vissza a főoldalra * Figyelem! Explorerrel működik kifogástalanul, Mozillában eltolódnak az arányok, és a nyilak nem látszanak, helyettük ritka karakterek jelennek meg!

A társadalmi szabályozási kísérleteket gondolatát heves erkölcsi indoklással szorították vissza utasítani (nem lehet „az emberrel” kísérletezni!?), majd eljutottunk a megfélemlítési célú nyílt utcai rendőrterrorhoz. Úgyhogy visszább kerültünk ez ügyben a nyolcvanas évek elejénél is. A barbárság nem gondolkodik, nem kísérletez, hanem lő, lövet. Úgy látszik egyébként nem megy. Ha nem sikerül a játszma, ha nem tud jól politizálni, akkor mint a rossz sakkozó, borítja az asztalt.

 Búcsú a2006-os óévtől
makro-ökonómiai modellel megalapozott
boldogulást hozó társadalmi reformok
reményében

A Kétszektoros gazdaság-modell

(Az a bizonyos „állam nélküli” sokat idealizált, abszolutizáltan liberális séma)

 

Háztartás [I.]

 

Vállalat [II.]

Kiadás

Bevétel

 

Kiadás

Bevétel

C

 

 

 

Y

S

 

 

 

 

 

föld bére”
 = természeti erőforrások bére

◄▬

föld bére”
 = természeti erőforrások bére

 

 

munka bére

◄▬

munka bére

 

 

tőkejavak bére =
a korábbi munka eredménye, gépek, épületek, stb (ún holt munka)

◄▬

tőkejavak bére =
a korábbi munka eredménye, gépek, épületek, stb (ún holt munka)

 

 

kamat
= kamatláb x megtakarítás

◄▬

kamat
 
= kamatláb x megtakarítás

 

 

profit

◄▬

profit

 

 

 

 

 

 

C + S º 
föld bére” + munka bére + tőkejavak bére +kamat + profit

 

 föld bére” + munka bére + tőkejavak bére +kamat + profit
 
º Y

 

 

 

 

 

Tőkepiac [III.]

 

Árupiac [IV.]

Kiadás

Bevétel

 

Kiadás

Bevétel

I

S

 

Y
C

 

 

 

 

I

I º S

 

Y º C + I

 

 

 

 

 

 

A jelölésekről

Kétszektoros gazdaság

 

 

Termelés és fogyasztás

Összkibocsátás

Y

Yield (hozam)

A hazai vállalatok piacra kerülő össztermelése

Fogyasztás

C

Consumption (fogyasztás)

Háztartások árupiacon elköltött fogyasztása

Beruházási kiadások

I

Investment (beruházás)

Árupiacon elköltött beruházási kiadások

Nem azonos, csak azonos alakú a fogyasztók nominál jövedelmének jelével; (I - Income)

Megtakarítás

 

S

Saving (megtakarítás)

Tőkepiacon elköltött megtakarítások

Tőkepiac és árupiac

 

 

A fenti ábrán szerepük másodlagos, de nem mellőzhetetlen. Céljuk az, hogy a pénz és áruk „körforgása” (folyamata) a lehető legegyszerűbb sémában ábrázolható legyen. A nyilak berajzolása bonyolulttá tenné az ábrát, de meg lehet keresni mindegyik nagybetűvel jelölt mennyiség áramlásának k ét végpontját.

 

Ez a modell klasszikusan a közgazdasági gondolkodás egy állomását jelentette valamikor a XIX. század elején (a fenti táblázatos felírás nélkül még). Ez a klasszikus magányos vállalkozó irodalmi dicsőítésének is a korszaka.

Ennek a modellnek a három klasszikus termelési tényezője a föld-munka-tőke. A sorrend a felismerés időbeli sorrendiségét jelenti a három nagy közgazdasági iskola keretében (1. „föld” - fiziokraták, 2. munka - munkaérték elmélet a klasszikusok keretében A. Smith, 3. tőkejavak - ipari tőke elmélet a klasszikusok körében D. Ricardo). Azonban ezeket a gondolkodási iskolákat az állam nélküliség gondolatával azonosítani is túl menne a realitáson. A XVII. század végén az első kimagaslóan nagy kögazdász, Adam Smith az államról azt mondta, hogy ne avatkozzon be, ha rendben mennek a dolgok, de az államnak kötelessége beavatkoznia, ha a piac nem eredményezi a társadalmi jólétet. Tehát a politika szerepe olyasmi mint a hajó kormányosáé. Ha a hajó jó irányba halad magától is, akkor nem kell erőlködni, de a hajó közlekedése nem sodródás. Tehát a végső célokat és a végső kontrollt az emberi felelősség nem vetheti le magáról, azt viselni kell (szerinte is!!!).

A fenti kétszektoros gazdasági modell tehát nem a gazdaság teljességét modellezi, hanem annak egy szűkített leegyszerűsítését adja, amely jó kiinduló pontot jelent a bonyolultabb, az állam és még sok más társadalmi intézmény, szerveződési eszköz szerepének részletezőbb értelmezéshez.

