http://users.atw.hu/magtar/cikkek/szkorona/jogfolytonossag.htm

2006. december 29.

Magyar alkotmányossági kiskáté

Jogfolytonosság és alkotmány

A témakör alapvető kérdései és a kérdésekre adott válasz:

1. A magyar történelmi alkotmány egységes joganyag? Egy charta?

Nem.

Nem egybefüggő alkotmánylevél, hanem törvények sora, a hozzájuk kötődő történelmi-kulturális háttérrel.

A polgári korszak közkeletű értelmezése szerint az alkotmány olyan alkotmánylevél, amely politikailag a társadalom és a közhatalom viszonyát fejezi ki, megállapítja a hatalom korlátait, kifejezi a jogilag szabályozott és korlátozott hatalom követelményét, a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom szétválasztását, elismeri és szavatolja az állampolgárok szabadságjogait. Ilyen a most hatályos alaptörvény, az 1949. évi XX. törvény, amelyet az 1989. évi XXXI. törvény – az „októberi alkotmány” – teljesen átalakított az állam és kormányforma megváltoztatásával, az alapjogok deklarálásával egy új liberális alaptörvényt hozott létre. A történeti alkotmány alkalmas az alkotmányossági követelmények, - mint a népszuverenitás elve és a népképviselet, a hatalmi ágak szétválasztásának és egyensúlyának az önkényuralmat kizáró elve, a törvények uralma, a jogállam megvalósulása és a törvény előtti egyenlőséget kifejező egyenjogúság elve – rugalmas és hatékony teljesítésére, mégsem azonos egy alkotmánylevéllel.

2. Akkor mi tehát a történelmi magyar alkotmány?

„Azok a legjobb és legerősebb törvények, melyek már írásba foglalásuk előtt mintegy élve gyökeret vertek”

A nemzet és ország alapvető viszonyait rendező törvények, a sarkalatos törvények és az alaptörvények összessége. Köre történelmileg nem teljesen azonos, mert nem minden a maga korában alapvető jellegű törvény tartozik jelen megítélésünk szerint ebbe a körbe. Például a miniszteri felelősségről szóló 1848. évi III. törvénycikk 32. §-a a miniszteri felelősségről a jelenkornak is mutat példát és értelmezési hátteret, míg az 1867. évi XII: törvény a kiegyezésről nem bír az előbbihez hasonló tartalommal.

Széchenyi szerint ide sorolható törvények:

Vérszerződés, Arany Bulla, koronázási eskü, hitlevél, Pragmatica Sanctio, az 1790-91-es törvények, a vallásszabadságról szóló törvény, a nyelvről szóló törvények, az 1848. évi áprilisi törvények,

Széchenyi után ilyen az 1867. évi XII: törvény a kiegyezésről,

1920. évi I. törvénycikk az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről;

1921. évi XLVII. törvénycikk IV. Károly Ő Felsége uralkodói jogainak és a Habsburg Ház trónörökösödésének megszüntetéséről;

1926. évi XXII. törvénycikk az országgyűlés felsőházáról;

1947. évi XVIII. törvénycikk a Párisban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában.

Toldi Ferenc „ A magyar Birodalom Alaptörvényei” c. 1861-ben kiadott művében közöltek addig az időpontig megegyeznek az előző felsorolással, azonban a hatályos alaptörvényeket az időszerűség követelményének figyelembe vételével az alkotmány helyreállító országgyűlésnek újra meg kell határoznia. A történeti alkotmányba bekerülhetnek 1989-től alkotott törvények, mint az 1989. évi alkotmánymódosítás, valójában új liberális alkotmány, egyes elemeiben. Ehhez azonban arra hivatott népképviseleti szerv népszavazással megerősített döntésére van szükség.

Így kijelenthető, hogy a történelmi magyar alkotmány olyan élő, organikus joganyag, amely Magyarországnak a Szent Korona tanban gyökerező, történelmileg alakult törvényhozási folyamatban létrejött sarkalatos és alaptörvényeit öleli fel.

Mint tudod alapvetően nem értek egyet azzal, hogy a törénelmi alkotmány a törvényhozási folyamaton belüli törvényekből áll, mert akkor számos kérdést, kezdve a szentkorona intézményével nem lehet e meghatározás szerint elhelyezni.

