From: Fáy Árpád <arpad.fay@gmail.com>
Sent: Tuesday, October 22, 2019 7:00 PM
Subject: RE: EMLÉKEZTETŐ: Műcsarnok CTT és FV Szegő(Szilfás)-Vitányi ELŐADÁS október 26

 „végső ok” mint fogalom megalkotásával

...........................................

Köszönöm válaszod.

Tulajdonképpen rátapintottál a lényegre, amit szimatolok. Az pedig az volna, hogyha van alapja annak amit mondok, akkor te tulajdonképpen „meg sem tudsz szólalni” az arisztoteleszi fogalmi sablon nélkül – akár megnevezed akár nem.

Nem mint társadalomtudós érdekes ebben a kérdésben Arisztotelesz. Nem is mint természettudós. A tárgyi tudásnak sokkal később jött el az ideje. Lásd a modern kort, és az abban is a csúcsot jelentő technikát – mert a technika az a terület, ahol igazán kiteljesedhet a természettudományokra épülő emberi tevékenység.

A kérdés ha jól használom a szót ismeretelméleti. Megvan a matematika több mint kétezer éve. Megvan a természettudomány félezer éve. A társadalomtudomány azonban még gyerekkorát éli. Talán jöhet még egy nagy áttörés ezen a téren.

Módszertani élesre állításra gondolok, amiben szóba jöhet mint start, mint forrás, mint egyértelműen valahol keletkezett és máig ható fogalmi (fogalom-építő) séma. Ezt Arisztotelesz természetesen nem a mai állapotában hagyta ránk, csak néhány alapelemet ő rakott össze. Például az oksági lánc végtelenségét fogalmilag kezelni hivatott „végső ok” mint fogalom megalkotásával.

Arisztotelesz nem egy ősrobbanásban látta a végső okot, azt nem gondolta, hogy neki a végső okot meg kellene jelölnie a valóságban. Ő a valóságról szóló fogalmaknak alkotott, jelölt meg egy keretet, egy némileg távoli hasonlattal élve segédismeretlent.

Mintha megalkotta volna a golyóstollat vagy a szövegszerkesztőt vagy a képkeretet. Ettől még semmit nem mondott arról, amit a golyóstollal lehet leírni vagy a szövegszerkesztővel vagy amit a képkeretbe bele lehet foglalni.

A társadalom jelenkori működési elvéről pedig kizárt elvi modelleket alkotni ezen ismeretelméleti módszer természetének, jellegének ismerete nélkül.

Arisztotelesz azonosította Istent a végső okkal ha jól olvastam. De ez két távoli fogalmi terület összekapcsolása nála. És nem a végső okról mondja el vele vélekedését, hanem Istenről (akinek gondolatainkat, érzelmeinket, hitünket rendező fogalma nélkül pont annyira nem tudnánk megélni mint a végső ok fogalma nélkül).

Az elégséges okkal pedig már nem kísérletezek, hogy az a kereszténység számára Krisztus. Ennek higgadt, körültekintő tárgyalása lenne a teológia és filozófia határterületének feladata.

Mindez ha komolyan vesszük, nem rombolja le világképünket semmilyen módon de nem is támasztja alá. Tudomásul kell vennünk valamit a saját fogalomhasználatunk természetéről, amely az oksági láncban, az elégséges okban és végső okban tetten érhető. Ez tehát nem fizika, nem természettudomány, nem társadalomtudomány, hanem fogalomhasználatunk természete.

Nekem ha viszonyunkat az arisztoteleszi korhoz latolgatjuk, akkor a majmok bolygója c. film jut eszembe (az első). Ez túlzás természetesen.

Nem úgy, hogy valaha lett volna a mainál sokkal magasabb szintű filozófia, ismeretelmélet stb, hanem úgy, hogy néha valami nagyon jól sikerült – amit később elfeledtek, rábukkantak, de néha fel sem ismerték eredeti minőségét …. és mégis használatban maradt.