A vállalattól a háztartáshoz a föld-munka-tőke („elsődleges”) jövedelme lett volna a legegyszerűbb felírás a fenti modellben, mint a tényleges értékek forgalmának ellenértéke. Ehhez képest a kamat és a profit már „másodlagos”, a fizetés technikájából következően megkülönböztethető jövedelmi forma. A másodlagosság alatt nem az értendő, hogy nem fontos, hanem hogy ha szerkezetében, rendszerében nézzük a gazdasági összefüggéseket, akkor ezen jövedelmek mértéke, jogossága másként értelmezendő (különben nem tudunk eligazodni).

Szembetűnő a fenti ábrában, hogy az alapvető termelési tényezők bére mint jövedelem mindegyik a „háztartáshoz” jut. Van ennek a modellezési szemléletnek tehát egy sajátossága, miszerint a jövedelmek alapját jelentő végső tulajdonos mindig természetes személy, mint egyén. Ez az egyik sarokpontja e modell szerint a közgazdasági összefüggéseknek, a közgazdaság egyértelmű modellezhetőségének, tágabban a közgazdaság és alkotmányos értékrend kapcsolatának, illetőleg a természetjogi tételek és a közgazdaság összefüggéseinek.

Ha áttekintjük a közgazdasági gondolkodás történetét jól szemléltető termelési tényezők felfedezésének, tudatosításának története táblázatot, akkor ott láthatjuk, hogy a föld-munka-tőke hármas termelési tényezős felosztás csak a kiindulópont, egy fontos korszak jellemzője. Ezután nem sokkal sorozatban került felismerésre a termelés számos olyan feltétele, amelyek nem az egyén közreműködésének eredményét jelentik, hanem a közösségét. Ezen termelési tényezők (termelési feltételek) módszeres és biztonságos újratermelése, biztosítása csak úgy képzelhető el, ha a társadalom arra külön jövedelmi típust alkot, rendszeresít. A korábbi szóhasználatot folytatva tehát eljutunk a funkció szerint eredendően közösségi tulajdonhoz.

Közösségi tulajdon volt a történelem során korábban is. Most az újdonság az, hogy a piaci termelési struktúrában került felismerésre a közösségi tulajdon számos sajátossága, funkciójának megfelelő kezelésének a szükségessége. Tehát például az eredendően közösségi tulajdon „föld”, azaz természeti erőforrások végső tulajdonosaként nem az egyént mint természetes személyt kell megjelölni (illetőleg az egyén gazdasági udvarát, háztartását), hanem az egyének közösségét mint természetes személyt!!!

Talán segítséget jelent a következő ismert ábra

az ember és a természet kapcsolatát szervező gazdaságról

Egyének, társadalom

 

 

òñ

 

 

 

 

gazdaság

 

 

 

 

òñ

 

 

Természeti erőforrások, feltételek, környezet

 

A lényege ennek az ábrázolásnak, hogy a gazdaság jelent egy hidat az ember és természeti környezete között. Az egyének egymással szemben képezhetnek gazdasági értelemben vett magántulajdont, de az egyén a közösség egészével szemben kevésbé lehet magántulajdonosa a természetnek, mivel ez a viszony (ember és természet között) eredendően a gazdaságtól mint közvetítőtől függetlenül is létezik, azon túlmutat.

 

Az ember-ember viszonyt szabályozó
 társadalmi, alkotmányos és gazdasági szabályozás viszonya
az ember és a természet kapcsolatát szervező gazdasághoz

Egyének, társadalom

 Ember [Z Ember `
viszony szabályozása, szabályozási rendszere

 

 

òñ

 

 

 

 

gazdaság

 

 

 

 

òñ

 

 

Természeti erőforrások, feltételek, környezet

 

Más kérdés, hogy a természeti erőforrásokat mi módon „sajátítsuk el” (Marx kifejezésével élve), mi módon vonjuk be mint nyersanyagot a termelésbe és mi módon használjuk fel, osszuk el azt egymás között. Ez közösségi (közösségen belüli) megállapodás, hagyomány, eljárás függvénye. Amivel végső soron szembesülünk az, hogy semmilyen gazdasági eljárásra, eszközre hivatkozva nem kerülhetjük meg az emberi közösség felelősségét. Az emberi közösség létének kockázatát rejti az, hogy miként oldja meg a természethez való kapcsolatát a társadalom az egyre hatékonyabb gazdasági, ezen belül termelési, természet-átalakító tevékenységében.

Oda jutunk, hogy a fenti makro-ökonómiai közgazdasági modellben a háztartás és a vállalat mellett ha tovább lépünk, akkor szokásosan az állam jelenik meg (3 szektoros), majd a külkereskedelem (4 szektoros modellként). Ez az a terület, ahol napjaink reform-elképzeléseinek hiányzik az elméleti megalapozása.

A háztartás és a vállalat fogalmi és funkcionális kettőse megfeleltethető természetes személy egyén és a jogi személy jogi fogalmi párosnak. A kettő párhuzamát odáig kellene vinni, hogy egymással egyeztethetők legyenek, különben maradunk ott, ahol a mai joggyakorlat és jogi szemlélet, amely egyáltalán nem törődik a jogi fogalmak gazdasági ésszerűségével (értsd valóság-tartalmával!!!).