Itt még Zétényi is történelmi alkotmányról ír, ma már indoklás nélkül ő is történetit mond, jogi szakmai evidenciaként kezelve a megváltozott szóhasználatot – kvázi jogkövetésként az alaptörvény szóhasználata szerint.

3. Melyek a magyar történeti alkotmányosság alapelvei?

Történeti alkotmányunk eleget tesz az eszményi alkotmányossági követelményeknek, úgymint a népszuverenitás és népképviselet, a hatalmi ágak szétválasztása és egyensúlya, a törvények uralma (a jogállam) és a törvény előtti egyenlőség (egyenjogúság) elvének.

Vegyük sorra? A többség nem stimmel a felsoroltak közül. Például a hatalmi ágak szétválasztásáról szó sincsen a klasszikus alkotmányos hagyományunkban, ellenben szó van benne a hatalom átruházásról illetve a szentkorona tagok és a fő közös hatalomgyakorlásáról. Hasonló pontatlanság a népszuverenitás elve, hiszen aszerint a nép önkényének semmi nem áll ellent ha a többség igazolja - a magyar alkotmányosság pedig az önkényt sem a nép többsége sem a felülről diktáló, sem a külföldről érkező túlhatalom esetében alkotmányosnak nem ismeri el. stb-stb.

Szőrszálhasogatának tűnhet ellenvetésem, pedig nagyon komoly dolog van mögötte. A történelmi alkotmány hívei szinte egyáltalán nem számolnak azzal a hatalmas változással, ami a társadalom szerkezetében végbement az utóbbi évszázadokban. A függetlenség volt előtérben ott van mit hivatkozni. Azonban társadalompolitikát, gazdaságpolitikát, pénzpolitikát, kultúrpolitikát és megannyi más kérdést tekintve szinte semmi. Mert azt nem lehet valaminek tekinteni, hogy azt bizonygatjuk, hogy nincsen szöges ellentétben a modern elvárásokkal. Többnyire a modern kor felszínesen hangoztatott jelszavaival. A tényleges alkotmányosságra törekvés, ami az elidegenedett, eltömegesedett korunkban valódi változást hozhatna többet, sokkal többet igényelne. Ezt jelezni kellene a fiatalabb nemzedékeknek. A szentkorona tagság kibővítése az iparosodás hajnalán, a proletárdiktatúra előtt egyúttal a szentkorona tagság fogalmának kiüresedését is jelentette. De a történelmi alkotmány, a szentkorona tagság nem lehet üres jelszó, amolyan politikai megnyugtató hívószó. A történelmi alkotmány ha komolyan vesszük egy program.

A magyar történeti alkotmányosságnak a Szent Korona tanban gyökerező tételei: (származtatott elvek)

Werbőczi Tripartitum (Hármaskönyv) I.rész 3.cím: a nemzet a teljes hatalmat a szent korona joghatósága alá helyezte, következésképp a fejedelemre ruházta, de mivel a fejedelmet a nemzet választja, e két dolog (nemzet és fejedelem) annyira szorosan függ egymástól, hogy egyiket a másiktól különválasztani nem lehet.

A király nem dönthet a nemzet megkérdezése nélkül, a nemzet nem alkothat jogot a király jóváhagyása nélkül. Ezért nem tudott a magyar történelemben soha meggyökeresedni az abszolút monarchia, mert az abszolutista törekvésekre a nemzet sokszor vérbefojtott szabadságharcokkal és sikeres közjogi küzdelmekkel válaszolt. Szabadságharcaink mindenkor alkotmány helyreállító szabadságharcok voltak, melyek bukásuk ellenére is, a kivívott közjogi kiegyezésekkel elérték a történeti magyar alkotmány helyreállítását és elhárították az abszolutista törekvéseket. Ez alól egy kivétel van, az 1956-os szabadságharc. A béke megnyerése még várat magára!!

Ebből soha nem engedtünk. Pro Patria et Libertate! Hungaria semper libera! Magyarország örökké szabad: ez az évezredes kívánság, örök cél és szellemiség.

Ez szépen van megfogalmazva.

