vissza a főoldalra *

~ Vázlat ~

 Fáy Árpád – Alkotmányossági Műhely 2006 okt 2

Alkotmányos stratégiák - Alkotmányossági térkép

 logikai áttekintés a jobb- és balficak hamis kényszerzubbonya helyett ~

A legfőbb elméleti irányok (az alkotmányos „origópontok”, szemléleti sarokpontok):

1.       történelmi alkotmány (azaz a teljes értékű klasszikus európai alkotmányos értékrendszer, részben klasszikus szimbólumokban megfogalmazva)

2.       az 1949/XX-as alkotmánylevélnek nevezett alaptörvény 1989 óta „modernizált” változata (azaz a modernitás jelszóval az alkotmányosság jogpozitivista, leszűkített értelmezése, amelyben már az állam önmegtartóztatása az emberi jog forrása, de megpróbál még parciális, részleges érveket fogalmazni az alkotmányos értékek súlya mellett)

3.       az uniós birodalmi alkotmánylevél majdani legfőbb meghivatkozása (az alkotmányos értékek hatalmi erő alá rendelése kontinentális méretekben, kényszerpálya jellegű, burkolt hivatkozással, a helyi értékkövetési önállósági törekvések kemény alárendelésével)

4.       a bármilyen alkotmányosságnak a közvetlen hatalmi erő nélküli elvi kétségbe vonása (lényegében az abszolutizmus illetőleg a totális állam jegyében az alkotmányosság teljes, nyílt kétségbe vonása – ritkán a túlélés és nyers erő fatalizmusát hírdetve, inkább a monopolgazdasági folyamatok kikerülhetetlenségét hangoztatva, sokszor az állam elleni „eredménynek” beállítva)

Az egyes szemléleti irányok elvi jellemzői:

1.       történelmi alkotmány

a.       Az alkotmány a jog felett áll, nem része annak – ezért értékrendje jogi eszközökkel, a jogban definiált testületek, intézmények révén nem formálható, nem befolyásolható, tehát jogi burokba foglaltan nem lehet az alkotmányosság ellen „törvényi” puccsot szervezni, de nem járhat ilyen eredménnyel a törvényesség eróziója, fellazulása sem. Feltételez egy kialakult kultúrát, közösségi szemléletet a hatalom erkölcséről.

b.       Logikai rendszere miatt jelentősége alig becsülhető túl – tehát az értékrend és a napi hatalmi kompromisszumok, működtetési döntések éles különválasztására képessége jelenti fontos sajátosságát.

c.       Ha orvosolni kívánnánk a jelenlegi közállapotok közösségpusztító, emberiességet leépítő, értékvesztő rossz automatizmusait, folyamatait, tendenciáit, akkor logikailag hasonló rendszert kellene kialakítani – nyilván a szimbólumok változnának, a logikai tartalom viszont nem lehet más!

d.       Több mint fél évszázada, a mai napig Magyarországon erőteljesen stigmatizálják a hivatalos (kultur-) politika részéről a történelmi alkotmányos hagyományokat. A két nemzedék óta tartó, mindenfajta belső meggyőződésre támaszkodó közjogi kultúrát romboló diktatúra e téren egy pillanatra sem lazult. Elsősorban a történelmi alkotmánynak a hagyományt idéző szimbólumait támadják vagy más irányból az alkotmánytagadó mai alaptörvény demokratikusságát hangoztatják (lásd legutóbb 2006 szeptemberében Sólyom László államelnök és Szili Katalin parlamenti elnök határozottnak szánt ellenvetéseit a történelmi alkotmányhoz való visszatérés ellen). De ezzel a történelmi alkotmány ellenes ellehetetlenítő törekvéssel egy anoním, a törvényhozás számára megnevezhetetlen, kivédhetetlen diktatórikus rést hagynak, védtelenné téve az országot. Az alkotmányossági szimbólumok logikai ősszefüggésektől elszakított tárgyalásával, akár elvetésével vagy éppen szorgalmazásával mintha nem is vették volna tudomásul sem ellenzői, sem kisebb számú hívei a probléma tulajdonképpeni lényegét. A küzdelem ezért látszólag másodlagos színtereken zajlik, igen rossz hatásfokkal minden szereplő számára.