Hasonló fogalmi kettősre lenne szükség az állam esetében is. Nyilvánvaló, hogy az állam a vállalatnak felel meg, és hiányzik a háztartásnak megfelelő közösség a modellből, mint önálló szereplő. Ennek köszönhető számtalan melléfogás (butaságból és a butaság miatt ellenőrizhetetlen rosszhiszeműségből származó bűn) a rendszerváltásunk során. Ebben az újabb kettősben lehetne megjeleníteni a közösséget mint a természeti erőforrások végső tulajdonosát, amely közösség akár a vállalattól közvetlenül, akár az államtól, akár a birtokló magánszemélytől részesedik jövedelemben.

Ebben a társadalmi közösséget megjelenítő makro-ökonómiai modellben lehetne megjeleníteni az úgynevezett „természetes monopólium” magántulajdonának képtelenségét. A mai tévképzetek, miszerint „sima piaci ügylet” természetes monopóliumokat privatizálni, részben arra is alapozódnak, hogy nincsen használatban olyan makro-ökonómiai modell, amely érthetően, a kezelhetőséget fogalmi oldalról biztosítva igazítana el minket a funkciójuk szerint közjavak gazdasági kezelését illetően.

Ha ugyanis a makro-ökonómiai modellben a közösség mint jövedelem tulajdonos jelenik meg, és e jövedelmekért első sorban az állam a felelős, mint kezelő (alapvetően nem mint gazdálkodó, hanem mint a szabályokat törvényekben megállapító kezelő) – akkor olyan kérdésekre is kaphatunk kínálkozó válaszokat, mint hogy miből kell fizetni az ingyenes alapszolgáltatásokat (iskola, egészségügy, stb). Egy ilyen modellnek az elfogadása, alapul vétele, nyilvánosság előtti vállalása vezethet el oda, hogy megbízzon a társadalom a politika által kínált-erőltetett reformokban, hogy elfogadja a személyes és közösségi megpróbáltatásokat abban a reményben, hogy erőfeszítéseinek van értelme, hogy nem becsapják, hanem az élet tényleges megpróbáltatásait állják ki a szimulált veszedelmek, ijesztgetések valódi kártételei helyett.

Egy lelkileg szolidáris, összetartozó, felelősségtől áthatott politikai elit a makro-ökonómiai modell kiegészítése nélkül is az emberekért dolgozik, a társadalmi közösségért és az egyénekért. Magyarországon azonban napjainkban még a környezetünkhöz képest is kiélezett a helyzet, a bizalmatlansági válság erős, a társadalmat számos létfeltételétől megszálló hadsereg, zabráló hódítók, sőt banditák módjára kívánják végleg megfosztani (lásd tipikusan a közösségi térnek számító kórházi parkos ingatlanok veszekedett ellopási őrületét – az ország saját parlamenti politikusai részéről!?).

Ezt a közösségi élettereket elvonó privatizációt lehet jogtalannak minősíteni (mert jogtalan, bűnöző cselekedet), lehet tehetetlen és elkeseredett dühvel szidalmazni, lehet akár zavargásokba fúló elégedetlenséggel kifogásolni, lehet a főleg a mai hatalom berkeiből veszélyként hangoztatott fizikai félreállításokkal is orvosolni próbálni, de alapvetően fogalmi úton kellene megfogalmazni, hogy hogyan lehetne másként, jobban, értelmesebben megújítani, életképessé tenni, újra éleszteni a közösségi, társadalmi létünket és annak gazdasági-tulajdoni feltétel rendszerét.

A gazdasági összefüggések, kapcsolatok modellszerű megfogalmazása a közösség és az egyén viszonyában az egyik valószínű előfeltétele annak például, hogy mai napig marxista szellemben nevelt, kiképzett jogász-értelmiség letegyen arról, hogy természetesnek vegye a lényegénél fogva a társadalommal szemben erőszakos állam szükségességének axióma voltát! Ezen axióma ugyanis, hogy az államra azzal együtt van szükség, hogy az állam lényegében erőszak szervezet – az egyik legfőbb gátja a társadalmilag szolidáris, a nemzeti érzelmű gondolkodás térnyerésének mind az úgynevezett baloldalon, és mind az úgynevezett jobboldalon!

Minden bizonnyal a társadalom gazdasági és politikai struktúráinak kiépülése, reformja során az értelmes kibontakozás egyik elengedhetetlen lépése olyan közgazdasági elméleti modellek kialakítása, használata, amelyekben a kórházingatlanoknak meg a téglajegyekből felépített egyéb középületeknek is megvan a maga ésszerű és méltányos helye, modell-megfelelője.

Táblázatos áttekintés a termelési tényezőkről alkotott felfogás történetéről

(2008 jún 20-án javított ábra)

Korszak

Új felismerés

A korábbiak

KÖZÉPKOR - évente olykor többször is újranyomott baktreát kevéssé ismert - (évente újra vert pénzérmék ...) – egyesek szerint szoros kapcsolatban a gazdasági teljesítmény kényszerrel, aminek a nagy székesegyházak is köszönhetők voltak, mint korabeli gazdaság szervezési nagy teljesítmények

TARTÓS pénz ® aranypénz (amely tartalékolható volt, a politikai ellenőrzéstől elválasztható)

merkantilisták

Gazdasági erőt, cselekvési hatalmat jelent a belső értékkel bíró, tartósnak tekintett értékű aranypénz birtoklása – a közösségnek, az államnak is.

