vissza a főoldalra *

Többet kellett volna zörgetni? 

From: Fáy Árpád [mailto:fay@tvnetwork.hu]
Sent: Monday, September 13, 2010 11:04 PM
To: 'morvaikr@t-online.hu'
Subject: RE: Brüsszeli úttal vagy nélküle - sok éve vetettem fel, hogy talán jó észrevételeket tudnék tenni. Azt válaszolta, hogy majd ha lesz rá ideje. Többet kellett volna zörgetni?

Tisztelt Képviselő Asszony!

Röviden megírni nehéz azt, amire fel akartam hívni a figyelmét korábban is.

Mint előző leveimben is jeleztem, az alkotmányossághoz való jog is értelmezhető emberi jogként.

De ez csak első felvetésként értelmezhető egyértelműen, mert ki mit ért emberi jog alatt?

Továbblépve a fogalmak oly mértékű pontosítására van szükség, amely nem szokásos napjainkban.

Azonban látva tevékenységét arra gondolok, hogy felkelti érdeklődését azért is, mert általa a társadalompolitika új értelmezésre, új mozgási terephez juthat.

A magyar történelmi alkotmány lehetőséget ad olyan kérdések megfogalmazására, egyértelmű kezelésére, amelyek döntőek napjainkban, és ugyanakkor a szokásos felszínes  tárgyalásmód miatt legtöbbször nem jut el a politikai döntési folyamat a tudomásul vételéhez sem (nemhogy a megoldáshoz).

1.  A xx. századi jogpozitivista szemléletmód egy mechanisztikus jogi eszköztárban gondolkodik, és emberképe legjobb tudomásom szerint semmit sem tud kezdeni az emberi személyiség valódi dimenzióival. Számára az alkotmány egy hatalmi mozzanattal rögzített működési alapszabály, amelynek legitimálása érdekében mindenféle alapjogokat felemleget, de alapvetően az állam önkorlátozásában gondolkodik, tehát számára az állam vagy valamilyen jogi eszközökkel szabályozott döntéshozatalú testület az alkotmányozás alanya. Ebben a rendszerben az alkotmánynak engedelmeskedni a jogkövetés egyik esete. Az alkotmány ebben a rendszerben úgy alapköve a jogrendnek, hogy annak része, belső alkotó eleme (pld jogilag szabályozott, bevett formák szerint munkálkodó testületek hozzák létre). Alkotmányos tekintélyek, hatalmak alkotmányoznak, és a hatalommal megerősített alkotmányos szándékon kívül nemigen van a hatalmi erkölcsiségnek forrása (legalábbis a PR világán túlmenően). Amilyen kérdések pedig ebben az alkotmány felfogásban kezelhetetlenek, azokat a kikerülhetetlen véletlenszerűségnek állítják be, normákon kívülinek minősítik – és ott vagyunk, a modern abszurditások jogszerűségének bizonygatásánál.

2.  A magyar hagyományos jog-szemlélet, támaszkodva az alkotmányos hagyomány szemléletére viszont egy korábbi korból örökölt módon az emberi szuverén személyiségek alkotta közösség ember-eszményéhez kötődik. Ebben a gondolkodási világban Krisztus nem az államot vagy más jogi személyiséget váltotta meg, hanem az embert mint élő-eleven, szuverenitásra rendelt személyiséget. Ebben a gondolkodási módban a konkrét írott törvények mögött mindig ott van a kifejtett vagy csak implicit módon természetesnek vett alapállás, hogy a cselekvő alany nem más, mint az ember. A hatalom cselekvése az egyes élő, szuverén személyiségűnek tekintett emberek vagy azok élő közösségei elvi felhatalmazása révén ismerhető el.

a.  Az alapvető hatalmi erkölcs megítélésében elismert tekintély volt részben a közvetlen politikán kívülinek értelmezett, tehát mintegy döntőbírónak elfogadható keresztény egyház, részben pedig az egyházi vagy teológiai gyökerektől már önállósult közjogi hagyomány. Ez az értékalapúság adta a történelmi alkotmányok sajátságát.

b.  Az angol történelmi alkotmány sémában a történelmi hivatkozások tudomásom szerint mint egy folyómeder lerakódási rétegei képezik a mai meder alapzatát – tehát egyik év lerakódásából nem következik egy másik év vagy korszak lerakódásának összetétele. A történelem lenyomatai ezek a rétegek, különösebb belső logika nélkül.

c.  A magyar történelmi alkotmányos tudatnak illetve fogalmaknak ezzel szemben sajátossága, hogy eléggé szigorú logikai rendbe vannak szerveződve, tehát bizonyos mértékig lehet következtetni egyes részeinek a kapcsolatára. Mintha logikai kristályrácsot alkotnának a szentkorona tan fejezetei, megállapításai.

