vissza a főoldalra *

-----Eredeti üzenet-----
Feladó: Fáy Árpád [mailto:fay@ngo.hu]
Küldve: 2006. február 27. 11:29
Címzett: Nemzeti Hirhalo
Tárgy: RE: [Lapszemle] Készen állunk a kormányzásra

1. a föld a társadalom egészéé, répgi szóval az egyén csak birtokolhatja, ezért nem privatizálható tovább az emberek alól külföldi tulajdonosoknak, a fölös földnek pedig, amit éppen nem művel meg valaki, a következő nemzedék tartalékának kell lennie. A földet természetesen a termőföld konkrétságán túl a természeti erőforrások szinonímájaként is értelmezve ásványkincsekre, vízre és levegőre, éghajlatra stb-stb. Földet eladni adósság-rendezésként országos méretben olyan volna mint a nevezetes szamárbőr-szerződés, az önfelszámolás eszköze. Ebből következik, hogy a jelzálog intézményes is csaks peciális feltételek között jelent járható utat. Erdély esetében meg a székely erdők arányosításakor ezek a speciális feltételek nem voltak adottak, a következmények ismertek. nem kellene itt tovább folytatni. S ha uniós egyezményt kell újratárgyalni, akkor rajta.
2. az ország, a nemzet nemzetközi jogalanyiságának valóságossága - mert most éppen az ötvenes évekből ismert rezzenéstelen szemmel visznek bele minket az uniós birodalmi katyvaszba, szuperállamba, ahonnan éppolyan nehéz lesz majd kikászáklódni, mint amikor valaki türelmetlenül drékig érő sárba lép (de abba bele is lehet fulladni).
3. ez a privatizáció csak az államosítás II. lépcsője volt számos tekintetben (például a közösségi vagyonokat szó nélkül sikkasztották el, egyes ágazatok relatív önállóságát nemhogy nem adták vissza, de a maradékát is felszámolták - pld agrár feldolgozó ipar, társadalombiztosítási önkormányzat, nyugdíjalapok Kádár időkben elmaradt tőkésítésének nem-pótlása).
4. vagyon nélkül önkormányzati vagy bármely egyéb közösség életképesen nem képzelhető el. Az önkormányzati javak működési célú felélése nem büntetendő vétek, hanem államilag kikényszerített, előírt magatartás. Most még a tessék-lássék kárpótlással is csak az ország életképtelenségét fokozták, mert a struktúrákat nem állították helyre, a magán és köztulajdon közötti egyensúlytalanságot átbillentették és tovább fokozták ezzel a privatizációval, mert a visszaadott magántulajdon védtelenül, közösségi támasz nélkül van odadobva koncként a "konkurenciának" (lássad a termelő eszköz nélküli- jogbiztonság nélküli földet, a feldolgozóiparától elszakított mezőgazdaságot, a mezőgazdasági potenciáljától elszakított országot, a kihalás végső fenyegetését lóbáló bevándorlás-ösztönző népességcsere javaslatokat, az orgazdák fokozódó jogbiztonságát, a hazai politikai kibontakozás helyett a mi gondjaink iránt közömbös uniós méretű kényszereknek való alávetést - vagy a hazai gengszterek demagógiájának minden kiutat lezárni igyekvő terrorját stb) . Hol egy komolyan vett Kert-Magyarország program, amely életképes harmóniát tűzne ki célul a vidék számára, a vidék és város viszonyában?
