Miért nincs esélye az általános birtokrendezésnek Magyarországon ?
Tanka Endre, az MTA doktora, egyetemi docens
A politikai döntéshozó a birtokrendezés teljes körű – történeti-jelenbeli, hazai és nemzetközi – tapasztalataival rendelkezik, míg a szűkebb szakma ennek stratégiai kihívásaival is szembesült. (Dorgai, 2004.) Mi az oka, hogy - tárgyilagos megítélés szerint – földviszonyainkban belátható időn belül mégsem nyílik esély az általános birtokrendezésre ?
I. A birtokrendezés soktényezős meghatározottsága a birtokpolitikából ered, amelynek egyik alapintézménye. Emiatt cél- és eszközrendszerét, funkcióit, technikai- és társadalmi gazdasági hatókörét a birtokpolitika minősége alakítja. A történelem kétféle birtokpolitikát ismer: a közérdeket érvényesítő értékalapút és a közérdeket elvető haszonelvűt. Az utóbbi egyoldalúan célracionális, ma ezt a tőkehasznosulást kiszolgáló, neoliberális birtokpolitika képviseli. (Tanka, 2004: 22-40.) A kétfajta politika a környezetgazdálkodásban is rendszeralkotó. (Oláh, 2006. IV. k. 78-79.)
Földviszonyainkat 1988-tól a nemzetközi agrártőke új elsajátítási életterét építő, a hayeki földpiactanon alapuló, neoliberális birtokpolitika uralja. Rendeltetése a polgári értékmintájú földreform kizárása, a családi gazdasági modell elvetése lett, ami helyett az üzemszervezetben az államszocialista nagyüzemet a tőketulajdon nagybirtokává formálta. Intézményrendszerének néhány döntő eleme a következő:
· A Földtörvény (FTV) által intézményesített korlátlan üzemméret, csak a földhasználó tőkeerejétől függő, tetszőleges üzemszám; a földtulajdoni és földhasználati jogcímek halmozásával, ill. a földbérlet térmértékének eltörlésével (ld.felesbérlet, részesművelés) a birtokmaximum feladása;
· A földforgalomban a közhatalom hatósági és egyéb eszköztárának kiiktatása, az államigazgatási ellenőrzés és szankciók felszámolása;
· A külföldi földtulajdonszerzés és földbérlet korlátainak nyílt vagy közvetett (gyakran informális jogtechnikákkal történt: ld. zsebszerződések) eltörlése. E folyamatban számos intézmény meghatározó lett:
¤ Az FTV nem vette át a Társulási Szerződés külföldiek magyarországi földhasználatát a közösségi jog szerint korlátozó intézményét (44. 8.cikk), ami 1992-től önmagában is útját állta volna a jogellenes és spekulatív külföldi földszerzésnek. Ezzel szemben az FTV 23. § - a nemzeti elbánás nem indokolt kiterjesztésével – jogalapot adott bármely befektető által külföldről irányítható (magyarországi letelepedéshez nem kötött) nagybirtok létesítésére ;
¤ Az FTV 7. § /2/ - a Csatlakozási Szerződéssel és a közösségi joggal ellentétben – a külföldi magánszemély vállalkozói célú magyarországi földtulajdonszerzéséhez nem kívánja meg a letelepedést, hanem beéri ennek szándékával, sőt, ennek meghiúsulásakor a semmis szerződést kötő külföldit sem sújtja földtulajdona elvesztésével. Emellett az FTV 3. § o/ pontja utat nyitott a külföldi jogi személy földtulajdonszerzésének is azzal, hogy – a kivételes jogcímet kiterjesztve – külföldieknél az egyéni céget is önálló vállalkozónak minősíti. Ezzel az EU által adott 7 év derogáció (a külföldi földtulajdonszerzés átmeneti kizárhatósága) fikció lett: maga az időtartam is csak jelképes (2008-tól az EU a mentességet meg is szűntetheti), miközben uniós tagságunktól fogva a külföldi jogi személy szerzőképes lett, eltérően a hazai szövetkezettől és gazdasági társaságtól. (Ez önmagában is a közösségi jogot sértő diszkrimináció.) Az intézmény sikeres: ma már – a formális szerzési akadály ellenére – a külterület 1/3-a jogi személyek tulajdona.