e.       A történelmi alkotmány érzelmi-kultúrális, de legfőképpen tudományos igényű beágyazottsága a modern gondolkodásban Deák Ferenc sikeres tárgyalásait követően igen megerősödött a XIX század legvégén (lásd például a Pallas lexikon egyes szócikkeinek igényességét). A XX. század mai szóval globális útkereső, vagy inkább utat vesztett, leegyszerűsödött átalakulási korszakot jellemző részleges, torzó gondolkodási irányzatainak és egyre kaotikusabb társadalmi-gazdasági folyamatainak hatására meggyengült az alkotmányosságról való gondolkodás (lásd például a Révay lexikon mai szemmel elképesztő zavarosságú szócikkeit alkotmányosság témakörében). A XX. század második felében pedig a szovjet megszállás kiszolgálása érdekében az alkotmányossági problémát ki kívánták iktatni a politikai tényezők közül az alaptörvény alkotmánnyá nyilvánításával, tehát az alkotmánynak pusztán „jogi intézménnyé süllyesztésével”. Ezen logika mellett érvelnek mai közjogi vezetőink is. 

2.       az 1949/XX-as alkotmánylevél 1989 óta „modernizált” változata

a.       Az alkotmány a jog része, nem áll a jog felett, hirdeti ez a szemlélet – ezért értékrendje jogi eszközökkel, a jogban definiált testületek, intézmények révén megkérdőjelezhető, formálható, befolyásolható, akár a mindenkori parlamenti formális többség véletlen vagy éppen politikai nyomásra születő önkénye szerint is, minden további erkölcsi korlát nélkül. Tehát jogi burokba foglaltan lehet az alkotmányos értékek, az alkotmányosság ellen „törvényi” puccsot szervezni, de járhat ilyen eredménnyel tudatos, koncentrált szándék nélkül a törvényesség eróziója, fellazulása is.

b.       Logikai rendszere, „pozíciója”, jogi helyzete miatt az alkotmány helyett szereplő alaptörvény teljességgel alkalmatlan az alkotmányosság értékeinek „biztos” védelmére

c.       Ha orvosolni kívánnánk a jelenlegi közállapotok közösségpusztító, emberiességet leépítő, közjogi értékvesztő folyamatait, tendenciáit, akkor a mai alaptörvény semmiféle kiutat nem kínál logikai helyzete miatt – függetlenül az általa használt szimbólumoktól, sűrűn ismételgetett kulcsfogalmaitól (demokrácia, emberi jogok, népképviselet, jogegyenlőség, jogállam, stb).

d.       A mai napig Magyarországon hamis illúziókat keltve favorizálják a hivatalos (kultur-)politika részéről az 1949/XX-as számú alaptörvényt, és azt a magyar hagyományokkal élesen szembe fordulva, a kommunista szovjet időszak felfogását tovább erőltetve kívánják megtartani, a két nemzedék óta tartó diktatúrát annak katonai ereje elmúltával is, túlélő hatásként e téren egy pillanatra sem lazítva. A felszínen mindezt a demokratikus elvekhez való ragaszkodásnak tüntetve fel (lásd legutóbb 2006 szeptemberében Sólyom László államelnök és Szili Katalin parlamenti elnök határozottnak szánt ellenvetéseit az alkotmányossági rendezést célzó nemzetgyűlés követelése elleni érvelésükben, hogy tudniillik a „nemzetgyűlés” jogintézményét ők nem olvassák ki az önmagát alkotmánynak nevező alaptörvény szövegéből).

