaptörvényen, akár a 77.§-t is törölheti, sőt azt felcserélheti olyanra, amely a történelmi alkotmányos eszmeiséget elismeri a maga részéről, sőt jogfolytonosság helyreállító nemzetgyűlési választásokat előkészítve új választási törvényt is elfogadhat. Tehát egy a mai jogi és hatalmi rendszeren belüli belátás eredményeként nagyobb zökkenő nélkül is lehetne eredményre jutni. De az ehhez szükséges józan belátásnak egyelőre nem sok jele van. A legitimitás rendbe tétele senkinek sem sürgős a mai hatalmi sáncokon belül.
iii. Mégis meg kell fogalmazni és ismertetni, vitatni kell az alkotmányosság rendezésének elvi forgatókönyvi lehetőségeit, hogy ha olyan helyzet adódik, akkor kavarodás helyett alkotó folyamat vehesse kezdetét.
3. Abban az esetben, ha gyors átalakulásra, rendeződésre nem számíthatunk, ha a rendkívüli, lényegében a mai alaptörvény és választójog szerint is csalás miatt illegitim állapot tartósan fennmaradna, a köztársasági elnöktől elvárható volna, hogy a jövő megmentése érdekében társadalmi párbeszédet indítson, amolyan kiterjedt kerekasztalt, amelynek sajtónyilvánosságot és egyéb feltételeket biztosít, mert a Kossuth téri tüntetők közti tüdőgyulladási hányados emelkedésének békés szemlélése a Sándor palota erkélyéről kevéssé nevezhető a nemzet egésze érdekében végzett államfői szorgoskodásnak.
4. Hangsúlyozni kell, hogy a gyors változás elodázásával januártól például a termőföld kezelésében bekövetkező változások a mai válságot tovább mélyítik, és ezzel még inkább megkérdőjelezik a jelenlegi közjogi állapotok legitimitását, értelmességét.
a. Nem csak a gazdálkodásban van előírás a kárelhárításban elvárható jó gazda gondosságára, hanem
b. az állami közjogi méltóságok esetében is minden íratlan szabályozásnál erősebb a rendkívüli esetek kezelésében elvárható különleges felelősségérzet és cselekvési készség (az illető méltóság lehetőségeihez és jelentőségéhez mérten).
c. Vagy vegyük tudomásul, hogy ENSZ és uniós tagok vagyunk, és keressünk jogorvoslatot határon kívül? Lényegében a túlélő szovjet hatalmi elnyomó gépezet ellen?
Tisztelt Elnök Úr!
Annak érdekében, hogy az Ön megkeresését elméleti érvekkel is alátámasszuk, itt mellékelünk még elemzést az alkotmányossági felfogásokról, az alkotmányos felfogás kapcsolódásáról az ágazati reformokhoz, valamint az alkotmányossági szerkezeti válságról (amelyet sokan éreznek, de kevesen fogalmaznak meg).
Írásunk kötetekre terjedően volna bővíthető korábbi alkotmánybírók véleményeivel is, amelynek lényege az, hogy az alaptörvényben magában is elismert annak ideiglenessége. Az ideiglenességet a történelmi alkotmány elismerésével az alkotmányosság helyre tétele, majd megújítása követheti. Akkor áll be olyan közjogi állapot, hogy a rendszerváltást újra lehessen gondolni, és ahol kell, ott kompenzáló, helyre igazító folyamatokat lehessen elindítani.
Reméljük, hogy levelünket olvasva új szempontok merülnek föl Ön előtt, kitágítva szemléleti és cselekvési teret, hogy az alkotmányos válság enyhítéséért tevékenykedhessen.
Kiegészítés 1
Bajaink egyik, ha nem legfőbb gyökere: A közjogi rendezés hiánya, 62 éve vagyunk alkotmányunktól elszakítva
A magyarság mai létének nem csak a Gyurcsány hazugsága a legnagyobb botránya hanem az, hogy érdemi, megvalósítható, tisztességes szándékú és rendesen előkészített, kalkulált rendszerváltásnak még a szándéka sem merült föl eddig.
Volt egy gyors privatizáció, de azt nem előzte meg egy közérdeket szem előtt tartó felkészülés, hogy egyáltalán mit kell privatizálni! Nem hogy melyik gyárat, hanem hogy milyen típusú javakat és milyen feltételekkel kell magánkézbe adni. Így fordulhatott elő, hogy a termőföldek szabad forgalmú tőkeként nemzetközi piacra kényszerítését magyar kormány aláírhatta. Ez fordul hatályba 2007 januárban. Előtte kellene összeülni a nemzetgyűlésnek, hogy ennek a történelem során kizárólag gyarmatokon alkalmazott szemléletű előírásnak, mint az alkotmányos elvekkel (és ENSZ előírásokkal) gyökeresen ütköző képtelen megállapodásnak újra tárgyalásához feltételt teremtsen.