RÉMKORSZAKNAK is tekintették későbbi gazdasági gondolkodók a csak a pénzhatalomra építő, erkölcsi fenntartást elutasító korszakot (búcsúcédulát is bele értve). Legtovább a gyarmatokon maradt fenn, mert a gyarmatok lakói részéről nem volt erkölcsi-szellemi ellenerő az embertelenségeivel szemben.

fiziokraták

A FÖLD - természeti erőforrások feltárása, bevonása a gazdaságba

Kifejezetten a merkantilista korszak visszásságainak kiküszöbölésére tudatosan keresett alternatívaként teret nyerő gondolkodásmód

Klasszikusok - A. Smith

A MUNKA emberi erőforrások, munkamegosztás kiterjesztése

És korábbról

 + A FÖLD - természeti erőforrások

Klasszikusok - D. Ricardo

A TŐKE - tőkejavak ("holt munka"), a jövedelmek átcsoportosítása az ipari tőkéhez

+ elméleti modellezés !!

 És korábbról

 + A FÖLD - természeti erőforrások

 + A MUNKA emberi erőforrások

Neoklasszikusok

a fogyasztói viselkedés optimalizálása (ami egyúttal a kereskedelem jelentőségének emelkedése)

És korábbról

+ A FÖLD - természeti erőforrások

+ A MUNKA - emberi erőforrások

+ A TŐKE – tőkejavakban a „holt munka”

= a vállalkozó által kalkulálható termelési tényezők klasszikus felsorolása!

+ elméleti modellezés a közgazdaságban (a társadalmi, állami és nem a vállalti tervezésben)

1800-as évek végére

 

+ A FÖLD - természeti erőforrások

+ A MUNKA - emberi erőforrások

+ A TŐKE – tőkejavakban a „holt munka”

= a vállalkozó által kalkulálható termelési tényezők klasszikus felsorolása!

+ elméleti modellezés a közgazdaságban (a társadalmi, állami és nem a vállalti tervezésben)

+ tudatos FOGYASZTÓI viselkedés

+ KERESKEDELEM a termelést és fogyasztást új módon kapcsolva

+ egyéb elméleti, például matematikai, szervezési eredmények

HITELPÉNZ - hitelpénzrendszer, statisztika és gazdasági modellezés alkalmazásával

Keynes

állami gazdaság-szabályozás és megfelelő intézményrendszere, infrastruktúra

+ A FÖLD - természeti erőforrások

+ A MUNKA - emberi erőforrások

+ A TŐKE – tőkejavakban a „holt munka”

= a vállalkozó által kalkulálható termelési tényezők klasszikus felsorolása!

+ elméleti modellezés a közgazdaságban (a társadalmi, állami és nem a vállalti tervezésben)

+ tudatos FOGYASZTÓI viselkedés

+ KERESKEDELEM a termelést és fogyasztást új módon kapcsolva

+ egyéb elméleti, például matematikai, szervezési eredmények

+ a hitelpénz-rendszer lehetőségének technikai feltételei (állami szabályozási szerepvállaláshoz: statisztika, gazdasági modellezési képességek, új intézmények szervezési képességek)

Neoliberális korszak, XX. század vége

Nemzetközi nagytőke globális versengése

+ A FÖLD - természeti erőforrások

+ A MUNKA - emberi erőforrások

+ A TŐKE – tőkejavakban a „holt munka”

= a vállalkozó által kalkulálható termelési tényezők klasszikus felsorolása!

+ elméleti modellezés a közgazdaságban (a társadalmi, állami és nem a vállalti tervezésben)

+ tudatos FOGYASZTÓI viselkedés

+ KERESKEDELEM a termelést és fogyasztást új módon kapcsolva

+ egyéb elméleti, például matematikai, szervezési eredmények

 

 + a hitelpénz-rendszer lehetőségének technikai feltételei (állami szabályozási szerepvállalás, statisztika, gazdasági modellezés gazdaságpolitikai alkalmazása, új intézmények) n az állami szerepvállalást ideológikusan valósággal letagadják néha, de ezt hiába próbálják, mert a hitelpénz "túszaiként" rá vannak szorulva a szabályozásra a gazdaság szereplői

 

+ a gazdasági modellezés felfokozott alkalmazása, számítógépes "gyártása" mint vállalkozásban is tudatosan alkalmazott termelési tényező

+ infrastruktúra beszámítása termelési tényezőként a lehető legtágabb értelemben

+ gazdasági és jogi-politikai, társadalmi intézményi háttér kiemelt súlyú termelési tényezőként való kalkulálása egyrészt, másrészt e számításbavétel hiányának szembeszökő következményei (egymással konkuráló felfogások)

+ általában szembeszökő a tudatos szabályozás (a szabályozási felfogás!) döntő szerepe

 

 

 

+ kulturális (értelmi és érzelmi!!) körülmények

 

Nem szokták hangsúlyozni a közgazdaság-elmélet történetében, hogy a fiziokrata, klasszikus, neoklasszikus korszakban a háttérben a gyarmatosítással mindig ott volt, nem szűnt meg: az állami kiváltságra támaszkodó monopol-kereskedelem jelentősége ~ A piaci-, sőt a monopol-pozíciókra törekvés élő gazdasági hatóerőnek számítható, bár az elméleti modellekben nem jelent meg. ABSZOLUTIZÁLÁSA viszont visszavet minket vagy 500 évvel, ha nem a teljes európai történetiség  elé több mint 2000 esztendővel.