Werbőczi I. rész 9. cím meghatározza a nemesek fő és kiváltságos jogait. 1848-ban a nemzet úgy törölte el a nemesi szabadságot, hogy kiterjesztette azokat az egész nemzetre. A jogkiterjesztés elve ellentétes a forradalom elvével. A népet beemelte az alkotmány sáncaiba, ahogyan akkor mondták. A Nagy Francia Forradalom azért volt forradalom, mert lerombolta a régi rend, az ancien regime épületét, nemcsak eltörölte a nemesi kiváltságokat, hanem fizikailag meg is semmisítette a nemesség egy részét. Ezzel szemben 1848-ban a magyar közjogi hagyományoknak megfelelően nem a rombolás, hanem az építés elvét követve, a megváltoztatandók megváltoztatásával a nemeseket illető jogokat kiterjesztették az egész nemzetre.

Kossuth így szól a jogkiterjesztésről:” A szabadság olly kimeríthetlen kincs, melly azáltal, hogy véle többen osztoznak, sem fogy, sem gyengül, sőt nő, sőt erősödik. Ki az, aki javallani merje, hogy a magyar nemes mondjon le alkotmányos jussairól, hogy leszálljon a néphez? s én leszek első, ki őt, bármi hatalmas legyen is, a nemzeti felségsértés bűnével nyilván megvádolom. Nem arról van szó, hogy mi nemesek leszálljunk a néphez, hanem arról, hogy őtet magunkhoz felemeljük. Olly kincset osztani meg tíz millió polgártársainkkal, melly a megosztás által nem fogy, csak az irigység ellenkezhetik, s ezen rút vétken alapítnók mi szabadságunkat?”(A Magyar Főrendek 1833-ban. kézirat.)

Ez megint szép érvelés. Más kérdés, hogy az alkotmány sáncait megviselte a beáramlottak értetlensége, hogy mire is valók azok a sáncok (akik meg kinyitották a kapukat, azok utódai is többé-kevésbé cifraságnak tudták már, presztizsnek és nem felelősségnek a sáncon belüliséget).

mai szóhasználattal a szolidaritás, mintegy a nemzet tagjainak testvéri közössége. A Szent Korona tagság megbecsülése, a közösségi érdekek és értékek védelme, ezért ezt a mellérendelés elvének is mondjuk.

A magyar nemzet egészen kivételes esetektől eltekintve nem ismer el maga fölött személyi hatalmat. A hűség, a hódolat a Szent Koronának szól, a szolgálatok is a Szent Koronát illetik.

Itt megint kaotikus a kérdés. Kocsis szerint csak a politikai választókra értendő a szentkorona tagság 1848 óta. Azonban utána gondolva proletárok nem tekinthetők szentkorona tagoknak –amikké (ténylegesen proletárokká) próbálta a szovjet korszak az ország egészét degradálni (jog és vagyonfosztással, a politikai és gazdasági önállóságot ellehetetlenítve, még annak igényelhetőségét is megkérdőjelezve). – Ugyanis gazdasági önállóság nélkül nincsen tartalma bármilyen politikai deklarációnak, akár szentkorona tagságot is említve. Ma a gazdasági jogfosztottság legalább akkora mint a rendszerváltás előtt, amikor még elvben köztulajdonban voltak a természeti erőforrások, számos szolgáltató intézményhálózat (társadalmi erőforrások és intézmények). Ma történeti (nem történelmi!) alkotmányosságról sűrűn értekező jeles személyek az ősiség alapelvét emlegetni szentségtörésnek, méltatlan éretlenségnek minősítik (hogy finoman szóljak). Tehát említeni sem engedik ha rajtuk múlik, hogy eredetileg az ősiség a természeti erőforrások társadalmi tulajdonát jelentették egy jól működő birtoklási rendszerrel kiegészítve, a politikai és gazdasági súlyt, szabadságot szerencsésen, működőképesen ötvözve.

A XIX. századi deformált, konkrét formájában diszfunkcionális ősiséget nem elfelejteni kell, kivetni az alkotmányos alapelvek világából, hanem amint Timon Ákos is tette, eredeti funkcióját tekintetbe véve, az eredeti, lényegében alkotmányos elveket a modern korban érvényesíthetővé tevő megoldásokat keresve.

Nem egyszerű. Neki kellene látni.

Werbőczi I.rész 10. cím 7.§ : A nemeseket, 1848-tól a haza polgárait - függetlenül vagyoni állapotuk szerinti tagozódásuktól - egy és ugyanazon szabadság illette meg.