3.  A magyar alkotmányos hagyomány és annak megfogalmazásai, fogalmi rendszere a xx. századi jogpozitivizmus térnyerésével olyan helyzetbe került, hogy megérthetősége érdekében elvileg két eljárást is követhetünk:

a.  Vagy indexeljük az egyes fogalmakat (például a Pallas nagy lexikonában olvashatók az 1-es korszakhoz tartoznak, a Révay nagy lexikonában szereplő definíciók pedig már a 2-es korszakhoz, teljesen átalakult fogalmak közti összefüggésekkel, esetenként ugyanolyan alakban leírt kulcsfogalmakkal), de ez bizonyára nem vezethető be jogi vitákban, bírósági vagy törvényhozási érvelésekben. Ugyan nagyon hasznos lenne, sok esetben pontos megfogalmazással értékes részleteket tenne érthetővé, áttekinthetővé, de igen körülményes eljárás lenne, költséges és talán a társadalmunk nem rendelkezik a szükséges türelemmel hozzá.

b.  A másik lehetőség e fogalmi rendszerbeli korszakváltás kezelésére a magyar alkotmányos hagyomány elfogadásával (a jogpozitivizmus térnyerése következtében beállt lényegi szemléleti változás figyelembe vételére), hogy azt mondjuk, az írott alaptörvény Magyarországon legalábbis nem alkotmány (mert az alkotmány szót – constitutio - bár latinul talán a chartális alkotmány mellett kardoskodókkal azonos szóalakban használjuk, a definíciója nem azonos, hanem annál sokkal kimerítőbb, pontosabb, de legalábbis attól eltérő). Mert Magyarországon az alkotmány papírra íratlan, ugyanis a lelkekbe írott - ha vannak olyan szuverén személyiségű lelkek, akik alkotmányos társadalmat, alkotmányos nemzetet alkothatnak. Más szavakkal az alkotmány mint hagyományozott alapnormák rendszere nem része a jognak, nem áll jogi szabályozás alatt, nincsen alárendelve hatalmi döntéshozatali mechanizmusoknak. Ezen hagyomány szellemében tehát az alkotmányosság tisztelete nem jogkövetést jelent, hanem szuverén személyek megnyilvánulásának kérdése (alkotmányos nemzetbe szerveződött szuverén személyek tudati és létezésmódja). A régi magyar mintára tehát az uralkodó mint a hatalom birtokosa, az általa önkényesen deklarált jog, azaz például az alaptörvény sértheti az alkotmányt. Az állam itt tehát nem cselekvő alanya az alkotmánynak, hanem eszköze az alkotmányos társadalmi létnek. Nem forrása és nem alanya az alkotmánynak az állam a maga talányos önkorlátozásával, hanem számonkérhető működésű eszközrendszere, amelyet korlátozni kell az alkotmány értelmében.

c.  Nemeskürty Istvántól hallottam egy megjegyzést, miszerint mit érünk az alkotmányos ideákkal, ha nem áll mögötte hatalmi erő? Hiszen Mátyás óta nem volt önálló cselekvésre képes magyar politikai hatalom. Aztán változott a hangja, és tünődve folytatta, hogy egy úgymond senki által nem befolyásolt korlátlan szuverenitású birodalmi hatalomnak nem is kell az alkotmány. Minek? Hisz úgy is minden akarata teljesül túlhatalmánál fogva. Az alkotmányosság tehát éppen a hatalmi fölény hiányában értékelődik fel. Az alkotmányosság a hatalomról vallott felfogás kultúráltságának ereje a hatalmi önkény talányosságával, embertelenségével szemben.

d.  Más országokban hogyan lehet ezt a gondolkodás történeti változást kezelni (a jogpozitivizmust nem nálunk találták ki, és mindenütt a jogi gondolkodás bizonyos leszűküléséhez, érték-függetlenedéséhez vezetett), nos azt nem tudom. A probléma mindenütt adott azonban. A szuverén létezésre hivatott személyiségű emberek hogyan, milyen módszer szerint alkothatnak olyan társadalmi önirányításra, önkormányozásra alkalmas jogrendszert, amelyet megfelelő mértékben alkalmazni is képesek. Amely tehát nem csak igazságos elveket hivatkozik meg, hanem működőképes is.