A föld kezelésének ügyetlen, pontosabban alkotmányos értékrendet sértő kezelése nem kivételes az elmúlt 16 évben, hanem tipikus. Ebből erednek a politikai (közjogi-gazdasági-jogi) elhibázott szerkezetből következő problémáink. A magyar társadalom nem túlfogyaszt, hanem életképtelen struktúrában szenved. És a parlamenti politikai erők ezt az életképtelen struktúrát mint általuk kezelendő, létező problémát nem vállalják fel, a mai életképtelen helyzetbe belenyugosznak. Az augusztus 20-i vihar idején a kormányzat fejét homokba dugó viselkedése nem kivételes volt, hanem alkotmányos téren ez a jellemző az elmúlt 16 évre. Egyre nyilvánvalóbb, hogy nem szabad tovább sodródni ezen az úton.
Az alkotmány a legelvontabb elméleti feladványokat és a mindennapi gyakorlatot közvetlenül köti össze. Néha meglepő dolgokra bukkanhatunk. A „személy” fogalma például a mai jogban nem tisztázott. Definiálatlan alapfogalomként kezelik. Ebből következik, hogy természetes személyről beszélünk (ami az egyes embert jelenti), valamint jogi személyről (ami a vagyonnal rendelkező vállalkozást jelenti). A személy azonban eredetileg a társadalom meg nem kérdőjelezhető alapegységét jelentette, amelyiknek létét, jogait nem lehet elvonni semmilyen írásos alaptörvényi praktikákkal. Személy lehet tehát az emberi egyén ugyanúgy, mint annak legmeghatározóbb közössége a nemzet, vagy mai szóval talán a társadalom (személy volt valaha egyéb is, például a város vagy megye stb).
Tulajdonképpen a „természetes személyek” tiszteletét hiányolják a tüntetők (mégha nem is így fogalmazzák meg elvárásukat), ezért követelnek alapvető alkotmányos változást, ezért akarnak visszatérni a történelmi alkotmányhoz, amely szerint az alkotmány alanyait nem lehet letagadni, azaz nem lehet másodlagosként kezelni: az egyéni és közösségi természetes személyeket (mert a természetes személyek másodlagosként kezelése a jogi személyekkel szemben, az maga a lehető legnagyobb „csalás”, és szintén része a mai rendszernek!). A jogi személyek elsődlegességét, súlyát néha a jogi személyek összességével jelölik mint például „a tőkével”, „a fegyveres hatalommal” stb-vel. Ezek lehetnek nagy erők, lehetnek súlyos kényszerek, de semmi közük az alkotmányossághoz.
És minden valószínűség szerint a személy tiszteletében való gondolkodás volt 1956 titka is.
A nemzet személyisége tehát alkotmányos alapelv, és ezt próbálja a mai alaptörvény a 77.§(1)-ben eltakarni a szemünk elől. Gyurcsány december 5-i viselkedése a magyarsággal, a magyar nemzettel szemben tehát a legelemibb történelmi alkotmányos alapelvet sértette. Genocídium szellemében munkálkodott (felszámolandó egy élő közösséget, egy természetes személyiséget) – és a mai államelnök tehetetlennek mondja magát, amikor utána ugyanaz az ember még a mai, a tényleges alkotmánytól elhatárolódó jog szerint is csalással került kormányra. Igenis az ország, a magyarság létének alapjait érintő közjogi válságban élünk.
A „jogi személy” valójában megtévesztő elnevezés, csak olyan szaknyelvi művi kifejezésnek tekinthető, ami megtévesztő az alkotmány (a tényleges, történelmi alkotmány) értelmében.. Nincsenek a jogi személynek elvonhatatlan, a természetből (az emberi létezés természetéből) eredő elsődleges jogai. Ez egy megtévesztő szakkifejezés, amit jó volna megváltoztatni. És láss csodát, rögtön tárgyalhatóvá válna tenger sok munka-jogi kérdés, rengeteg tulajdonlási szabályozási probléma. Például alkotmányosan védett valódi tulajdona csak természetes személynek (egyénnek vagy közösségnek) lehet (amiből nem következne a jogbiztonság igényének feladása, csak azt a természetes személy szükségletekéből származtatnák). Amit ma vállalati tulajdonlásnak nevezünk, az is fontos, arra is szükség van, de más jogi szabályozással – és ez a vállalati tulajdonlási funkciók előnyére is válhatna, mert a gazdasági életet is fékezi a mai embertelen, végső soron buta, lehetetlen szabályozás, rendezetlen alkotmányi alaphelyzet.