Nem kell hosszan bizonygatni, hogy ez egy tévút. Ahelyett, hogy a létalapra, az önállóságra garanciát, megoldást keresnének (én az egyének és közösségek előtt álló lehetőségek portfólióját emlegetem, mint alkotmányos struktúra törekvés szükségességét, amely portfólióból ki-ki a maga lehetősége és igénye szerint próbál meríteni).

Szép dolog, hogy szabad ember gyereke is szabad stb, de a proletárdiktatúra után erőteljesebben kellene elgondolkodni azon, hogy helye volna a személyes, egyéni teljesítményeknek is valahogy teret adni (alkotmányos  jog és kötelesség alapon). Mert ahol valaminek mindenki a jogosultja, előnyélvezője akár nulla teher vállalásával, ott az a vége, hogy a jogosultság kiürül és semmibe veszik és gúnyt űznek belőle és senki nem védi meg – mert nem is értik a problémát. Az alkotmányos identitás nem egy biológiai adottság, amellyel nem kell törődni, nem egy matrica, amelyet a határátkelőn a szélvédőre ragasztanak, vagy személyi szám, amit ki sem lehet kerülni…. Valami nem stimmel. A gépjármű vezetéshez több feltételnek kell megfelelni mint a szentkorona tagsághoz?

Minden magyarázat nélkül? Automatikusan? Semmi autonómia, semmi vállalt-igényelt-működtetett autonómia?

Közjogi küzdelmeink bástyái a Habsburg időszakban a vármegyék voltak, így az önkormányzatiságnak az önkényuralmi törekvésekkel szemben mindig kiemelt szerepe volt a magyar közjogban.

Szép illúzió. A gyakorlatban az elmúlt három évtized ennek az illúziónak a felszámolását mutatja. Akármerre nézek. Nem pedig a kimunkálását. Társadalmi önkormányzat, települési önkormányzatok, polgári körök stb-stb. Nulla társadalmi önszervezési lehetőséggel, ellenállási joggal (tudom, hogy az önkormányzatiságból gúnyt űzők miatt, de talán itt a fürdővízzel a gyerek is kiöntésre kerülne).

Rendszerint az önkényuralmi korszakok után – mint 1687-ben, 1791-ben,1867-ben, 1920-ban – országgyűlési döntéssel, törvénnyel érvénytelenné nyilvánították az önkény jogalkotását. Több példa van az ilyen jogalkotás hatályban tartására, de ilyenkor egy szuverén országgyűlés, vagy kivételesen bírói fórum rendelkezett az eredetileg érvénytelennek tekintendő szabályok hatályban tartásáról: így az 1848-49. szabadságharcot követően megszületett egy császári rendelet, az ősiségi pátens, mely lehetővé tette a birtokok szabad forgalmát (ezzel megszűnt a magyar föld védelme). E jogszabály nem a magyar történeti alkotmányban rögzített elvek szerint került meghozatalra, osztrák jogszabály volt, mint a neve is jelzi. Azonban a gazdasági élet igényelte e rendelkezést, azt a magyar joggyakorlatban alkalmazták is azért, mert az 1861-évi Országbírói Értekezlet az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok c. össszeállításba való felvétellel hatályos szokásjoggá tette azt az osztrák telekkönyvi joggal és számos polgári jogi szabállyal együtt. 1944-ig, sőt ténylegesen a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséig, 1960-ig alkalmazták. Így lett az önkényuralmi jogból, a törvénysértésből szokás útján hatályos jog.

Ennek az érvelésnek a képtelenségéhez mit lehet mondani?

Mennyiben különbözik attól, amint egyesek a Rákosi-Kádár korszakot is mint megtörtént korszakot történelminek igyekeztek beállítani (mert a magyar történelem része volt), és ezzel a 49/XX-at a történelmi alkotmánnyal azonosítani?

Idegen szóval ez kapituláció, a nemzeti önrendelkezés igényét is feladó megközelítés, mondván hogy a gazdasági élet igényelte e rendelkezést.

Akkor alkotmányosan legitim volt a spontán privatizáció, a 90 utáni privatizáció, az off-shore számlák is, mert a gazdasági élet igényelte ? És most már ne is latolgassuk lehetne-é másként is?