A jog és ezzel együtt az alkotmányosság alapkérdése előtt állunk.

Mi haszna van mindennek az európai unió átverős-cselezős kalandjában? Kossuthék az olmützi oktrojált alkotmány miatt mondták ki a trónfosztást. A talán nem teljesen sikerre vitt kiegyezést viszont Deák Ferenc azáltal vívhatta meg a maga mértékében, hogy érvényesíteni volt képes a magyar joghagyományban rejlő erőt, fogalmi teljességet (nagyobb fogalmi teljességet mint ami a győztes császári oldalon volt).

Ez a magyar alkotmányos és jogi hagyományban rejlő, az uniósnál nagyobb fogalmi teljességet minden jel szerint Magyarország, a magyar nemzet ma is érvényesíteni tudná. Ez azonban nem pusztán kívánság kérdése. Ehhez alkalmasnak kell lenni, erre készülni kell, ehhez fel kell nőni. Ez konstrukciós feladat. Viszont az alkotmányosság teljességére törekvés a dolgok természetének megfelelően gyakorlati kihatással van a jogrendszer által szabályozott teljes társadalmi életre. Gyakorlatilag „kulcskérdés”.

Más oldalról közelítve pedig ennek az alkotmányos hagyománynak az eltagadása, tiltása, kihasítása a tudatból: genocidium, a szó eredeti, ma már klasszikusnak mondható értelmében – lásd genocidiumról szóló nemzetközi egyezményt. A hatalmi erkölcsről a lelkekbe írott, igazságosságot kereső és a társadalomélet hatékonyságát szem előtt tartó erkölcsi alapvetés máig tartó erőszakos kigyomlálása nem tekinthető ártatlan modernizálásnak, ártatlan rongálásnak sem – hanem a lehető legmélyebbre hatoló, úgymond csoportként való fennmaradást lehetetlenítő BŰNTETT (az alábbi megfogalmazás szerint például).

az 1955. évi 16. törvényerejű rendelet a népirtás bűntettének megelőzése és megbüntetése tárgyában 1948. évi december 9. napján kelt nemzetközi egyezmény kihirdetéséről II. Cikk szerint:

„A jelen Egyezmény népirtás alatt a következő cselekmények bármelyikének, valamely nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport, mint olyan, teljes vagy részleges megsemmisítésének szándékával való elkövetését érti:

a)   a csoport tagjainak megölése;

b)   a csoport tagjainak súlyos testi vagy lelki sérelem okozása;

c)       a csoportra megfontolva oly életfeltételek ráerőszakolása, melyeknek célja a csoport teljes vagy részleges fizikai elpusztulásának előidézése;

d)   oly intézkedések tétele, amelyek célja a csoporton belül a születések meggátolása;

e)  a csoport gyermekeinek más csoporthoz való erőszakos átvitele.”[1][1]

A XX. századi történelmünkről, annak a genocídium fogalmát kimerítő közismert eseményeiről, amelyek folytatása fél évszázada történetesen ismert nemzetközi egyezményeket is sért, már nem mondhatjuk, hogy fogalmunk sincsen róla. Fogalmunk éppen van róla. A felelősségteljes cselekedet érdekében, a fogalomalkotás segítésére emlékeztetőként:

A népirtás fogalma A fogalmat 1943-ban alkotta meg egy lengyel zsidó, Raphael Lemkin a görög "genos", vagyis faj vagy törzs, és a latin "cide", azaz ölni szavakból. Az ENSZ nemzetközi jogszabálya 1951 óta ismeri el mint bűncselekményt.

http://www.preventgenocide.org/hu/


From: Fáy Árpád [mailto:fay@tvnetwork.hu]
Sent: Tuesday, September 14, 2010 12:53 PM
To: 'morvaikr@t-online.hu'
Subject: RE: ... Többet kellett volna zörgetni?