A hitelpénz közvetítő eszköz, intézményesített garancia rendszerében minden egyes emberi személyig lebontva és minden egyes azt fontosnak tartó, kvázi személy közösségre értelmezve, és nem kiváltság

Itt van a küszöbön,
erős hatású termelési tényező lesz
- a felismerése – A vállalása !!!

 

A privatizációt mint a rendszerváltás eszközét alkalmazták. A rendszerváltás egyik legfőbb célja az élhető, a magántulajdont tisztelő társadalom rehabilitálása volt, és ennek szellemében kívánták legalábbis ideológia szinten az államosítást jóvá tenni. De hiba csúszott a dologba. Az államosítást nem vissza-csinálták, hanem még inkább kiteljesítették. Szándékosan és tájékozatlan butaságból (felkészületlenségből).

A felkészületlenség keveseket zavar, mert az elmúlt 16 év egyik leghatásosabb kalóz-erőfeszítésének (a nyílt színen megjelenített társadalmi változások, célok valós hatásainak színfalak mögötti manipulációkkal való eltérítésének) az bizonyult, hogy az értékekre hivatkozó úgynevezett jobboldalon jelszavakat skandáltak, de nem foglalkoztak az elméleti alapok megértésének, felfedezésének, fejlesztésének fontosságával. Sőt. Nem jelentéktelen mértékben amolyan álarcos bál jelleggel a jobboldal meghatározó politikusainak jó részének eszébe sem jutott közösséget vállalni azokkal, akikre hivatkozott. Tehát tele volt a sajtó az ő szívfacsaró nyilatkozataiktól a 45 év kommunizmusáról, miközben tömegeket dobtak oda a „gazdasági versenynek” úgymond.

De térjünk vissza az indulatosabb megállapításoktól a számszerűsítés problémájához. A pénz józan ésszel eszköz, elszámolási eszköz, amelynek a legfőbb módszere a számszerűsítés. A gazdaságtörténet legutóbbi fél évszázadában a merkantilistáktól kezdődően tiszta formában a pénz elszámolási eszköz voltát csak a merkantilisták tagadták. Ők azt mondták, hogy a pénz az érték forrása. Abban az időben úgynevezett értékálló aranypénzt használtak. Ennek mennyiségét, tömegét azonosították a társadalom gazdasági erejével. Tehát magát a pénzt tekintették a gazdagság forrásának univerzálisan, tehát mind az egyén, mind a társadalom szemszögéből.

Azóta a közgazdaság elmélet kilépett ebből a gyerekcipőből. De egyes régiókban egyes erőcsoportok még mindig kacérkodnak ezzel a szemlélettel, hogy őszintén, hol csak a tanulatlanabb széles közvélemény megtévesztése erejéig. A mai magyarországi vezető elitre mind a kettő jellemző. Az úgynevezett baloldalra sokkal erősebben. Egy okkultista, pénzfétisben gondolkodó, a társadalmi szolidaritást régen felmondott, atavisztikus gondolkodású, az ország rendbe tételére totálisan alkalmatlan vezetőréteg van a kormánynál. Képletesen szólva a részeg kormányos ennél azért sokkal jobb, mert annak a kijózanodásában lehetne bízni. De a tudatosan részvétlen és buta emberektől kevesebbet remélhetünk.

Az úgynevezett jobboldalon annyival jobb a helyzet, hogy a részvétlenséget legfeljebb művelik, de tudatosan nem tekintik erénynek. Legalább lelkiismeret furdalásuk van.

De térjünk vissza a számszerűsítéshez. Mert a tulajdoni szerkezeten kívül (tulajdoni szerkezet problémájának felvetését lásd a makro-ökonómiai modellnél) létezik a másik fontos probléma, hogy tulajdonképpen mi a pénz? Mit, hogyan számszerűsítünk vele? Kapkodunk után, meg tologatjuk ide-oda mint a forró krumplit, szeretjük meg ideológiát csinálunk, hogy csak jó hogy nincs, mert az bűnös dolog, de nem tudjuk róla, hogy mi az.

A pénzről, mint a számszerűsítés eszközéről

Az első könnyen belátható hasonlatot az ábrázoló geometriából vehetjük. Egyszerű koordináta tengelyek, rajtuk a mértékegységek skálája, és ezekután egy tetszőleges számpáros (x;y) meghatároz egyetlen és csakis egyetlen egy pontot a két koordináta tengely által meghatározott síkon. Két egyszerű szám. Önmagában nincsen semmilyen térmeghatározó jelentése. És ha a tengelyekhez illesztjük őket, mint vonatkoztatási rendszerhez, akkor viszont az értelmezésüket megvalósítottuk. A tengelyekkel sokmindent tehetünk, lehetnek görbék, mozoghatnak, a skálájuk lehet logaritmikus és sok minden egyéb, de ha tudjuk és értjük a vonatkoztatási rendszer működését, akkor jól kezelhetőek és egyértelműek a koordinátaként használt számok is.

A pénz, mint koordináta szám kezelése nem ilyen jól áttekinthető, elsősorban azért, mert nem törődünk a vonatkoztatási rendszer függőségével annyit. A tény kétségtelen, de meglepő is egyben, ha bele gondolunk, hogy ebből a felületességből mennyi oktalan keserűség, tragédia származik. A XX. század minden borzalma is ennek a felületességnek tudható be. A megzavarodott ember önveszélyessé vált. Sok tízmillió ember azért halt meg, mert a vonatkoztatási rendszer egyértelmű azonosíthatóságának híján szerencsejátékszerűvé vált a történelem, a sodortatásunk. Elfeledettnek hitt sötét végzet söpört végig a világon. És ezzel a végzettel játszadozunk, ha a pénzről nem próbálunk meg világosabb képet alkotni.

