vissza a főoldalra *

Javításokkal

-----Original Message-----

From: megujulás [mailto:megujulas@ngo.hu]

Sent: Wednesday, November 15, 2006 8:57 PM

To: alkotmany@ngo.hu Subject:

RE: Csak az marad életben, aki fizet

Tisztelt JOBBIK!

Azért a kép több síkú.

Meg kellene érteni a kormányzat (a saját véleményük szerint is illegális illegitim kormányzat, hiszen csalással alakult) "szakmai" hozzá állását. Eszerint az üzem-szervezésben sokat segít, ha eleve nem állami, hanem magáncégről van szó. Továbbá segíti a tőkeallokációt, magyarán a gyökeres átszervezést is segíti nagyban ha a cég magántulajdonú és nem állami. A rárakódott rosszindulattól eltekintve (hogy tehát most a pofátlan rablás az egyetlen kormányzati cél), ha figyelembe vesszük ezt a kormányzati érvelést, akkor érdekes következmény adódik!

A korábbi felállásban ugyanis a közösségi tulajdonú (nem állami, hanem eredendően nemzeti, közösségi, társadalmi tulajdonú) oktatás, egészségügy, miegymás közüzemek olyan funkciót is teljesítettek, hogy az emberek egyéni gazdasági teljesítményétől függetlenül a közösségi létükből adódó jussát ily módon adták ki (ingyenes juttatásokkal). Mert ugye közgazdasági közhely, hogy a "természetes monopóliumok" járadéka (amely monopóliumok léte a természetből következően létezik, nem kell őket mesterségesen szervezni, ilyenek például a természeti erőforrások és azok jövedelme-járadéka) - szóval az ilyen jövedelmeket azért kell köztulajdonban tartani, mert a társadalom általános paramétereiből következik a mértéke, nem pedig egyesek személyes teljesítményéből. Tehát ezen "természetes monopóliumok" járadéka erejéig a közüzemek, egészségügy és oktatás stb ingyenes hozzáférhetősége a lakosságnak, a társadalomnak nem valami segély, hanem létéből következő szükségszerűség. Annak eredendően a közösség a feltételen tulajdonosa (ezt a tulajdonát a közösség józan ésszel el sem adhatja, mint ahogy nem adható el józan ésszel az igazság sem)! Amely közösség az ilyesmit mégis eladná, az ilyen létfeltételét, az a közösséget magát számolná fel.

No és az üzemszervezési racionalitás? Az egy másik dolog. Ha ez a kormányzat ilyen hevesen igyekszik az üzemi szintű gazdálkodási racionalitás piaci szervezésére, akkor ezzel elvonja felszámolja egyrészt a "természetes monopóliumok" járadékának természetbeni, szolgáltatási kiadását, de ezzel nem szűnnek meg az alapvető összefüggések, csak a megnyilvánulás módja rendeződhet át, tehát másrészt mintegy kötelezettséget vállalt, hogy ezt az illendőséget másképpen adja ki!!! Mert ugye nem kétkedhetünk abban, hogy végső soron nem akarná megfosztani a társadalmat a létfeltételétől?!

Nehezen fogalmazok, segítsenek visszakérdezéssel.

Ha az ingyenes egészségügy nem megy üzemi racionalitásból, és emellett nem is pofátlan lopásról van szó (amit egy pillanatra ne tételezzünk fel), akkor Gyurcsányiék csak a járadékalapok közvetlen tulajdoni kiosztását tervezhetik! Ilyen ötlet volt a rendszerváltáskor a társadalmi részvény gondolat (Síklaky és néhány más szereplő részéről). Nem rossz! Itt az alkalom, hogy amit Gyurcsány és a hasonszőrűek lenyúltak, arról tisztázzuk, hogy tulajdonként nem vihették, csak működtetésre. Tehát tessék elszámolni vele a tulajdonos közösség felé. Lehetett volna ezt ingyenes orvoslással, magas nyugdíjjal, a monopóliumok féken tartásával is megtenni, de erre ők saját bevallásuk szerint is nem érezték magukat alkalmasnak. Hát akkor mivel a rendszerváltást a maffiás lenyúlásokkal (meg tízezernyi kékruhás fizetett anonim huligán utcára engedésével tisztes átrendeződés helyett) mégsem tudhatjuk le, beszéljünk a tisztességes végkifejlet módozatairól.