e.       Két különböző érvrendszerrel próbálják tárgyaltatni ugyanazon kérdést tehát a mai hatalmi állapot képviselői illetőleg kiszolgálói. Ha a magyar történelmi alkotmányról esik szó, akkor a vagy nyolcszáz éven át kifejezetten nem vallási hanem hatalmi szimbólumnak tekintett szentkoronát kívánják közvetlen vallási szimbólumként beállítani (a kommunista, most már liberális vallás-ellenesség jegyében), ha pedig a mostani alaptörvény alkalmatlanságáról esik szó, akkor pedig arról értekeznek, hogy abban, a kifogásolt alaptörvényben nincsenek rendelkezések az alkotmány jog fölé vissza emelésére. - ?! - Tehát a magyar alkotmányosság maradékát egyenesen Sztalin parancsára egykor felszámoló alaptörvényben nem találják a megfelelő bekezdést az alkotmányos rendezésre (azaz szerintük nincs mit tenni, mert Sztalin erre egykor nem adott utasítást) – és ezt kötik össze a népfelség és a demokrácia szabályainak sűrű ismételgetésével.

f.        Az alkotmányossági szimbólumoknak az alkotmányos lényegi logikai összefüggésektől elszakított vagy éppen az alaptörvény szintjére levitt tárgyalásával mintha nem is vették volna tudomásul sem ellenzői, sem kisebb számú hívei a probléma tulajdonképpeni lényegét - azaz eltérő igyekezettel, de mindkét oldalon sokszor szem elől vesztik a lényegi alkotmányos kérdést. A küzdelem ezért látszólag másodlagos és eltérő színtereken zajlik, igen rossz hatásfokkal minden szereplő számára.

g.       A lényegét tekintve sokan alig ismerik a történelmi alkotmányosságot a két nemzedéken át pusztító kommunista, ma már liberálisnak mondható kultúrharcnak köszönhetően (egyesek most „követelik”, hogy könyvtárakból vegyük elő a régi alkotmány §-ait, ami elképesztő, hiszen a lényege a régi alkotmánynak, hogy a jog felett álló értékrend, és nem szedhető §-okba). Ennek a viszonylagos felkészületlenségnek az ellenére is szorgalmazni kell a történelmi, tehát a tulajdonképpeni magyar alkotmány újra elismerését, mert ha ilyen intézménye, „megoldása” sosem lett volna a magyarságnak, akkor újonnan kellene kitalálni valami hasonlót, hogy életünket sikeresebben és emberségesebben tudjuk megszervezni. A lényeg, az alkotmányos értékrendnek a napi hatalmi küzdelmek fölé emelése nem csak ismertségi kérdés, hanem alapvető logikai, működési hatásmechanizmusbeli rendezettségi kérdés is. De mert ilyen megoldása a magyarságnak a történelemben már volt, ahhoz szinte hozzánőtt a léte, egészen mégsem feledtük el, sőt a történelem során már többször vissza is tértünk hozzá, ezért meg kell fontolni a bevált minták mai állapothoz igazított józan és lényegre törő alkalmazását.

h.       Mikor voltak a magyar történelemben a mai közvélemény számára is jól ismert visszatérések az alkotmányossághoz (alkotmányos jogfolytonosság helyreállítás)? Például:

                   i.            A Rákóczi féle szabadságharcot lezáró békekötésben, majd az ezt elfogadó országgyűlésen, 1711-ben

                  ii.            A II. József abszolutizmusát, alkotmányt el nem ismerő 1780-1790 között tíz évig tartó abszolutisztikus, rendeletekkel kormányzó uralkodását követő országgyűlésen, 1790-91-ben

                iii.            Az 1848-49-es szabadságharcot követő abszolutisztikus 18 éves korszakot lezáró kiegyezésben Deák Ferenc közreműködésével, 1867-ben országgyűlésen

               iv.            Az 1919-es 133 napos Tanácsköztársaság proletár diktatúráját követő 1920-26-os, „nemzetgyűlésnek” nevezett alkotmányos jogfolytonosság helyreállító országgyűlésen

                 v.            És most itt tartunk az 1949. március 19-i német megszállás és az azt követő szovjet megszállás, valamint az 1989 óta tartó alaptörvényi parlamentáris diktatúra 62 éves lezáratlan korszakának problémáival, amiből a XX. századi kifejezéssel élve egy alkotmányt tisztelő, az alkotmányos jogfolytonosságot helyreállító nemzetgyűlésnek nevezett rendkívüli országgyűlés adhat kiutat.