Az iskolában közismert koordináta tengelyek hasonlata után had kezdjek egy másik megközelítésbe. Általában a számszerűsítésnek a koordináta rendszerekhez kötése egy viszonylag fejlett, összetett fogalmi rendszer a kelléke, és a fogalmi rendszer és valóság közti viszonylag pontos és fejlett megfelelés.

Nézzük az alapesetet (itt egy korábbi megfogalmazást idézek). Mit és mikor mondanak a számok?

A számszerűsítő absztrakció és "kísérleti" feltételrendszere

Újabb adalékot szeretnék előhozni: a valószínűség számítás modelljét. Az az érzésem, hogy sok tekintetben ez is az emberi absztrakció, gondolkodás egyik alapmodellje, bár ritkán tekintenek rá így.

Az alapséma jól ismert. Egy eseményt megelőzően tehetünk becslést, és az eseményt követően értékelhetjük - a saját becslésünket a bekövetkezett esemény tükrében. A becslést hívják valószínűség számításnak, az értékelést pedig információ mennyiség számításnak (… ez az információ mennyiség a Shannon féle jelcsatorna mechanikai jellemzőivel kapcsolatos, nem pedig a jellé kódolt eredeti emberi üzenet igazságtartalmával, netán irodalmi értékével).

A fej vagy írás eseménytere

Megjegyzés: az események tere az ábrán tehát a satírozott kereten belüli terület,
magába foglalva a kiinduló paramétereket, a becslést, eseményt és értékelést.
A jelen okfejtés számára ennek a megkülönböztetésnek nincsen jelentősége
(a másik szövegszerkesztővel készített ábrát a word nem tudja kezelni).

Ha a becslés-esemény-értékelés logikai séma használhatóságát keresem, akkor erre ismerhetek rá minden fogadásban (szerencsejátékban vagy a tőzsdén), minden gazdasági vállalkozásban, minden szankcionált fogadalomtételben. Azaz olyan lehetőséget kínál ez a séma, miszerint a gazdasági döntések örökös egyenkénti döntéselméleti optimalizálása helyett annak a matematikája válhat megfogalmazhatóvá, hogy a döntéssorok feltételrendszerét hogyan lehet úgy alakítani, hogy a teljesen szabad döntések összesen - összességükben minél eredményesebbek lehessenek (piaci intézményrendszer modellezése).[1]

Az alábbi ábrán hangsúlyt kap egy sokszor elhanyagolt szempont, az úgynevezett kísérleti feltételek ügye. Hogy mennyire nem magától értetődő dologról van szó ahhoz példaként felhoznám az 50 filléres fej vagy írás dobálásának esetét. Jól megjósolható a közel 50-50 %-os eredmény, ha az 50 filléresnek két oldala van (kvázi két dimenziós), és nem egy hosszú henger, ha az asztallap sík, vízszintes, és nem egy füves réten dobálózunk, ha a dobás módja semleges és nem egyik oldalt előnyben részesítő, de taglalhatnám még a fogalmi eszközök, a matematikai algoritmus fontosságát is. Tehát a kísérleti feltételek nem eleve adottak az 50 filléres esetében sem, hát még a gazdasági folyamatokban.

Az 50 filléres dobálásában az, hogy pénzérméről van szó, semmi lényegi tartalommal nem bír. A pénzérme itt a szabványos alakot hivatott biztosítani, mint kísérleti feltételt.

A pénz tartalmi értelmezésében más irányból lehet fontos a valószínűségi és információs mennyiségek átgondolása. Minden vállalkozás ugyanis beruházással indul, ami általában valamely mértékben forintosítható (sohasem teljes mértékig), és minden vállalkozást követően mérleget lehet vonni, azaz össze lehet vetni a várakozást illetve törekvést az eredménnyel. Az elő- és utókalkulációk eszköztára napjainkban igen kiszélesedett, mégha nagyon ritkán is kerül átgondolásra ennek valószínűség- és információ-elméleti háttere.

Azonban ha pénz-rendszerről beszélünk, akkor már zavaró, ha nem vesszük fontolóra, hogy a pénzrendszer a „kísérleti feltételek” kategóriához hasonlítható és nem a konkrét események számszerűsítéséhez. Sok uzsorás (tehát rosszindulatú, közösséget kijátszó) vagy csak tájékozatlan (de szintén káros) törekvés látja a gazdasági kibontakozás jövőjét a magán-pénz rendszerekben, és végre valahára „az állam” eltüntetésében. Ez ugyanolyan fogalmi képtelenség a józan gondolkodás számára, mint az állam abszolutizálása (például az állam önmegtartóztatása minden emberi jog forrása alkotmányelméleti és alkotmánybírói vélekedésben).