Nem lehet vita tárgya a természeti és társadalmi erőforrások járadékainak közösségi tulajdonlása. Ha ezen közösséget illető jövedelmeket nem ingyenes kultúrális, egészségügyi és oktatási, közbiztonsági és közüzemi szolgáltatásokkal kívánják hozzáférhetővé tenni, akkor bizonyára valamely állampolgári részvénnyel.

Azt hiszik ugye, hogy álmodozom? Hogy ilyen nincsen? Nincs a fenét nem! Talán 1990-ben éppen az SZDSZ mondta azt, hogy meg kellene váltani ezt a jussot a társadalom tagjaitól, és ők fejenként 20.000 (húsz-ezer) Ft egyösszegű megváltást ajánlottak. Emlékszenek? Nem? Pedig volt. Csak az üveggyöngyös gyarmati svindlerek pár nullát eltévesztettek. Mert ha ez egyösszegű megváltás, akkor egyrészt ez megfosztás a közösségi szolidaritás anyagi alapjától szolidaritás-kötelékétől, ami nehezen elfogadható. Száműzötté akart minket tenni az SZDSZ a Duna két partján! Másrészt pedig? Másrészt, hogy ennek az aljas ajánlatnak az összege a puszta életvitel számára legalább számszerűen realitás legyen, ahhoz olyan tőkeértéket kell számolni, amelynek évi hozamából tartósan lehet fizetni egészségügyet, oktatást, közüzemeket, miegymás alapszintű ellátásokat. Uniós árszinten ez minimálisan 2-3 millió Ft/év. Tehát mai viszonyok között egy minimális uzsorás árajánlatnak is fejenként úgy 20-50 millió Ft-nak kellene lennie (hogy nem alsó becsléssel élek, azt az éppen várható kamatszint emelkedés indokolhatja). Mivel Demszky is SZDSZ-es, tetszett neki a béby-kötvény. Meg a Gyurcsányi bankmanipulátornak is. És mennyit ajánlottak? 20.000 (húsz ezer) Forintot. Ez a húszerez valami kabalaszámuk lehet. 20-50 millió helyett. Természetesen indexált 20-50 millió Ft helyett. Minden élő és születendő gyereknek. Akkor lehet ajánlatról (egyébként rossz ajánlatról) beszélni az ingyenes orvosi ellátás kiváltására. Hogy miből? A természeti és társadalmi erőforrások járadékaiból. Hogy azokat már mind elprivatizálták? Mint a jókedvet a mesében? A nyugdíjalapok, az egészségpénztárak feltőkésítése helyett, a megannyi karitatív, oktatási, művészi, egészségügyi stb alapítvány rehabilitálása helyett? Dehát a hülye szerződést meg értelmetlen törvényt nem lehet komolyan venni. Azt valahogy ki kell egyenesíteni.

Azt mondja az ellenzék nagyszerű vezére ("veled nem állok szóba, mert te provokátor vagy” elnöke és főleg elnökségi társai), hogy de kérem ez nem reális! Miért, a tőkepiaci föld realitás? Az utcai lövöldözés reális? Éleslövészetre tízezerszám felkészült fizetett kék huligánokkal? A KISZ-esek nekem 1986-ban ajánlottak fegyvert zsákszámra, csak fizessek. Ez realitás? Ez a realitás? Nem a tisztességesen végig gondolt rendszerváltás?

Uraim és Hölgyeim!

Vannak mennyiségi gondok is. De elsősorban szerkezeti, sőt fogalmi gondok vannak. Fogalmunk sincsen arról, hogy mit kellene tenni. És a Gyurcsányi ezt lovagolja meg. Beszél sok hülyeséget, és nézi a szemünket, mint a piactéri csaló. Rálép a mérlegre, hülye vicceket mesél, és ha kell belénk nyomja a bicskáját. Mi meg sopánkodunk, de meg sem próbáljuk megfogalmazni egy tisztességes társadalom rendjét. Dolgozz sokat? Vendégmunkásként minél messzebb innen? Dolgozz sokat a természeti monopoljáradéktól társadalmilag elzártan? Kapd a nyakadba lábad és fuss bérrabszolgaként, amíg nincsen rosszabb sorsod? (bérrabszolgaként érthető tehát az, akinek a jövedelmi szerkezete csak munkabér bevételből áll, ráadásul mindenféle hathatós érdekvédelem nélkül az uzsorás munkaadóval és uzsorás állammal szemben!) Tisztességes nemzeti célú politikai felkészülésről szó sem lehet? Az ugyanis nem azt jelenti, hogy nemzeti szalagot viselő urak kapják a magas állásokat (bár jobbak lehetnének mint a mai eltökélt csalók).