i.         A nemzetgyűlés mint az alkotmányos jogfolytonosságot helyreállító, rendkívüli országgyűlés céljának, illetékességének, megszervezési módjának meghatározására számos evidencia adódik, amely részint a hagyományból, részint a mai társadalom és jog-szemléletünkből következik – az alkotmányos értékek jog felettiségével összhangban. Ezek részletezése külön témakör.

j.         Ami ehhez az általános, bevezető okfejtéshez kötődik, az az, hogy

                   i.            először is a nemzetgyűlésnek kell elismernie az alkotmányos jogfolytonosságot (tehát a jogrendszernek az alkotmányos értékrend alá helyezését), majd ezt követően

                  ii.            olyan új egységbe szerkesztett alaptörvényt (esetleg különálló sarkalatos törvényeket) kell elfogadnia, amelyek a jogrendszer fölé helyezett alkotmányt elismerik, végül pedig

                iii.            el kell végeznie a jogrendszernek az alkotmányhoz és az új alaptörvényhez illesztését, ami a jog- és intézményrendszer alkotmányos reformját jelenti.

k.       Ezen három legfőbb feladat időben is három külön fázist jelent.

                   i.            A jogfolytonosság elfogadása közfelkiáltással jelentheti a nemzetgyűlés munkájának megindítását,

                  ii.            az új alaptörvény elfogadása pár hetet igényelhet (ezt később lehet pontosítani), és

                iii.            a törvények és intézmények alkotmányos reformja évekig tarthat (aminek során az alaptörvény korrekciójának igénye is felmerülhet.

l.         A nemzetgyűlés legfontosabb vagy éppen legnehezebb feladata a modern társadalom-szervezési eszközök alkotmányos értékrenddel való egyeztetése, és itt felmerülnek az olyan lényegi, az 1990 óta halogatott kérdések, mint

                   i.            A jogrendszer alkotmányos értékekkel való feltétlen illesztése

                  ii.            A politikai rendszer alanyainak megjelölése (az egyének és a nemzet szerves egységében – régi kifejezéssel mint a szentkorona tagjai)

                iii.            A politikai létezés egyéni és közösségi alapvető feltételei és ismérvei (az egyéni és közösségi személy eredendő szabadságának jegyében)

               iv.            A politikai élet szervezése az egyéni és közösségi lét és aktivitás (személyiség) feltételeinek biztosításával („élő” választási közösségtől kezdve az alkotmányos politika intézményes garantálásáig)

                 v.            A sajtónyilvánosság rendezése, mint az egyéni és közösségi személyek politikai megnyilvánulásának, létezési feltételének eszköze

               vi.            Az alkotmányos társadalmi élet alanyainak (természetes egyének és közösségeik) elsődlegessége az ő létüket szolgálni hivatott eszközrendszerek másodlagosságával szemben (például jogrendszer, pénzrendszer, egyéb) – figyelembe véve ezen eszköz rendszerek sajátos belső hatásmechanizmusait, automatizmusait

              vii.            A gazdasági és pénzügyi struktúrák, norma rendszerek, irányítási és szabályozási eszközök alkotmányos elvekhez illesztése és hatékony működőképességének biztosítása (például adórendszer, váltó- és hitelrendszer, egyéb szerződéses gyakorlatot befolyásoló rendelkezések és intézmények, állami irányítás szerepköre stb).