Ha a személy fogalmát az alkotmány szintjén tisztázzuk, akkor új helyzet áll elő, mert akkor meg tudjuk határozni az alkotmányos lét alanyait: az egyént és a közösségét. A nemzeti lét személyként való megjelölése előfeltétele annak, hogy a nemzetközi struktúráknak alanyai, valódi résztvevői lehessünk. Ez nem haderő, nem pénzmilliárdok kérdése, hanem a minimálisan szükséges öntudati, identitási feltétel. Az önszervezés elemi feltétele a személyi lét, a belső meggyőződés, és részben a személyi lét külső elismertsége (lásd rabszolgák sokat emlegetett esetét). A nemzetközi életben a magyar nemzeti-társadalmi identitást nem a hungarikumként eladható pálinka fogja meghozni, bár az is igen fontos lehet, hanem az, hogy jogilag önálló személyként kívánunk fellépni, akként határozzuk meg önmagunkat, akként igényelünk magunknak mozgás szabadságot, és akként vállalunk felelősséget. Amint a természetes egyéni személyek a gazdasági életben a vállalati struktúra keretében, annak segítségével végeznek gazdasági tevékenységet, úgy a nemzeti-társadalmi közösség az állami struktúra eszközével szabályozza önirányító tevékenységét.
Innen válik érthetővé és magától értetődően logikussá, megkerülhetetlenné az alkotmány régi meghatározása: az alkotmány a nemzet államalkotó akarata. Talán érthetetlen, hogy a nemzetnek miként lehet hétköznapi értelemben vett akarata (hogy mit eszik reggelire?), de arról van szó, hogy a nemzet, a társadalom egésze valódi, természetes személy, és mint ilyennek lehet akarata, életigenlése, sajátos felfogása a hatalom természetéről, nemzedékről nemzedékre hagyományozott, fokról fokra érlelt-csiszolt alkotmányos kultúrája.
A nemzet, a társadalom „természetes” személy volta részint lehet törekvés tárgya (azzá akar válni), részint lehet megállapítás, hogy a szolidáris, igazságos rendben élni kívánó, a közösséget felvállaló társulás emberek között – az „természetes”, az rendjén való dolog. A történelmi, a lényegi alkotmány tehát nem az írott megállapodás vagy más szóval nem a szerződés maga! Hanem a szerződést meghatározó akarat, öntudat, identitás, az alkotmányos társadalmi szolidaritás, szabadság és felelősség igény, és lehetőleg – az értelem együtt.
Jelenleg a helyzet tarthatatlan, mert az erkölcsi-politikai-strukturális válság megoldáshoz az alkotmány szintjén kell tisztázni alapvető fogalmakat. S ha ezeket az átgondolt szempontokat érvényesíteni lehet a valóságban is, akkor beszélhetnénk reálisan épülő társadalomról. De ahhoz olyan alkotmányos parlamentre van szükség, amely végre elveti az osztályharcos (szovjet hagyományra) épülő 1949/XX-as törvény önkényuralmi 77.§-át (ami első pillanatra fel sem tűnő talányos szöveggel úgy szól: „77. § (1) Az Alkotmány a Magyar Köztársaság alaptörvénye.”) – Attól önkényuralmi ez a rövid szöveg, hogy a magyar alkotmányosságot a szovjet megszállók hajdani igénye szerint máig nemlétezőnek tekinti, és behelyettesíti egy bármikor bármire változtatható írott szövegre. A 77.§ (1) megszüntetése nélkül ez a lelkében, lényegében a mai napig sztalini törvény maga alá temetheti az országunkat, amely az egész társadalom katasztrófája lesz (sajnálatosan szemléletes példa erre a mai helyzet, amikor egyrészt a csalással kormányra került kormány ellen az államfő saját bejelentése szerint tehetetlen, másrészt az egész parlament utasítja el a közjogi rendezés gondolatát – tulajdonképpen a német és orosz megszállás közjogi állapotát fenntartva, és ezzel alaposan beszűkítve a társadalompolitika, a szóba jöhető reformlépések életképességét, elviselhetőségét, megoldási eszköztárát.
Röviden: új választási törvény alapján összeülő alkotmányosság helyreállító és megújító nemzetgyűléshez kell eljutnunk!
