vissza a főoldalra * Vissza Százak Tanácsa előlaphoz

SZÁZAK TANÁCSA , 2005 február 2.

Szíjártó István bevezetője - "itt az ideje, hogy vissza magyarosodjunk!"

Tisztelt Vendégeink, kedves Barátaim!

Köszönjük, hogy eljöttek a Százak Tanácsa immár 4. nyilvános előadására a Kossuth Klubba.

A nemzet lelki-erkölcsi állapota volt első (novemberi) estünk tárgya (főtisztelendő Kozma Imre apostoli protonotárius, c. apát és Hegedüs Lóránt ref. püspök, egyetemi tanár voltak előadóink)

A magyar és világgazdasági helyzetről decemberben dr. Kindler József egyetemi tanár, dr. Csath Magdolna egyetemi tanár és dr. Fekete Gyula v. országgyűlési képviselő, a KSH főosztályvezetője beszéltek.

Januárban a hazai médiahelyzetet mutatták be Chrudinák Alajos az MTV szerkesztője, Vödrös Attila főszerkesztő és Kondor Katalin a Magyar Rádió elnöke.

„Szalonzsidók”-írta ez utóbbi előadássorozatról az Index riportere, akinek én ezt az egyetlen írását ismerem. Szükséges hát leszögeznünk: a Százak Tanácsa mint testület, s annak tagjai: egyházi főméltóságok, tudósok, művészek, orvosok,         egyetemi tanárok visszautasítjuk ezt a vádat és hangnemet. Chrudinák Alajos és előadótársai a magyar médiahelyzetről, annak torzulásairól, betegségéről beszéltek, egy médiaklikk túlsúlyáról, uralmáról. Szavaikért  - mint mi mindnyájan - felelősséget vállalnak. (Külön is köszöntötték a jelenlevők közül azokat, akik majd pocskondiázni fogják őket.)

A Százak Tanácsa nyolc év alatt közzétett nyilatkozatai, állásfoglalásai magukért szólnak. Soha senki ellen, mindig valamiért. Az egységes magyar nemzetért. Így lesz ez ezután is. (Ez  méltó hallgatóinkhoz és a Kossuth Klubhoz is.)

Köszöntöm Önöket, bemutatom mai előadóinkat,  akiket 20-20 perces elemzésekre kértünk fel (hogy legyen idő a teremben ülők kérdéseire is) a nemzeti kulturális örökség helyzetéről. A megszólalás sorrendjében: Albert Gábor József Attila-díjas író, szerkesztő, Balassa Sándor Kossuth-díjas zeneszerző, egyetemi tanár, Császár Angéla Jászai Mari-díjas színművész, a Nemzeti Színiakadémia tanára és Erkel Tibor  Erkel Ferenc díjas zeneművész, egyetemi tanár, volt országgyűlési képviselő.

(Betegség miatt kért kimentést felkért előadónk Somogyi Győző festőművész és Fekete Gyula író, a Százak Tanácsa alapító elnöke. Mielőbbi gyógyulást kívánunk nekik!)

Távollétében köszöntjük tagunkat: Csoóri Sándor Kossuth és Herder-díjas írót, aki ma 75 éves. Isten éltesse, s mi csatlakozunk ahhoz a mondatához, melyet Bartók és Kodály életművére utalva írt: „itt az ideje, hogy vissza magyarosodjunk!”

Vissza az oldal tetejére