E tan a Szent Korona tan alaptétele. Hatalmat csak a király és a mindenkori magyar nemzet együttesen gyakorolhat. A király a nemzettől független hatalommal nem rendelkezik, hiszen az államhatalom összességét és teljességét kifejező jogok a Magyar Szent Koronát illetik.

Ma is a király, azaz a miniszterelnök és az oligarchák együtt adják a politikai elitet. De a fenti problémákon egyik sem fog filozofálni. A társadalompolitikát, gazdaságpolitikát és egyéb kormányzati ügyeket egyik sem fogja tartalmában a történelmi alkotmányos elvekhez illeszteni – mert nem is nagyon van róla másként elképzelésük, mint legitimáló propaganda anyagról.

Továbbá tényleg, ki ma a király? Hogyhogy sehol senki nem tárgyalja ki, hogy a király alatt a választóinak felelősséggel tartozó hatalom gyakorlót kell érteni, a választott állami vezetőket és azok összességét? Tehát államelnököt, miniszterelnököt, jegybank vezetőt stb-stb.

E jog megerősítésének elmaradása volt az egyik oka a Rákóczi Szabadságharc kitörésének. A koronázási eskük e jogot ezt követően már nem erősítették meg, azonban a magyar nemzet az alkotmányellenes hatalomnak való ellenállás jogát a történeti alkotmányból eredő alapjognak tekintette az Aranybullában foglaltak szerint.

Az 1849. március 3-án kiadott oktrojált alkotmányra válaszként az 1849. április 14-i trónfosztást sem említi. Sem azt, hogy ha az ellenállás joga elfojtásra kerül, akkor mivel alkotmányos identitásunk része, vagy kirobban vagy a megsemmisülést idézi elő (a modern szóval zombilétbe való belenyugvás helyett).

Ilyen szabály az 1949. évi XX. törvény 2.§ (3) bekezdése: „(3) Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.”

E jogfolytonosság töretlen volt 1944. március 19.-ig. Minden hatalom szerves folytatása volt az előzőnek, elismerve és megerősítve a magyar történeti alkotmányt.

Nekem ez a jogfolytonosság önmagában kevésnek tűnik. A nemzeti lét folytonossága inkább meghatározónak tűnik és annak függvényében a nemzeti akaratként a nemzet alkotmányának folytonossága (a nemzet mint többgenerációs entitás alkotmányos identitásának folytonossága) és utána következik a tételes jogi jogfolytonosság. E nélkül jöhetnek az olyan érvek, mint a  „a gazdasági élet igényelte”, tehát alkotmányosság vagy annak igénye is automatikusan megszűntnek volna tekinthető.

A társadalmi élet változásaihoz igazodó jogalkotásunk szervesen gyökerezett a történeti alkotmányban és a Szent Korona tanban.

Valósággal megtévesztő pontatlanság, hogy „A szentkorona tan”. Lényegében kettő explicit megfogalmazott változatról beszélhetünk mindig a maga korában kiváló színvonalon (Werbőczy és Timon). Harmadikként az Intelmek is oda tehető az elvek alkotják a koronát szellemiségével. De jelenkorban azt mondani, hogy a szentkorona tanban gyökerezhet a szerves jogfejlődés, amikor nemcsak ősiség, de a szentkorona intézménye sem szerepel a programban, mert a gazdasági és a politikai élet meg a mindenféle realitások, meg a külföldi referenciák mást mutatnak – ez furcsa.

A szerves jogfejlődés fogalmát valahogyan ki kellene egészíteni a szerves nemzeti lét, a szerves gazdasági szerkezet (a szervesen, hagyománya szerint alkotmányos társadalmi lét) igényével/fogalmával.

A történelmi alkotmányt az ismeretelméleti kettősségében kellene tárgyalni, másként nem megy, másként csak erővel társult érvelés lehet az alkotmányról való gondolkodásból.

Idea, eszmeiség és annak tárgyiasulása a törvényekben.