A pénzrendszer „kísérleti feltételeit” (és ez nem kísérletezést jelent, hanem a valószínűség számítás kifejezése az eseményt behatároló feltételekre) mint szabályozási kereteket nem lehet mellőzni. A pénz a rá vonatkozó szabályok nélkül üres és értelmetlen, tehát jelentés nélküli pénzjel. A modern intézmények nélküli, „spontán” pénzszabályozási reflexek”, felhívások pedig a káosz veszélyét jelentik, a gazdasági életképtelenséget a társadalom számára, magyarán a szabályozási rendszerek lebontását, erózióját, függetlenül azok erkölcsi megítélésétől. Klasszikus „géprombolás” volna, amit egyébként a magát szürke állománynak nevező úgynevezett liberális párt másfél évtizede hangoztat, szorgalmaz a parlament széksoraiból.

A szabályozás

De térjünk vissza az elméleti kérdésekhez. Tehát a pénznek, mint minden számszerűsítésnek a fogalmi alapjait a valószínűség- és információ mennyiség számítás logikai sémájával, sőt összetartozó logikai egységével (absztrakciós és cselekvési elemi logikai egységével) lehet szemléltetni.

Ezen alapsémát komolyan véve lehet eljutni az elemi egységek sorozatához (mint az élet fonalához), ami a szabályozás ideájához vezethet el minket. A szabályozás elvi helyettesítő ábrája, logikai sémája nem egyetlen esemény megelőző valószínűségi és utólagos információs értékelését teszi kezelhetővé, hanem az időben ismétlődő eseményeket mint közös szabályozási jellemezőkkel rendelkező folyamatot jeleníti meg.

A szabályozási folyamatok általános helyettesítő ábrája:

 

 

 

szabályozó

 

 

szabályozó jel

 

 

adat az autputról

 

 ò

 

 

 ñ

 

 

szabályozott folyamat

 

 

Ø

 

főfolyamat

Ø

 

A szabályozás tartalmazhat állandó és eseti elemeket. Főleg az output információkra való reagálás szabályai (algoritmusai) tekinthetők állandó elemeknek, meg maga a szabályozási kör kiépítettsége.

A pénzfolyamatok is értelmezhetők szabályozó rendszerként, de tovább finomítva a rendszert beszélhetünk a szabályozás szabályozásáról, tehát a termelési folyamatokat szabályozó pénzrendszernek a külön szabályozásáról. A XX. század egyebek mellett tekinthető a szabályozási technikák szédületes fejlődési időszakának is. Ezt kidobni nem szabad. Megkérdőjelezni sincs semmi értelme. Viszont megtanulni értelmesen kezelni, „felnőni hozzá” annál nagyobb feladat.

A szabályozási algoritmus maga emberi érkelést nem vállalhat át. Az emberi szerepkör tehát nem pótolható vele, csak az emberi mechanikus munkavégzés válható ki általa. Csak az emberi felelős döntések alapján a szabályozási algoritmusba kódolt mechanikus döntési elvekről beszélhetünk, mint a gépesítés egy összetevőjéről. Hogy az emberi értékrend és a szabályozás kapcsolata milyen kell legyen, az közvetlen és kikerülhetetlen emberi felelősség.

Az emberi felelősség sem pusztán egy elemű, nem látható át mindig könnyen, és sokszor olyan következményekkel jár az emberi felelősen vállalt döntés, amire senki sem volt felkészülve. Ennek ellenére kell szembenézni az emberi döntések kötelezettségével, kikerülhetetlenségével. Az emberi tapasztalatok hosszú időkön át gyülemlenek fel. Az emberi tapasztalatok leülepedett tanulságait a társadalmi szabályozás területén Európában klasszikusan alkotmányos normáknak nevezik.

Az európai kultúra alkotmányossága nem egyik vagy másik részlet-szabály archaikus megfogalmazásában jelölhető meg, hanem először is az alkotmányosság kategóriájának a tudomásul vételében. Ebből az következik, hogy az alkotmányos kultúrát, a felesleges szabályozási hibákat és normaszegéseket koronként kell megfogalmazni, felismerni, elkerülni. Tehát az alkotmányos tapasztalatok és értékek követésének vállalása nem egyszerűen betűbe és számokba foglalt (kódolt) ajánlások mechanikus követését jelenti!!! Mi sem állmesszebb az alkotmányosság fogalmától.

Az alkotmányosság, és különösen annak magyar felfogása, az íratlanul is tisztelni való alkotmányos eszmékről azt jelenti modern korunkban, hogy a már nem csupán írásba foglalt, de szabályozó rendszerek visszacsatolásaiba kódolt (tehát működési garanciákkal erősített) társadalmi szabályozási rendszereket feltétlenül kordában igyekezzen tartani! Azaz a szabályozások véletlenül se szabaduljanak el az emberi szándéktól, sőt az emberi felelős társadalmi léttől, gondolkodástól sem.

A gazdasági szabályozás forintosított eredményességi követelményei mind ezekután következnek. Ugyanis a számok nem abszolút értékek. A számoknak a jelentését mi adjuk meg. Ha tehát csak a számok érdekelnének minket, ha a vonatkoztatási rendszertől függetlenül érdekelnek minket csak a számok mint valami fétis, akkor semmi sem állja útját annak, hogy társadalmi normákat, szolidaritást és felelősséget felrúgva úgy formáljuk a pénz vonatkoztatási rendszerét (tehát a társadalmi intézmény rendszert), hogy a kiadódó számok végül kívánságainknak megfelelőek legyenek. Ehhez csak ki kell iktatni a társadalmi ellenőrző rendszert. Mindenféle kontrollt. És akkor már édesmindegy, hogy aki ezt megtette, úgymond azt nemesebb eszmék vezérlik, vagy csak a saját megélhetési gondjai, netán alantas ellenérzések az általa becsapottakkal szemben.