5. a megyerendszer és más hagyományok feltétlen újjáélesztése meg sem említhető kérdés, ami kiszorult a hivatalos politika köréből. az a kifogás ugyanis, hogy a hagyományos megyék helyett "régiókat" kell alkotni, önmagában a sortüzekre emlékeztető lelkiséggel hangoztatható, és lényegében genocidiális tett a közigazgatás, a politika, a tudomány minden szintjén bárki részéről. Ha nem volna ennek is mint annyi másnak kifejezetten magyarság-pusztító éle, akkor gond nélkül lehetne egy tervezett régiót "megye-csoportnak" hívni. Csakhogy akkor maradna a kötődés a sokszáz éves megyékhez. A megyék legnagyobb bűne Mátyás királyhoz kötődik, mert neki nagy része volt a megyei önkormányzatiság kiépítéséhez, megerősítéséhez. Mátyás király nevének említésétől pedig fuldoklik a mai politika. Józanul ezt nem lehet megmagyarázni, ami ma van, mégis véget kell vetni ennek az állapotnak. Tanulva másfél évszázad megyei önkormányzatot nélkülöző tapasztalatokból, és figyelembe véve a korábbi évszázadok pozitív emlékeit rendezni (nem likvidálni) kellene a helyi politizálás rendszerét. Mostazonban még a falusi önkormányzatoknak is végéet akarnak vetni, nemhogy a falusi önkormányzatokra támaszkodó megyéknek adnának vissza bármi szerepkört. Nem mennek el az emberek szavazni? Minek? Ki igérte, hogy a politikai létezést visszahódítja a megoldatlan szerkezeti prbolémák miatt talán kényszerűen bolsevik belső fegyelmű pártoktól? Vagy ha nem "visszahódítja" tőlük, akkor tehermentesíti őket ettől a rendezetlen szerkezetből adódó kalodától. Kinek a programjában van az, hogy a választó kerületekből élő politikai közösségek formálódását segítené? Mert most a bolseviki belvilágú pártokkal szemben az ad-hoc működésű, szándékosan életképtelen választókerületek állanak. Kinek a programjában szerepel, hogy a túlcentralizált kormánytól és parlamenti költségvetéstől életképes, a hagyomány erejét is felhasználó politikai közösségekhez ad vissza jogokat, szerepköröket, gazdasági önszervezési képességet???? (monopóliumoktól mentesített társadalombiztosítási önkormányzatok, a múlt politikai tehertételétől megszabadított kamarák, köztestületek _ _ _ ). HOGY MINDERRE NINCSEN PÉNZ? Nevetséges. Hogy költségvetési takarékosságból kell az önkormányzatokat felszámolni? Mint a katyni mészárlást. Ott sem kellett többet rabkosztra költeni. A komolyan vett önkormányzatiságnál nehéz takarékosabb, a belső erőket jobban mozgósító megoldást elképzelni. Nevetséges, amit kisvárosok követnek el a mai helyzetben néhol aprófalvas szomszédságukban a szakhatóságaikkal. Ahelyett, hogy az önkormányzatok versenghetnének, hogy ki tudja jobban megteremteni a szakhatósági feltételeket, garantálni az elfogulatlan és valóban szolgáltató tevékenységet - ad absurdum. Na az jelentené a megyék valamelyest meghaladását, de legalábbis újra formálódását. Erről azonban nincsen szó. Fel sem merült. De ne legyünk maximalisták. Miért jobb a ksitérség, mint a "járás"? Miért kell a régió inkább, mint a megyék? A SZERVEZÉS világ-KORSZAKÁBAN, amikor a különféle számítógépes szoftverek illesztése, interfészen keresztüli kommunikációja, együttműködése teljességgel megoldott probléma? A genocidiális célkitűzésen kívül nehéz volna más valós indokot találni a megyétlenített régiókra. Csak ezt nem ildomos kimondani a parlament tájékán. Ez túl erős, ez a valóságról szólna. UGYANAKKOR meg kell jegyezni, hogy természetesen nem probléma nélküli a megyerendszer értelmes újjáélesztése, a valós helyi politikum értelmes életre keltése - területileg talán a megyékben, de ezzel párhuzamosan a funkcionális önkormányzatokban, mint kamarákban, egyéb köztestületekben. DE nem lehetetlen, csak még el sem kezdődött a munka tudtommal.