Tisztelt Képviselő Asszony!

egy megjegyzés utóiratként

És hogy mindez hova vezethet az alkotmányosságból kiindulva túl a közvetlen jogrendszeren, például a közgazdaság elméletben?

Felveti a kérdést, hogy ki a gazdasági rendszer alanya? Nem egyszerű kérdés. Közgazdászok a gazdaság haszonélvező, a gazdaságnak értelmet adó alanyát kicsit másként mint végső fogyasztót és tulajdonost definiálják. Nem vagy-vagy, egymástól elválasztva, mert az a monopolizmus egyik gondolkodási útja, hanem „végső fogyasztó-&-tulajdonos”. A természeti erőforrások ügyében ugyanez a kérdés úgy merül fel, hogy a közösség (nemzet, társadalom, vagy csak homályosan „közösség”) elismert-e mint végső közösségi fogyasztó és tulajdonos?

Nem magától értetődő, hogy a közgazdászoknak azt tanítsák, hogy nemzet vagy más közösség végső fogyasztó is egyben – a makroökonómiai modellekben. Annyi biztos, hogy ezt a nem túl erős absztrakciós szintet a magyar közgazdászok nem érték el vitairataikban az elmúlt 20 évben. Gondolok itt a nemzeti közgazdászoknak mondott hölgyekre és urakra elsősorban. Ha ugyanis ezen az úton elindultak volna, akkor hamarabb lett volna érvük arra, hogy az állam és a nemzet közt az a különbség, hogy a nemzet élő emberek élő közössége, végső közösségi fogyasztó-&-tulajdonos is egyben, míg az állam egy eszközrendszer a nemzet kezében a nemzeti célok érdekében, a nemzeti megélhetés (nem egyszerűen megélhetése, hanem a nemzet önképének megfelelő megélhetése azaz hivatása érdekében). Állami tulajdon tehát nincs alkotmányos értelemben (legfeljebb állami kezelés), csak nemzeti tulajdon. A nemzeti tulajdon egy része pedig elidegeníthetetlen (a legfontosabb életfeltételek, mint föld, levegő, víz stb). Elidegenítésük tehát semmis – a világ minden részén, ahol végig gondolják bármilyen fogalmi rendszerben.

És itt csak érintek egy újabb szóhasználatot, amelyet azonban szintén fel kellene tárni, ez pedig a természetjogi alapok a közgazdaságban. Amik nem a közgazdaság részei, de a közgazdaság számára megkerülhetetlen alapok. A modern pozitivista gondolkodásban a közgazdasági szabályozás oly mértékben csak eszköztár, homályban hagyva, hogy ki az alany, végül is ki a tulajdonos és ki a termelésnek értelmes célt adó fogyasztó. Ennek a „fejetlenségnek” köszönhető nagyrészt a mai káosz.

A világunk átrendeződik, kikerülhetetlenül. Kikerülhetetlen áldozatok, tragédiák kísérik ezt az átalakulást. De hogy végül valami értelmes emberi lét kaphasson gazdasági megalapozást ebben az átalakulásban, ahhoz a természetjogi kérdéseket mai nyelven mi számunkra tisztázni kell (semmire sem megyünk sokszáz éves szövegek óvatlan ismételgetésével, amelyekből kevesebbet értünk meg szó szerint mint hajdani megfogalmazóik, mert a mi fogalomhasználatunk már más – valamint az égvilágon semmit sem érünk a természetjogi kérdések teljes figyelmen kívül hagyásával).

Hasonló a helyzet gazdaság és természetjog  kérdésében, mint az íratlanul is mérvadó alkotmányos alapelvek és az írott alaptörvények közötti különbözőség, egymáshoz kapcsolódás esetében.

Ahelyett, hogy bele bonyolódnék további részletekbe, jelzésként egy hivatkozás – abban a reményben, hogy talál olyan közgazdászt, akit a lelke nem fordít szembe ilyesféle útkeresésekkel.

üdvözlettel

Fáy Árpád

http://www.alkotmanyossagi-muhely.hu/ter_es_jogi_szem_makrookonomia.htm

egyes részletek:

http://www.alkotmanyossagi-muhely.hu/unnepek_es_makrookon_modell_2006_dec.htm


 Vissza az oldal tetejére