            viii.            a magán és köztulajdon funkció szerinti elvi különválasztása (nem feltétlenül statikus örök definícióval, hanem esetleg a célzott, alkotmányos értékrenddel összeférő, vagy azt érvényesítő hatást definiálva, és a megvalósítás módját időnként felül bírálva – föld, bányakincsek, utak és egyéb közterületek magánmonopólium elleni védelme, lés minden nemzedéknek biztosított hozzáférhetősége a monopoljáradék elmagánosítása ellen védve)

               ix.            a természeti és társadalmi erőforrások közösségi tulajdonlásának rendje valamint az ezekhez való egyéni hozzáférés rendszere – nemzedékről nemzedékre biztosított friss hozzáférhetőséggel

                 x.            az államosítás immár privatizációval kiegészült káros cselekményének megnyugtató korrekciója (amely természetesen nem irányulhat a történelmi események „újra kezdésére”, de irányulnia kell a kialakult társadalmi képtelenségek orvoslására),

               xi.            az egészségügy és az oktatásügy reformja, újra szervezése az alkotmányos egyéni és közösségi értékek érvényesíthetőségét szolgálva (az egészségügy ne csak gyógyítás lehessen, hanem egészség fejlesztés a legáltalánosabb értelemben, és az oktatás hatékonyan szolgálja mind az egyén mind a közösség életképességét a lehető legmagasabb tudás és képesség színvonalon),

              xii.            a vidékfejlesztés ne csupán egy zárvány gondozását jelentse a modern városi élet peremén, hanem önértékkel rendelkező társadalmi program legyen az élhető vidék kialakítására (modern kert-Magyarország megteremtésében, ahol a falvak párezer hektáros kertek, a megyék pedig soktucat falut felölelő parkok lehessenek a csak falusi és a városi-falusi lakosok számára egyaránt)

            xiii.            és a sor hosszan folytatható további kérdések alkotmányos alapelvekkel harmonizáló intézményes rendezéséig. Másképpen nem oldható meg a magyarság erőforrásainak, életkedvének felszabadítása, ami pedig megmaradásunk, emberhez méltó életünk alapvető feltétele.

           xiv.            Tehát az alkotmányos rendezés a nemzet mint élő közösség egészének figyelembe vételével kellene arra törekedjen, hogy a szabályozások az életképességet, az élet minőségét inspirálják, gazdaságilag az emberi gazdasági teljesítő képesség növelésével tegyék eredményesebbé – a környezeti természeti és politikai feltételek, határok, adottságok adta keretekre támaszkodva – a nemzetgyűlés strukturális megalapozó tevékenységére támaszkodva a későbbi napi politikában.

3.       az uniós birodalmi alkotmánylevél majdani legfőbb meghivatkozása

a.       Nemhogy az alkotmányt a jog részének tekinti, és így kiszolgáltatja a hatalmi manipulációnak az alkotmányos értékek tiszteletét, de leplezetlenül egy birodalmi szemlélet jegyében közli, hogy a helyi-tartományi alkotmányokat automatikusan tekinti a központi alkotmány, tehát a központi hatalmi akarat alá rendeltnek. Ez szinte szóról szóra az 1849-es olmützi oktrojált alkotmány szemlélete, törekvése (szövegszerű egyezéssel!), ami ellen tiltakozásul a trónfosztást a magyar országgyűlés akkor kimondta.

b.       Érthető, ha Európában mások is tiltakoznak az élhetőbb és biztonságosabb, a gazdaságilag kiegyensúlyozott, a háborús belső konfliktusokat kerülni képes Európa iránti vágyat légikalózként hatalmába keríteni igyekvő globalista monopoltörekvések ellen.

c.       Nekünk magyaroknak ez a veszély úgy fogalmazható meg, hogy nehogy még messzebb akarjanak minket távolítani ennek az úgynevezett európai alkotmánynak a tervével a valódi, a tényleges, az alkotmányos értékrendet a történelmi alkotmányunkkal garantáló saját alkotmányosságunktól.