¤ Döntően a külföldi tőkeerő kiváltsága – az ingatlan alhaszonbérlet ősi tilalmát áttörve – az integrációs alhaszonbérlet, amely (főleg a részaránytulajdonú földeken) elvonja a földtulajdonos rendelkezési jogát a beruházó javára és a kisparcellák szétszórtsága ellenére egységes, nagytáblás nagyüzemi művelést biztosít. (FTV 12/A. §) Szintén a külföldi beruházó kedvezménye – az ültetvény-telepítés vagy halastó-létesítés címén, újabban állattartó telep vagy halastó üzemeltetése alapján – a bármely más földhasználót megelőző előhaszonbérleti jog, amely egyben az elsőbbségi földvétel biztosítéka. (FTV 21. § /1/ a.)
¤ Az FTV – a Csatlakozási Szerződés és a közösségi jog ellenére – uniós tagságunktól fogva sem érvényesíti a piaci szereplők hátrányos megkülönböztetésének tilalmát a földbérleti piacon: ahelyett, hogy bármely földhaszonbérlőnek azonos térmértékű bérletet szavatolna, nemcsak fenntartja a szövetkezet és a GT nagyüzemi kiváltságait (300 ha helyett 2500 ha bérletét), hanem annak kiterjesztésére újabb jogcímet is ad. (Az NFA által 50 évre adható bérlet sem számít be e korlátozásba.)
· Az FTV nagybirtokrendszert megalapozó intézményrendszerén belül a „központi vezérlőmű” szerepét tölti be az elővásárlás és az előhaszonbérlet jogrendje, amely a helyben lakó gazdák (természetes személyek, hazai vállalkozók) kizárásával szavatolja a Föld bármely országában élő, kül- és belföldi nagyüzemi cégtulajdonosok földtulajdonhoz és földbérlethez juttatását. (FTV 10. és 21.§)
A rendezési technika itt a „virtuális jog” cinikus alkalmazása: a törvény szerint az a „helyben lakó” a vételi vagy bérleti elsőbbség jogosultja, aki esetleg soha még a lábát sem tette magyar földre, de – üzletrész vagy részvény formájában – cégtulajdonosa annak a földhaszonbérlő jogi személy szervezetnek, amely a föld fekvése szerinti településen (avagy annak közigazgatási határától mért 15 km-en belül) székhellyel bír. (FTV 3. § m/5.) Emiatt bárki más csak ahhoz a földhöz juthat, amelyre a nagybirtok tulajdonosa nem tart igényt.
· A nemzetek feletti agrártőke szolgálatában főszerep jut a neoliberális birtokpolitika Földtörvényen túlmutató – de azzal összefonódó – egyéb intézményeinek is.
¤ Így a Nemzeti Földalap /NFA/ nem közérdekű földkészletgazdálkodást folytat, hanem feladata a nagybirtokrendszer földkészletének állami eszközökkel gyarapítása. E rendeltetését szavatolja, hogy az NFA bármely földjuttatása (eladás, bérletbe adás) csak az FTV kötelező elővételi és előhaszonbérleti joggyakorlásával érvényes, vagyis a földet e szerv is köteles a nagyüzemi cégtulajdonosnak felajánlani. A forrást ehhez főleg a „földért életjáradékot” program nyújtja, amely egyszerre erkölcstelen és jogellenes: a földjükhöz természetben hozzájutni és azt a piacon eladni nem tudó, továbbá öregségük és elszegényedésük miatt kiszolgáltatott kistulajdonosok szorult helyzetét használja ki földtulajdonuk töredék áron megszerzésére, miközben az életjáradék alacsony összegével és öröklésének kizárásával az eladó halálára spekulál. A közösségi jog ilyen intézményt nem tűr, hanem a földhasználó korengedményes nyugdíjazásával biztosítja a földjét átadó tulajdonos részére a tényleges piaci ár egyösszegű megfizetését.