Egyszer még Zsolttal (és talán Leventével) voltunk Bécs külvárosában egy művelődési házban németül és magyarul próbálva megszólítani kinti magyarokat. Eva Maria Barki is ott volt. Utána hozzászólt, és mondta, hogy már Bécsben sem értik, mi a történelmi alkotmány, a szentkorona jelentősége, értelme, de ott még amolyan csikós-gulyás magyaros hóbortként „megbocsátják”. Azonban Németországban már kegyetlenebb lenne a megítélése, főleg a németek részéről, mert ott értelmetlenségnek látnák. Holott – és itt vált érdekessé a véleménye – a szentkorona alkotmányos hagyománya a jogrend felettiségével az alkotmányos vitát úgy legitimálja, hogy nem kérhető rajta számon a jogkövetés fegyelme. Németországban ez a szemléleti, fogalmi szerkezet hiányzik (talán a jelenlegi fejlemények is jelzik). Ott aki ellentmond, azon számonkérhető a jogkövetés fegyelme.

Egyébként egy vagy két éve Zsolt éppen ezt produkálta, amikor rajtam egy videóra vett beszélgetésben hosszú perceken át kérte számon a jogkövetést, amikor kritikus észrevételt tettem az alkotmányos hagyományt mindenestül a jogrendszer részeként értelmezésre. Hosszú perceken át kérdezte számomra érthetetlen módon, hogy nem volnék jogkövető?

....................

Nem tesz jót a történelmi alkotmány ügyének ha bezárul, beszűkül a hozzászólások, a problémafelvetések lehetősége.

4. Hogyan változtatandó történelmi alkotmányunk, mennyiben igazodik korunk követelményeihez?

Az európai egyesülés folyamatában, az adott korok szorításában mindig bölcsen igazodó magyar közjogi hagyományunk szellemében még három alkotmányossági követelmény adódik, ezzel mintegy kiegészül a történelmi alkotmány a szentkoronás szolidaritás következtében:

§        a szociális jogállam

§        népi-nemzeti önrendelkezés

§        a gazdaság alkotmányos érvényű elveinek rögzítése

A szociális jogállam nem a látszatfüggetlenségű, hagyományos kötelékeitől elszakított egyén, „individuum”, hanem a közösségben létező, azért felelős, azt védő, s azáltal védett állampolgár szabadsága feltételeinek létrehozója és védelmezője. Alkotmánya ösztönzi és szabályozza a gazdaság működését, intézményekkel és anyagi támogatással segíti a kulturális tevékenysége, gondoskodik az elemi szociális és egészségügyi biztonságról, mintegy új társadalmi szerződésként szabályozza az egyén, a társdalom és az állam viszonyát. A jog követésével, a joguralommal szolgálja a közjót.

Szükséges ezért a szociális jogállam és a szociális piacgazdaság tételeinek, a köztulajdon kizárólagos tárgyainak, a gazdasági, szociális és kulturális jogok állami szavatolásának alkotmányos rögzítése.

Megfontolandó, hogy kerüljön be az Alkotmány szövegébe egy úgynevezett államadósság paragrafus, amely szigorú feltételekhez kötné, hogy deficites költségvetést hogyan terjesszenek az Országgyűlés elé és népszavazási hozzájárulást írna elő szükséges államkölcsön bármilyen formában történő felvételéhez. Alkotmányosan rögzítendő lenne, hogy az államadósság bizonyos mértékű növekedése, ill. költségvetési hiány bizonyos mértéke esetén a végrehajtó hatalom (a kormány tagjai) személyes anyagi és büntetőjogi felelőssége megállapítható legyen.

Nem, alkotmányban nem lenne rögzítendő! Mert az alkotmányos alapelvekből következnének ezek a megkötések – ha megfelelően közelítenénk hozzájuk. De ahhoz értelmezni (absztrahálni, kiemelni stb) kellene a magyar alkotmányos hagyományból az alkotmányos alapelveket, a XXI. századi szentkorona tan munkálatainak belépőjeként. Úgy tudom Zsolt végül ellenezte a 2011-es alaptörvény alkotmánynak nevezését, amikor erről döntöttek. Itt még szó nincsen erről. Bár találkozhatott az alkotmányossági műhelyben 2002 körül megfogalmazódott tétellel, hogy a 49/XX-as törvény műfajilag nem lehet alkotmány, mert az alkotmány műfajilag nem törvény, hanem a törvények megfelelhetnek az alkotmányos hagyományoknak, eszmeiségnek, alapelveknek. Mármint a magyar hagyomány szerinti alkotmány esetében – mert a kartális alkotmányt valóban törvényként hozzák létre, változtatják, kezelik. Zsolt ezzel a kartális és magyar hagyomány szerinti történelmi alkotmány közti lényegi különbségtevéssel eredetileg egyáltalán nem értett egyet (talán ma sem).