De fordítva is ez a helyzet. A káoszból nem lehet kilábalni a társadalmi számszerűsítés, a pénzhasználat vonatkoztatási rendszerének beazonosítása, majd célzatos megújítása nélkül.

Nincsen a társadalom bajaira mennyiségi gyógyír szerkezeti reform nélkül. És nincsen szerkezeti reform részlegesen, mert annál nagyobb a baj. Legalább olyan mélyre kell ásni a bajok rendbetételében, mint amilyen mélyre ásott a kommunizmus. Mint amikor egy házat a földig tarolnak – akkor nem elég a tetőt rendbe hozni, ha nincsenek meg a falak sem. A kommunizmus a pincét is elhordta, falat nem lehet a puszta földre építeni. A mai úgynevezett nemzeti meg jobb oldali politika ha nem eleve rosszhiszemű, és tételezzük fel, hogy van benne jószándék is, akkor ilyen mélyre kell ásson, elhordja a pincét is feltöltő törmeléket, és újjáépíteni vagy új pincét kezdjen el kialakítani.

De most a helyzetfelmérést is meg akarjuk takarítani. Számos ember hivatalos pozíció, megélhetési alapok, magasabb iskolázottság nélkül is érzi-tudja, hogy még nem született meg a helyreállítási társadalmi program. Még mindig a falak nélküli tetőablak átadás folyik nagy garral. De ha megszólalnak akadozó hangon, akkor rájuk szólnak, hogy csend legyen! Nem kellene ilyen nagy hévvel kinevetni az akadozó szavú őszinte elégedetleneket. Jobboldalon. Hogy kormányoldalon mit művelnek, az másik elrettentő dolog…

A nyolcvanas években volt olyan javaslat Magyarországon, hogy a társadalmi szabályozásban a logikai feltérképezés, felmérés mellett a kísérletezésnek is teret kellene adni (mert eszerint a felfogás szerint számtalan olyan részletkérdés van, amelyben igenis kísérletezni kell, tehát felelősen, ellenőrzötten, a későbbi általános szabályozásra felkészülés részeként).

Alapvető kérdés a kísérletek gondolatában a becslés idején meglévő „adott” paraméterek és a „tudatosan kialakított” kísérleti feltételek (a játékszabályok) közötti különbség megfogalmazottsága. Furcsa módon, ha ez a különbség jól megfogalmazott, akkor nem-kísérleti tapasztalatok kvázi kísérletként való értékelése is nagyobb teret kaphatna.

A társadalmi szabályozási kísérleteket gondolatát heves erkölcsi indoklással szorították vissza utasítani (nem lehet „az emberrel” kísérletezni!?), majd eljutottunk a megfélemlítési célú nyílt utcai rendőrterrorhoz. Úgyhogy visszább kerültünk ez ügyben a nyolcvanas évek elejénél is. A barbárság nem gondolkodik, nem kísérletez, hanem lő, lövet. Úgy látszik egyébként nem megy. Ha nem sikerül a játszma, ha nem tud jól politizálni, akkor mint a rossz sakkozó, borítja a játékasztalt.

Holott újra kellene rendezni a játékszabályokat, hogy létünk folytatható legyen társadalmi, nemzeti közösségként is (elismerni végre a tényleges magyar alkotmányt, amihez annak társadalom szabályozó jellegét is meg kellene érteni, hogy értelmesen igazíthassuk hozzá életünket).

A pénzrendszer fogalmi alapjainak átgondolása, az alkotmányos elvek alapul vétele és a makro-ökonómiai modellezés elvégzése a nemzeti újraéledési, önszervezési programok értelmességéhez elkerülhetetlen feladat.

 

A közösséget mint jövedelem hozó közösségi vagyon tulajdonosát a manapság okított makro-ökonómiai modell nem ismeri.

Vegyük komolyan a makro-ökonómiai modell kapcsán emlegetett furcsaságot, hogy a közösséget mint jövedelem hozó közösségi vagyon tulajdonosát a manapság okított makro-ökonómiai modell nem ismeri.

A javítás nem egyszerűen egy újabb elem beiktatását kell jelentse, és az azonosságok kitalálását. Azt ki lehet izzadni felelőtlenül és gondatlanul is. A komolyabb feladat az árnyaltabb makro-ökonómiai modell megfelelő pénzügyi elszámoló rendszerét megalkotni!

A kettő együtt lehet életképesen társadalmi reformoknak alapja. Onnantól lehetne olyan tétje a reformoknak, amelyért mi magunk vagyunk a felelősek.

Talán a mai helyzet alkalmas az elméletileg felelősen megalapozott társadalmi reformok igényének felvetésére. Ne csak lótifutikat váltsunk, hanem vegyük komolyan saját szerepünket….

Boldog, kellemes ünnepeket kívánok.

Szeretetteljes családi együttlétet és jobb jövendőt hozó új évet.

Fáy Árpád


[1] Fáy Árpád: Egzakt (kutatási program tanulmány, MTA-MKKE-VKCS, 1983)

Vissza az oldal tetejére