¤ A birtokpolitika az egyik legsúlyosabb alkotmánysértést a részaránytulajdonú földek állami „elsikkasztásával” valósítja meg. A magántulajdon alkotmányos védelmét szavatoló jogállam ezt – a 3,6 millió ha – földalapot 1989 után köteles volt természetben az igazolt tulajdonosainak birtokba adni, amire azonban – az 1993. évi II. tv. 16-szor módosítása ellenére – mind máig csekély arányban került sor. Az államigazgatási mulasztás valós oka a politikai döntéshozó elkötelezettsége a mellett, hogy – „befagyasztásával” és leleményes technikákkal a tőkeerős beruházók használatába, ill. tulajdonába adásával – ez a meghatározó földalap is (az 5,8 millió ha összterületnek több, mint a fele) a nagybirtokrendszert erősítse. Nem fogadható el a tulajdonosi igény teljesítéseként, hogy ma már „csak” 1,5 millió ha részaránytulajdonú föld sorsa bizonytalan, mert az osztatlan tulajdonközösség éppúgy elvonja a tulajdonosi rendelkezést, mint az önálló ingatlanná alakítás elmaradása. Az alkotmánysértést tetézi a még meglévő földeknek tulajdonosaik közt a „maradék-elv” szerinti kiosztása, továbbá az, hogy aki természetben már nem juthat földtulajdonához, az csak 80 eFt/ha kártalanításra jogosult. Mivel a tulajdon elvonása itt kényszerűen, az államigazgatás működészavarából állt elő, jogilag ez kisajátítás, amiért teljes, azonnali, értékarányos – tehát a valós földpiaci árral azonos – kártalanítás járna.
¤ Az értékalapú birtokpolitika elvetésében oroszlánrész jut a Csatlakozási Szerződés, ill. a KAP-reformjai alapján kialakított közösségi és nemzeti agrártámogatási rendszernek, amely merőben ellentétes a KAP alkotmányos céljaival. Az utóbbiak közt ui. döntő, hogy a KAP „a mezőgazdasági népességnek megfelelő életszinvonalat biztosítson, elsősorban a mezőgazdaságban élők egy főre jutó jövedelmének növelésével.” (RSZ 33. cikk 1/b.) Az életminőség szavatolását eleve feladja egyrészt – az EU 15 jogosultjaihoz képest súlyosan hátrányos – támogatási arány, amely az 1. pilléres (alanyi jogon járó) juttatásnak csak ¼-ét adja a magyar gazdának. Ez 10 éven belül garantálja mai termelőink 91 százalékának a versenyből kiesését, a mezőgazdaság elhagyására kényszerítését. Másrészt az életképes üzem fogalmát – mint a beruházási-fejlesztési támogatáshoz való jog alsó küszöbét – a kormány (nemzeti hatáskörben) 2 EME egységben határozta meg. Ez – gazdaságszámra vetítve – csak az üzemek 9 százalékának adhat támogatást, míg azok 91 százalékát az árutermelésből kizárja, így „halálra ítéli”. („..10-15 év távlatában, földhasználata alapján 70-80 ezer gazdaság /egyéni és társas/ válhat stabilan életképessé..” Dorgai, 2004: 87.)