5. Mikor szűnt meg a történeti jogfolytonosság?

1944. március 19-én.

A rendszerváltozásig a hatalomnak nem volt legitimitása, mert a hatalom önkényesen, a nemzet megkérdezése nélkül alakította ki a hatalomgyakorlás intézményeit, erőszakkal határozta meg a tulajdonviszonyokat, az ország politikai, gazdasági és társadalmi berendezkedését.

A magyar alkotmányos hagyomány szerinti legitimitás ma sem teljes. Mert a műfaját tekintve kartális alkotmány az alaptörvény, amely azonban hivatkozik a történelmi alkotmányra (óvatosságból történetinek nevezve). Ha a két jelző közti különbségnek tartalmi jelentőséget adunk, akkor valóban helyesebb jogtörténetről beszélni és magyar történelmi alkotmányról (amelynek a jog meg kell feleljen, amelyhez a jognak kell igazodnia, hiszen a történelmi alkotmány természetjogi jellege miatt a tételes jognak kell igazodni hozzá). A történelmi alkotmány ugyanis a magyar történelem egyik ható tényezője, eleme – és ezt a két jelző (történeti és történelmi) közti finom különbséggel jelezni is lehet a magyar nyelvben (más európai nyelveken nem kínálkozik a két eltérő kifejezés).

6. Megtörtént-e a jogfolytonosság helyreállítása a rendszerváltoztatás során?

Nem.

A magyarországi, rendszerváltoztató törvényalkotás teljes egészében az önkényuralommal kényszerűen vállalt, az 1989-ben jelentős pártállami érdekeket hordozó megegyezéssel létrehozott, Alkotmánybíróság által is diktált folyamatosság (1946. évi I., és 1949 évi XX: törvénnyel való jogfolytonosság) alapjára helyezkedett.

1990. május 2.-án még idegen megszállás alatt, formailag szabad választások után alakult meg az új országgyűlés. A jogtechnikai jogfolytonosság megmaradt az önkényuralmi rendszerrel, az alkotmányos jogfolytonosság részben létrejött az 1946-ban kikiáltott, (egyes pártok és politikusok jószándéka ellenére súlyos bűnökkel terhelt) köztársasággal, de a történelmi alkotmány folytonossága nem állt helyre.

7. Legalitás

A jog legalitásának kérdése a következő:

A jogot lehet minősíteni, de nem lehet valamilyen kritikai gondolat tartalom igazolásától függővé tenni.

E szerint az elviselhetetlen jog is jog, mert a jog a hatalom által létrehozott és szankcionált szabályrendszer.

Tehát a hatalom legitimitásának kérdése felvethető, sőt feladatunk az 1944. március 19.-én megszakadt, alkotmányos, legitim hatalom helyreállítása, ez azonban nem jelenti azt, hogy az ezen időszak alatt született jogszabályok legalitása azaz létezése megkérdőjelezhető lenne. Az alkotmányos hatalom ezeket hatálytalannak nyilváníthatja vagy azokat ( az életviszonyokat megfelelően szabályozókat ill. a megváltoztathatatlan jogkövetkezményekkel járókat) tételes felülvizsgálat után hatályukban fenntarthatja.

Alkotmányosan legitim és legális minősítés közti különbségtevésben maximálisan egyetértek, jólesően olvasom – sajnos a jogászok többsége számára ez nem egyértelmű, más definíciókat hivatkoznak.

8. Mi az alkotmányozó nemzetgyűlés?

Nemzeti szuverenitást hordozó, alkotmányozási célra választott szerv.

Hangsúlyozni kell, hogy az „alkotmányozó nemzetgyűlés” fogalmát a magyar közjog nem ismeri. E jogintézmény a Nagy Francia Forradalom óta vált ismertté, tekintettel arra, hogy a francia alkotmány chartális alkotmány, egy „alkotmány levél”, melynek első változatát az alkotmányozó nemzetgyűlés állította össze.