6. a pénzrendszer definíciójának megfogalmazása, és törvényben szerepeltetése mint fogalmi meghatározás, mert erről ma sehol sincsen szó, és ezért lephet el mindent a félelmetes pénz-rendszer uzsora. Eladni az országot az uzsorás hamis-hitelektől való szabadulásért cserébe? Ebben az általam hiányolt pénz- és pénzrendszer definícióban a pénz rész-funkcióin kívül (értékmérő, fizetési eszköz, _ _ _) meg kell adni a tulajdonképpeni, lényegi funkcióját (mint gazdasági viszonyok számszerűsítésének, elszámolásának eszközét), a pénzrendszer legfontosabb fedezeteit (a természeti kincseken és az egyéni munkavégzésen, megtermelt hagyományos értelmeben vett árukon túl - a közösségi lét minőségét is, mint: kultúrát, hagyományokat, intézményi fejlettséget és típusokat, nemzeti létet!!!; tehát pénzrendszer-fedezetként!!! stb). A hiányolt definíciónak tartalmaznia kell továbbá a pénzrendszer működtetésének legfontosabb elfajulásait (például amikor értékforrásként kezelik, amikor el lehet monopolizálni a társadalom elől a saját pénz kibocsátásnak megvonásával, amikor vállalható uniós pénzkibocsátási szabvány helyett le kell mondani a saját pénzről). A definíció tehát meg kell adja általában a pénz mint jel és az általa közvetített, jelölt dolgok közötti kapcsolatot, s az egész működésnek keretet adó befoglaló fogalmi és intézményi rendszert. Ezek után lehet mindenféle programot alkotni, hogy miféle hitelek, miféle bankok, miféle tulajdonlási módok kerüljenek a kormányzati programba.
7. a sajtó finanszírozás alapvető rendezése eddig egyszer sem merült föl parlamenti pártok részéről (az intézményi közlönyök, az olvasó tájékozódási jogát szolgáló sajttó, a reklámozó újságok és a valamely témakör sajátosságait tárgyaló szaklapok elkülönítése eddig fel sem merült), Még nem esett szó arról, hogy az olvasónak alanyi jogon járó, igénye szerinti tájékoztatást nyújtó sajtó elkülönítetten, finanszírozásában alapvetően az olvasótól függő változata a legfontosabb, hogy enélkül az olvasónak nincsen sajtószabadság, hogy ezt mindenféle fölvásárlástól, monopoltörekvéstől megvédeni az állam egyik legfotnosabb feladata. A piaci reklámokból eltartott sajtó egy egészen más kérdés, ami jelenleg túlteng, és nyomorítólag hat a mai formájában.
8. az alkotmány és az alaptörvény közötti lényegi különbség kimondása végre, felmondva ezzel a sztalini megszállás §-át, aminek a száma ma az alaptörvényben 77.§(1).
9. a határon túli magyarok autonómiájának minimum programjának támogatására egyik párt sem volt kapható eddig, amíg hatalmon volt, ezt a követelést mindig a kívülálló reálpolitikai kényszerekre hivatkozva utasították el, elutasítva sőt stigmatizálva bármiféle természetes belső, nemzeten belüli minimális igényt, aminek nekünk saját magunk előtt kellett volna megfelelni. Még várat, hogy ezért bocsánatot kérjenek (nemcsak az MSZP, SZDSZ, MDF, de Önök is), és olyan program szülessen, amely a belső autonómia-igényeknek keres reálisan kiküzdhető utat.
10. a határon túl és messzebb élő magyarok állampolgársága nem egy maximalista igény, hanem egy minimális, önmagában elégtelen lépés volna, mert a magyar nemzet egészének élő közösségként való felfogása szerint csupán a minimális adminisztrációs lépés volna az állampolgárság megadása, ennél sokkal többre volna szükség: a kultúrális vérkeringésbe kellene mindőket bekapcsolni, szolidáris közösséget kellene teremteni számukra, aminek köze lehetne úgy egzisztenciális-anyagi kérdésekhez, mint a tudati-lelki állapot segítéséhez. KINT is, ITTHON is. Mert az sem megoldás, ha megmentjük a csángókat, miközben itthon, határokon belül megyék pusztulnak ki.