d.       Tehát nem az európai, a szükséges földrésznyi integrációk konok és ésszerűtlen ellenzéséről van szó az a történelmi alkotmány követelőinél, mert hiszen mióta élünk a kereszténységben, használjuk régen a méterrendszert, érdeklődünk más népek és kultúrák iránt, használjuk a számítógépet, stb-stb, hanem szó van az egyéni és közösségi emberi létünk alkotmányos alapjai oktalan feladásának, kockáztatásának ellenzéséről. Ez az ellenzés az alkotmányosság közvetlen elvi kérdésnek felvetésén túl jelenti részben abból következően az élet számtalan további feltételének igénylését, azaz követelését úgy az emberséges tulajdoni rendszert, mint a méltányos politikai feltételeket illetően.

e.       Ezt a munkát Brüsszeltől nem várhatjuk, ebben rájuk nem támaszkodhatunk, velük legfeljebb egyezkedhetünk. De nem az alkotmányos értékek létét illetően, nem is ezen értékek alapul vehetőségét illetően, mert annak feladása az alkotmányosság feladása lenne. Az illeszkedést az alkotmányos értékek kiszolgálásának módozataiban lehet keresni, a helyi ellenőrzés, a helyi ellenőrzésre való illetékesség feladása nélkül!

f.        Minden jel szerint nekünk magunknak kell elvégeznünk az alkotmányos rendezés munkájának túlnyomó részét – hogy ezután, ennek alapján tekinthessük Magyarországot a nemzetközi politikai és gazdasági rendszer létező, valós önálló (de nem magába zárkózó) alanyának.

g.       Ki kell kerüljük lehetőleg, hogy szembe kerüljünk a lassan formálódó európai alkotmányos és jogi megoldásokkal, keresni kell az élhető viszonyt eredményező megoldásokat, de semmiképpen sem adhatjuk fel saját belső garancia rendszerünket az alkotmányos értékek dolgában, ez pedig a történelmi alkotmányunkhoz való visszatérést jelenti (az alaptörvény és az alkotmány szétválasztásának, a jogfolytonosság elismerésének, a nemzetgyűlés munkavégzésének az útján).

4.      a bármilyen alkotmányosságnak a közvetlen hatalmi erő nélküli elvi kétségbe vonása

a.       ez volt a XX. századi nagy diktatúrák törekvése, beleértve a fasizmus és a kommunizmus mellett a főleg a harmadik világ országaiban féktelenül tomboló monopolérdekeltséget.

 

 

Az egyes szemléleti irányok tipikus érvelése

1.      A történelmi alkotmányosság híveinek logikája ép, lényegre törő és átfogó.

a.       Véleményük szerint meg kell tartani a nemzetgyűlést, és az helyére teszi az alkotmányos értékek rendszerének és a jogrendszernek a viszonyát.

b.       A legfőbb legitimitást a történelmi alkotmány elismerésében jelölik meg (annak érzelmi támogatottsága mellett főleg a logikai konstrukció képességeit meghivatkozva)

2.      Az alaptörvényben gondolkodók logikája szükségképpen töredezett, számos kérdésben nem tudják az alkotmányos elvárásokat biztosítani elméleti szinten sem.

a.       Véleményük szerint a hatalom van olyan erős, hogy csak kivételes esetekben szabad kockáztatni a bármilyen kevéssé használható, de mégis használható alaptörvény kicserélését, mert a hirtelen törés árt a joggyakorlat folytonosságának (akkor is, ha az az alkotmányos értékek tisztelete folytonosságától olykor igen messze esik)

b.       A legitimitást az éppen érvényesnek tekintett alaptörvényhez vezető politikai út állomásaiban keresik, keveset törődve az ellenkezőleg értelmezhető hivatkozásokkal (Sztalin nem, de az 1989-es felhatalmazás nélküli kerekasztal igen, az utólag módosított választási törvények nem gyengítik a választási eredményeket, a legitimitást, de a rendkívüli nemzetgyűlés említésének hiánya már kizáró okként kezelhető az alkotmányos válság ilyen úton való kezelésére – azaz teljes pompájában tud bemutatkozni a politikai-hatalmi önkény alaptörvény értelmezése, függetlenül mindenféle alkotmányos érték időtállóságától).