Kiegészítés 2
A napjainkban terjedő megfogalmazás szerint el kell fogadni a kormányt, mert „ugyan illegitim, de legális”,
Ezen szavakat ha megnézem a szótárban, semmire sem jutok, hogy mi a különbség a jelentésük között a mai közjogi vitában. Talán úgy fordítható le, hogy
E r k ö l c s ö s - t ö r v é n y e s
Az ismert kifejezésben: erkölcstelen „de” törvényes - vagy
E l f o g a d o t t, hiteles, méltányolt - m e c h a n i k u s, üresen szabályok szerinti.
Az ismert kifejezés logikája szerint:
társadalmilag el-nem fogadott és káros,
„de” a mechanizált szabályok ezt írják elő, vagy csak ezt nem tiltják (?!)
A "nem erkölcsös, de törvényes" fordulatot kaptuk meg tehát a napjainkban a sajtóban megjelenő „ugyan illegitim, de legális” kifejezésben, csak ezúttal idegen szavakba csomagoltan, mint erős érvet a nemzetgyűlést követelőkkel szemben.
Ennyit eddig is tudtunk. Az elégedetlenkedőket nem az bántotta, hogy csak magyarul tudták megfogalmazni bánatukat, ezért semmit sem jelent ezekbe az idegen szavakba csomagolása a problémának. Az elfogadhatatlan jelenség marad, akár közérthetően magyarul beszélünk róla, akár szakmai zsargonban, akár idegen nyelven.
Nem a megnevezésben rejlik a probléma, hanem a jelenségben magában.
Ez egy szakembert talán meglephet, akinek élete vezérfonala, hogy szakmai illetőségének határát maga tartja be a legszigorúbb önfegyelemmel, de az elégedetlenkedők számára, akik felismerték, hogy az életük politikai és jogi, gazdasági alapfeltételeiben vannak veszélyeztetve, akik nincsenek megelégedve, akik magukért és szeretteikért, az egész nemzetért, a mai társadalomért és a jövő nemzedékeiért aggódnak, azoknak bizony semmitmondó – a „legitim-legális” fogalmi kettős mutatványa, ha nem kerül sor érdemi eszmecserére, sőt változásra. Jelenlegi helyzetünkben hazánk a morális, politikai, közjogi, gazdasági mélyre süllyedéstől, válságtól nyög. Ennek be kellett következnie, mert az ország hatalmi felépítése, -szakszóval- szerkezete, struktúrája nem a nemzetet szolgálja.
Általánosságban fogalmazva tehát strukturális, szerkezeti válságot élünk meg . A megoldást szorgalmazók a válság kezelésére alapvetően kétféle megoldást javasolnak:
- 1. A tüntetők, a peticiókat beadók, vagyis a szerkezetet megváltoztatni akarók a történelmi alkotmány alapul vételét szorgalmazzák, mert tartalmi, belső működési alkalmasságából kifolyólag alkalmas a szerkezeti válság kezelésére. Nem csak egyszer, hanem tartósan, ismételten. Ez a történelmi alkotmány nagyszerűsége, ezért olyan szorítóan aktuális.
- A teljes, a döntően meghatározó közjogi szerkezetet változatlanul hagyni szándékozók csak egyes emberek cseréjét vagy maximum a választások megismétlését szorgalmazzák. nyílt törést, az átmenet, az átszervezés terheit, költségeit akarják megspórolni attól függetlenül, hogy mérlegelnék a válság krónikus, tartós tovább vitelének mi az ára (és ezzel valóban a nyílt törést kockáztatják).
Az államelnök felismerésétől függ végső soron nagy mértékben, hogy miként kell cselekedjen e joghézagos helyzetben:
- Ha felismeri a szerkezeti, struktúrális válságot, akkor annak orvoslására kiírhatja a nemzetgyűlést
- Ha nem ismeri fel a közjogi-alkotmányos struktúrális válságot, akkor csak új parlamenti választásokat kell kiírjon, amely nem oldja meg hosszú távon a válságot.
A tüntetőknek (és az országnak) létkérdés, hogy az államelnök felismeri-e (azaz döntésében felvállalja-e) az alkotmányos struktúrális válságot. Hajlandó-e kimondani ennek tényét a maga szerepében.
Megjegyzés: egyébként a mai kormány illegitim abban az értelemben, hogy a történelmi alkotmányunkat el nem ismerő, tehát ebből a szempontból illegitim mai jogrendszert is megsértve került hatalomra választási csalással, a szavazók szándékos és alapvető megtévesztéséve, tehát a mai jogrenden belül, annak normái szerint is illegális.