II. A birtokpolitika ilyen – rendszerének itt csak néhány elemével jellemezhető – tartalma határozza meg a birtokrendezés létfeltételeit. Az országban ma – célvezérelt intézményrendszerrel – az 1989-es arányához képest 15 százalékára zsugorított agrárnépesség megsemmisítése, falurombolás, vidék- és környezetpusztítás folyik. (Ld. a közigazgatás, közlekedés, egészségügy, oktatás, szociális ellátás stb.értékeinek szétzúzását.) A birtokrendezés „általános” jellege viszont nemcsak technikai kategória (a település teljes vagy elkülöníthető részére való kiterjedés), hanem minőségjelző is: gazdasági-társadalmi hatásaival a közjót, az életminőséget kell szolgálnia. A hazai birtokrendezés esélyei ma fényévnyi távolra esnek az EU – KAP részévé tett – közérdekű birtokrendezési alapelveitől. Ezek középpontjában ui. nem a technika (a táblaméret-növeléssel elérhető hatékonyság-javítás) áll, hanem a mezőgazdaság fejlesztésével a foglalkoztatás bővítése, a fiatal gazdák főhivatású gazdálkodásának megalapozása, a vidék népesség-megtartása, a környezet- és természetvédelem, sőt – a kulturális értékek megőrzése közt – a kisebbségi autonómia és az etnikai nyelv fennmaradásának biztosítása. (EU-dok. 2004-5.) Az európai szolidaritás és az ökoszociális agrármodell érdek-érvényesítéséhez képest birtokpolitikánk még a legkézenfekvőbb önvédelmi eszköztárral sem él a fenntarthatóságot felszámoló globális tőkeuralom fékezésére: pl. a mezőgazdasági üzemszabályozás igényét elvileg ugyan elismeri, de a létrejött nagybirtokrendszert nem kívánja korlátozni, csak a jövőben tiltaná az üzemméretnek a törvényi maximumot meghaladó növelését. (Kapronczai, 2006: 42.)
A kitörési pont világos: a birtokpolitikában gyökeres fordulatra van szükség az értékalapú birtokpolitika meghódításához és közösségi jogi intézményrendszerének hazai átvételéhez. E nélkül az általános birtokrendezés semmilyen közérdeket nem képviselhet, így társadalmi közmegegyezésre és támogatásra sem tarthat igényt. Ha ui. a birtokrendezés eleve lemondani kényszerül a vidéki Magyarország életminőségéről, a közel egy millió paraszti gazdaság és a mezőgazdaságban érdekelt kétmilliós népesség elemi szükségleteiről, úgy a társadalom csak ellenérdekelt lehet a nagybirtok profitnövelését szolgáló „birtok-összevonásban”. Ez utóbbi már nem közügy, nem a hazai mezőgazdaság és a vidék megújulása, hanem csak a globális agrártőke magyarországi uralmát szolgálja.
Hivatkozott irodalom:
Dorgai L. (szerk.) et alt. : A magyarországi birtokstruktúra, a birtokrendezési stratégia megalapozása. AKI, Bp. Agrárgazdasági Tanulmányok 2004/6. sz.
Tanka E. : Magyar birtokpolitika az Európai Egyesült Államokban. Alterra K. Bp. 2004.
Oláh J. : Környezetgazdálkodás. IV. Erőforrásgazdálkodás. Szarvas, 2006.
Kapronczai I. (szerk.) et alt. : Az agrárszereplők alkalmazkodóképességének jellemzői. (Termelői válaszok időszerű kérdésekre.) AKI, Bp. 2006.
EU-dok. : Regrouping agricultural land and forests in Central and Eastern Europe. (Doc. 10105, 10 March 2004, Parliamentary Assembly)
EU-dok. : The costs of Common Agricultural Policy (Report Com. on the Environment, Agriculture and Local and Regional Affairs, by Mr. Paul Flynn, UK, Parliamentary Assembly Doc. 10649, 12 July 2005) Az anyagon belül hivatkozás: 1449 (2005) Resolution of Parl. Assembly on ”The environment and the Millenium Development Goals”
Rövidítés: RSZ = Római Szerződés az EGK alapításáról, 1957.
Bp. 2006 augusztus 12.
Hozzá illeszkedő korábbi problémafelvetés az interneten: http://www.falunet.adatpark.hu/documents/mezogazdasag.pdf, azaz
MEZŐGAZDASÁG, VIDÉKFEJLESZTÉS
Ángyán József – Márton János – Nagy Bálint – Szeremley Béla – Tanka Endre – Veress László
(Vitaanyag a Nemzeti Agrárprogramhoz - 2004. március 8.)