Miért használok erősebb hangot? Mert halkan már több mint húsz éve azt tapasztalom, hogy senkit sem érdekel. Talán hangosabban felfigyelnek. Semmire sem fognak menni a Gyurcsányiékkal, ha mindig ők mesélik el, hogy mi a frankó, a nemzeti oldal meg olyan szinten gondolkodik, mint az álmos óvodás. Ha meg egyik-másik díszpinty egyetemi tanár arról ír, hogy hazudik a politikai elit és felkészületlen, akkor ha felhívom telefonon, rögtön kiderül, hogy divatból beszélt így. A táltosgúnyát öltőkről meg szintén mit mondhatnék, mert szakrális erőt lehet, hogy adnának, de a természetes monopóliumokból az uzsorások secc-pecc átverik őket. Nincsen természetes monopoljáradék fogalma a sámánoknak. Most meg mindennapi probléma. Talán A KÖZPONTI kérdés, talán az alkotmányosság tűzpróbája. Tehát tessék újra gondolni az egész privatizációt, és ha egy úgymond nemzetieskedő alkotmánybíró azt találná mondani, hogy ott az igazság, ahol az állami és magántulajdon közt nem tesznek különbséget (ahelyett, hogy tudná, hogy a magán és köztulajdon között funkcionális különbség van, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni sem alkotmányban sem privatizációban), akkor tudják hogy az illető minimálisan meggondolatlan és felelőtlen, rosszabb esetben rosszat akar a társadalomnak.

AZ ÉRTELMISÉG ÁRULÁSA. Az értelmiség felkészületlensége. És zavarában egyik fele jóindulatúnak álcázza magát, a másik pedig rosszindulatúnak. Segítsünk nekik is és magunknak is. Bogozzuk ki a gubancot.

Nemzeti politikát! Alkotmányos alapokat! Alkotmányos piacgazdaságot! De nem jelszavakat, hanem valós tetteket, reális (működőképes) alternatívákat állítva.

Üdvözlettel FÁ

---------------------------------------------------------------------------- ------------

A Jobbik Magyarországért Mozgalom elképedve értesült Draskovics Tibor volt pénzügyminiszter kijelentéseiről, melyek szerint "aki nem tesz be semmit az egészségügybe, azt nagyon sajnálják", magyarán hagyják meghalni, akkor is, ha önhibáján kívül nem volt képes kifizetni a megemelt járulékokat. Ilyen esetekben az illető az életmentő beavatkozáson túl nem kap semmit, azt pedig nem tették hozzá, hogy esély sincs az egészséges életre, ha a polgár csak életveszélyben fordulhat orvoshoz.

A kormányzat ráadásul többféle biztosítási csomagot vezetne be, a kispénzűeknek pedig az "alapcsomag" járna, mely valóban csak a legegyszerűbb (legfelületesebb) ellátást nyújtaná. Ez már majdnem az amerikai típusú modell, melyben az gyógyul, akinek van rá pénze.

Magyarországon viszont 125 éve működik sikerrel a társadalmi szolidaritáson nyugvó, az állampolgárok összbefizetéséből finanszírozott egészségügyi rendszer, mely eddig megállta a helyét. Az egészségügy gondjainak enyhítéséhez sokkal inkább forrásnövelés szükséges. Az Antall-kormány idején megígérték, hogy az ágazattól indokolatlanul elvont összegeket visszaadják, ez akkori értéken 300 milliárd forintot tett ki. Ám ezt az ígéretet azóta sem tartotta be egyik kormány sem!

Ezért a Jobbik azt javasolja, hogy adják vissza a hiányzó forrásokat (az indokolatlanul alacsony adókat fizető multinacionális cégek terheinek ésszerű emelésével), biztosítsanak életpálya-modellt az orvosoknak, a dolgozóknak. A Jobbik mindent megtesz azért, hogy ne árusíthassák ki azokat a kórházakat, intézményeket, melyeket szüleink, nagyszüleink befizetéseiből építettek, tehát a magyar nemzet vagyonát képezik.

 Z. Kárpát Dániel A Jobbik EU-kabinet elnöke

_______________________________________________________

Jobbik Magyarországért Mozgalom - az antiliberális párt www.jobbik.hu

Vissza az oldal tetejére