3.      Az uniós alkotmányt szorgalmazók a belföldi hatalmi küzdelmeket kívánják kikerülni bármi okból, legyen az az európai civilizáltabb megoldásokhoz való potyautas ízű csatlakozási szándék, vagy akár az uniós háttérrel nagyobb érdekérvényesítési erő keresése a belföldi hatalmi küzdelmekben.

a.       Egyik társaság sem szolgálja a tényleges alkotmányos viszonyok erősödését, a politikai életképesség erősödését az országon és a nemzeten belül – bár néha megpróbálnak ilyen érveket hangoztatni.

b.       Olyan hozzánk képest elsöprő erejű változásokat csatornáznak be az ország közjogi állapotaiba, hogy azzal a magyar alkotmányos viszonyok élhetőségét, önállóságát (tehát létét) súlyosan és meggondolatlanul veszélyeztetik

4.      Az érdemi alkotmányosság lehetőségét, hasznát elvben tagadók eléggé cinikusan és rövidlátóan próbálnak a legnagyobb nemzetközi (nemzetek feletti vagy inkább nemzetek helyetti létezésre törekvő) monopóliumok szolgálatába állni.

a.       Előtérbe szokták helyezni a technikai innovációt, a gazdasági nagy méretek erejét, a monopóliumokat kiszolgáló kisebbség kivételezett helyzetének előnyeit, valamint

b.       Le szokták értékelni a helyi kötődés, a tényleges alkotmányosság (tehát a gazdaság és politikai, fegyveres erőtől független alkotmányos értékek tiszteletét) értelmét, egyáltalán elvi lehetőségét. Ritkán veszik figyelembe, hogy érvelésük ahhoz hasonlatos, mint amikor az élet értelmetlenségét sulykolják, mert hiszen mindenki úgyis meghal. Tehát meg se szülessünk. Nem is ismeretlen mellékhajtása ez a szemlélet az alkotmány monopolista érdekű tagadásának. Erre illik a legjobban, hogy csak torzó fogalmi áttekintéssel rendelkeznek, és nem képesek a problémák egészét mérlegre tenni, és úgy állást foglalni.

Célok és taktikák

1.       A történelmi alkotmány jogfolytonos elismerése a cél, ha a mai alaptörvényhez nem kötjük a megoldást – ehhez viszonylag nyilvánvaló erőteljes politikai szándék szükséges

a.       A mai parlament hozzon egy olyan határozatot, hogy a közjogi rendezés érdekében elismeri a maga részéről a történelmi alkotmányt, és utána írjon ki egy nemzetgyűlési választást – erre is van elvi lehetőség

b.       A közjogi rendezés érdekében, kerekasztalon elfogadott menetrend szerint megválasztott nemzetgyűlés révén – ez tűnik a leginkább rendezettnek

c.       Közfelkiáltással elfogadott jogfolytonosság megerősítése az államfő által kiírt vagy a közben megszerveződött nemzeti bizottmányok által rendezett választáson kialakuló nemzetgyűlésen – ez is elvi lehetőség

2.       A történelmi alkotmány jogfolytonos elismerése a cél, de taktikai meggondolásból vagy a mechanikus szemlélet miatt a megoldást mai alaptörvényhez kötve

a.       A lehetőség levezetése a mai alaptörvényből, nevezetesen

                   i.            Elvi indoklás az ellenállási jogból kiindulva alkotmányosság sértő súlyos hatalmi visszaélés esetében (ami jelenleg adott Gyurcsány lelepleződésével) – a helyzet tartós orvoslása érdekében visszatérés a történelmi alkotmányhoz, és innen lásd a technikai megoldásokra az előbbi a-b-c pontokat

                  ii.            Jogtechnikai indoklásként megjelölve a közvetett és közvetlen hatalomgyakorlás lehetőségét. A jelen rendkívüli esetben a közvetlen hatalomgyakorláshoz nem rendel a mai alaptörvény megoldást, ezért itt jogszokás alapon korábbi rendkívüli megoldásként a jogfolytonosság helyreállító nemzetgyűlés példáját lehet alapul venni.

                iii.            Tovább lépve az 1956-os mintára támaszkodva a nemzeti (forradalmi) bizottmányok rendszere is szóba jöhet, mint jogtechnikailag „kifogástalan” megoldás.