Kiegészítés 3
Történelmi alkotmányunk, a modern gazdaság igényei tükrében és az ENSZ egyezségokmányok előírásaihoz mérve
A sokat kárhoztatott történelmi magyar alkotmány megfelel az ENSZ egyezségokmányoknak (viszont az uniós csatlakozási szerződésünk nem – például, hogy egy nemzettől a természeti erőforrásai és más alapvető életfeltételei semmilyen (semmilyen) eszközzel nem vonhatók el, tehát ezek az eszközök nem minősíthetők tőkejószágnak sem törvényhozásban, sem nemzetközi szerződésben)! A Magyarországon uralkodó politikai hatalom az ENSZ egyezségokmányt alapvetően sértő módon ismerte el az uniós szerződést - a magyar történelmi alkotmánytól elzárkózva. De távolabb is mehetünk, egy Nobel-díjas amerikai közgazdászt idézve.
(1) A modern gazdaságelméleti megközelítések a piaci mechanizmusok természetét kutatják. Ebben a megközelítésben jogilag szerződések rendszerével állunk szemben, ahol a szerződés polgárjogi értelemben szerepel, azaz független felek saját akaratából kötött, saját érdekeiket szem előtt tartó megállapodása kölcsönös szolgáltatások nyújtásáról. Két probléma merül fel:
– Jogelméleti, de egyszerű jogtechnikai kérdésként is felvethető, hogy mi alapozza meg a szerződő felek közös és kölcsönös megértését, a közös fogalomhasználatot, a közös és félreértésmentes kommunikációt?
– Az erkölcsi kérdés pedig az, hogy két szerződő fél esetén mi akadályozza meg, hogy olyan szerződést kössenek, amelyik hátrányos a másik számára?
(2) A közgazdaságtan és a jogelmélet egyöntetű véleménye ezekkel kapcsolatban az ún. „alkotmányos közgazdaságtan” kereteiben került megfogalmazásra. Buchanan Nobel-díjas közgazdász Tullock-kal dolgozta ki ezt még az 1960-as években és megállapításaik meghatározóak voltak azután a közgazdaságtan fejlődésére.
Az „alkotmányos közgazdaságtan” azt állítja, hogy a szerződések egyöntetűségét a társadalomban egy másik szerződés-rendszer garantálja, az alkotmány. Az alkotmány ebben a felfogásban egy olyan jogszabály, amely a többi jogszabály feltételeit, körülményeit és a szabályalkotás szabályait szabályozza.
Ezzel egy kettős szabályrendszer jön létre. Ezzel a szerzők nem csak jogtechnikai problémákat vélnek megoldhatónak, hanem az erkölcsi kérdést is megoldottnak tekintették.
(3) Ugyanakkor felvethető mégiscsak az, hogy mi akadályozza meg akár az egész társadalmat, hogy ne változtassa minden időben a szabályalkotás szabályait? Mindez az erkölcsi problémára is érvényes: akár az egész társadalomra kiterjedő alkotmányt mi akadályozza, hogy tisztességtelen szerződéseket is megalapozzon?
Lehet-e az alkotmány alkotmánya a megoldás? És meddig lehet ebben a sorban végigmenni? A végtelenig, ahogy a szemben álló tükrökben tükröződik a közöttük lévő tárgy? Megszakítható-e ez a folyamat és hol? Elméletileg aligha. Más megoldást kell keresni.
(4) A nemzetközileg megfogalmazott problémára kielégítő megoldást nyújt a magyar alkotmányos hagyomány, az úgynevezett „történelmi típusú alkotmány”.
A történelmi alkotmány gondolatrendszerében kialakult alkotmányosság fogalom ugyanis arról szól, hogy milyen viszonyban van a konkrét élő jogi szöveg és az emberek magatartása, erkölcsi-jogi állapota és a gondolkodása. Az alkotmányosság a történelmi alkotmány esetében több, mint egy konkrét alkotmányos szöveg. Tartalmazza a történetileg addig kialakult alkotmányossági elveket, tapasztalatokat és hagyományokat a társadalmi identitás részeként. - Ezek talaján gondolja újra és újra az éppen aktuális helyzetet, és foglalja írásba egyfajta alapszerződésként, alaptörvényként az aktuális hatalmi és törvényhozási megoldásokat, kompromisszumokat.
Csak egy ilyen, építkező, történelmi alkotmányozásra támaszkodva oldhatjuk fel, enyhíthetjük elviselhetővé a bizalmatlanságnak azokat a rossz köreit, amelyekbe hazánk is bele sodródott.