11. a nemzet egészének belső kohéziója elkerülendő alternatívának tűnik minden parlamenti párt részéről határon túl és határon innen, különben a fenti kérdéseknek lenne nyilvánossága, különben vitákat engednének, abban részt vennének, azt nem nehezítenék, azért kiállnának - de erről szó sincsen. Amíg eljutottunk, hogy beszéltetik az embereket, mintát vesznek a kulcs-szavakból, és azokat a választási szövegekbe belekeverik, mint színező adalékot. A nemzeti jelszavakat a többinél kicsit komolyabban vevő párt parlamentből való kiszorítását mind a négy mai párt sikerként könyvelte el - és ezért még egyikük sem kért bocsánatot. A nemzet egészének nem-pártpolitikai szolgálatára volt is "civil szervezet", amelyet többen, egymással versengve szedtek szét a megerősítés helyett, és itt nemcsak a parlamentnek a világszövetségi finanszírozást megvonó határozatára kell gondoljunk, hanem elsősorban a civil szféra jogi feltételrendszerének és intézményi-hatósági hátterének a képtelenségére!
12. a civil szféra törvényi-intézményi feltételei nem adottak! Tehát sem megyei szintű politizálás (ami több mint a helyi önkormányzatiság), sem civil szervezeti vigaszág-politizálás nemzeti kérdésekben. SEMMIT? Nevetséget csináltak a civil szférából. Ez az erőltetett, událékos, idegen eredetű műszó, hogy "civil szféra"  hamis, félreértést okoz, önmagában problémákhoz vezet, mert az angol mintájú társadalmi gondolkodást fejezi ki, annak felel meg. Ennek a szónak az erőltetése csak a magyar hagyományok elutasításával és valamely balliberális sznobsággal magyarázható. Elfed, eltakar, megnehezít a gondolataink számára számos tényleges ellentmondást. De menjünk tovább. Ha egy öntevékeny egyén néhány segítőt toborozva belefog valamibe, annak ma nincsen szervezeti megfelelő kerete. Mert ma csak a legalább 10 egyforma emberből álló csapatnak van meg az egyesületi lehetősége, vagy egy alapító másnak tehet alapítványt, és utána ő maga nem szólhat bele.Alkalmatlan megoldások a legtöbb esetben. A való életben nem ez az általános "igény". A szabályozás tehát nagymértékben diszfunkcionális. Továbbá a hatalom állandóan válogat az öntevékenységet vállalók között. Mert mindig véges forrásokra hivatkoznak, és természetes hogy nyíltan vagy hazudozva, de csak a haverokat, a megbízható sleppet finanszírozzák államilag. Holott a nonprofit öntevékenység alanyi jog. A jogi szabályozás "természet szerint" nem a gátlást kellene célozza, nem a megszűrést, hanem a támogatást. Tehát a törvényi szabályozással szemben elsőrendű kikötésnek kellene lennie, hogy a törvény és intézményes állami szerepvállalás nem akadályozhat adóhivatalként sem, botrányos bírósági ítéletekkel sem, elszabotált bírósági bejegyzésekkel sem és még sok minden mással sem. Miért kevés a gyerek? Mert (sok áttételen keresztül) végül is a mai feltételek között élni sem érdemes. Olyan tanulság, olyan szembesítés a népesség-fogyás, amivel szembe kellene nézni. Szép dolog a családi adózás, persze, hogy jobb ha van, mintha nem lenne, de tüneti kezelés, esetleges, alapvető struktúrális feladatokat nem oldja meg.

Vissza az oldal tetejére