3.       A történelmi alkotmányt csak kényszerűen tudomásul vevő felfogás számára az 1867-es kiegyezésen történtek rossz mintát nyújthatnak.

a.       A Deák Ferenccel egyeztetett kiegyezés legfőbb pontjai mellé utólag tették az uralkodói előszentesítés jogot, amely igen meggyengítette a történelmi alkotmányra támaszkodó jogfelfogást, politikát. Miután ezt már ismerjük, mint megoldást, ezért ezt negatív, azaz kerülendő példának kell tekintenünk.

b.       Másik oldalról tudjuk, hogy a történelmi alkotmány, a nemzet államalkotó akarata nem lehet korlátlanul szuverén.

                   i.            Tehát nagyon tudatosan szét kell választani az alkotmányos értékek feltétlen tiszteletét a hatalmi kompromisszumok esetlegességétől.

                  ii.            Ebből a megközelítésből viszont adódhat, hogy a hatalmi ténylegesség ügyetlenségből vagy szándékosan nem fér meg az alkotmányos elvekkel.

                iii.            Ekkor jobb megoldás a kényszerűen megtűrt alkotmánysértő állapot beismerése, mint annak elfedése díszes mondatokkal, kanyargós jogi érveléssel.

               iv.            A nyílt beismerésből ugyanis az illető törvény, szükségmegoldás, nemzetközi egyezmény vagy diktátum ideiglenessége következik, ami a későbbi rendezés igényének formálisan is helyt ad. Ha nagyon burkoltan akarunk fogalmazni, akkor ez a helyzet áll fent jelenleg is a mai alaptörvénynek köszönhetően, annak a 77-ik §-ában közvetve beismerten, de értelmezhető ily módon a mai alaptörvény preambulumában szereplő „ideiglenes” kitétel is.

4.       Emlékezetes még Sólyom László és az első alkotmánybíróság „láthatatlan alkotmány” meghatározása.

a.       Ez akár áthidaló megoldásnak is vehető.

b.       Egyrészt a régi szimbólumoktól írtózó politikusok és a velük egyetértő nyilvánosság-hányad nem kényszerülnek ki mondani a szentkorona kifejezést

c.       Másrészt ezzel jelentősen gyöngül ennek a megoldásnak a legitimitása, az ereje

d.       Ugyanakkor logikai képességei nagyon hasonlók lehetnek, amennyiben megfogalmazásra kerül a „láthatatlan alkotmány” rendszere, értékrendje úgy, hogy azt az alaptörvényre hivatkozó mai politikai és joggyakorlat elfogadni (tisztelni) kényszerüljön.

                   i.            Ez esetben akár az alkotmányos szimbólumok, kifejezések megkettőződéséről beszélhetnénk, ami azonban csak akkor jelentene járható utat, ha az alkotmányos értékek maguk ezzel együtt megkérdőjelezhetetlenek maradnak.

                  ii.            Végső soron azonban a láthatatlan alkotmány nem más, mint egy visszaúton tett lépés – nem a múltba, hanem az európai kultúrában „természetes”, „teljes értékű” alkotmányos normálállapothoz.

Minden alkotmányos törekvés gyakorlati célja pedig az, hogy a társadalmunkat úgy tegyük jól szervezhetővé, életképessé, hogy ne veszítsük el legfőbb közösségi értékeinket, országunk otthonosságát, nemzetünk belső szolidaritását stb alkotmányos erényét. Sőt, nemhogy az alkotmányosságát ne veszítsük el, hanem hogy alkotmányosságát és ezzel életképességét, életkedvét vissza szerezhessük.


Vissza az oldal tetejére