A magyar történeti alkotmány törvények sorozata, így helyesebb lenne a jogfolytonosság helyreállító ill. alkotmányozási kérdésekben döntő országgyűlést, ALKOTMÁNY HELYREÁLLÍTÓ NEMZETGYŰLÉSNEK vagy GYŰLÉSNEK nevezni.

Fontos szabály lenne, hogy ne az határozza meg a játékszabályt, aki a játékot játssza, mert ez ahhoz jelenleg létező magyar gyakorlathoz vezet, hogy a hatalom birtokosai alkotmányos eszközökkel szinte állandósítják hatalmukat a közjó és közérdek követelményeinek figyelmen kívül hagyásával.

Mintha lekerült volna a napirendről az alkotmányozó nemzetgyűlés – amely a magyar nyelv szerint nem új alkotmány meghozatalát jelentette volna, hiszen a biciklizés vagy autózás sem bicikli vagy autó gyártást jelent (a magyar nyelvben), hanem a megnevezett eszköz használatát. Alkotmányozó nemzetgyűlés tehát esetünkben (ha ezt a kifejezést használjuk) alkotmányossághoz igazodó, igazító nemzetgyűlést jelenthet a magyar alkotmányos hagyományok jellegét figyelembe vételével. Túl azon, hogy a nemzetgyűlésnek nincsen történelmi hagyománya, a Trianon utáni egy szükségmegoldás és nem a hagyomány követése volt.

9. Mi a szentkorona állameszmének legmegfelelőbb államforma?

A szent korona állameszme nem zárja ki a köztársasági államforma lehetőségét, noha a királysági államforma - a trón betöltésére tekintet nélkül, mint azt az 1921-től 1944-ig tartó időszak államformája példázza - közelebb áll hozzá. Történelmi tény, hogy a királysági államforma teljes egészében alkalmas a parlamenti demokrácia legmodernebb formáinak befogadására, mint azt többek közt Nagy-Britannia példája is mutatja. Ez az államforma történeti szerves gyökerei miatt az erkölcs és Isten hatalma elismerését feltételezi, ezen értékek megtagadására nem alkalmas.

Sándor András, kiváló közíró állapította meg 1997-ben kelt soraival:

„... A Szent Korona – Magyarországon – nincs összekötve a születéssel öröklődő monarchia intézményével és a klasszikus monarchikus államformával: ez csak addig állt fenn, amíg az Árpád-háznak nem szakadt magva. Azóta a nemzet visszakapta államformára vonatkozó cselekvési szabadságát, de mindig Sub Specie Sacrae Coronae. Ennélfogva a Szent Korona egy sajátos köztársaság strukúráját testesíti meg. ....

Ennek a „sajátos köztársaság”-nak lényege az állandóság és a rugalmas változékonyság egységes szerkezete. A Szent Korona stabilitás-fenntartó szerepével Kossuth kormányzóelnök tisztsége, mely élethossziglan, illetve alkotmányosan körülírt bizalmatlanság nyilvánításával visszavonásig érvényes, jobban összefér, mint az akár hét évenként rendezett elnökválasztás.”

10. A szentkorona eszme és tan, mint szakralitást hordozó eszmei és jogi érték, alkalmas-e alkotmányozásban való kulcsszerepre, korunk liberális, a szent jelenségek ellen ható világpolgári szemléletű közegében?

Nem kétséges, hogy a szentkorona tanához jelentős vallásos, transzcendens, szakrális, azaz a természetfölöttiséget, az isteni szférával való közvetlen kapcsolatot kifejező nézetek fűződnek. E nézetek legsommásabb megjelenésében a Szent Korona isteni eredetű. Ez az isteni eredet jelenthet isteni megérintettséget, isteni hatalom-erő közvetítést.

Timon Ákos a szentkorona elméletének klasszikusa írja: „A magyar nemzet az államot, mint az összesség érdekében szervezett társadalmat, a Szent Koronában látta megtestesítve. Ehhez képest a Szent Koronát úgy fogja fel, mint egyfelől a magyar államiság szimbólumát, mely kifelé más államokkal szemben a magyar nemzet szuverenitását, nemzetközi önállóságát jelképezi; másfelől személyesítve, mint a nemzetben gyökerező, a királyt és a nemzetet együtt megillető közhatalom birtokosát. A Szent Korona mysztériummal bír, a főhatalom benne rejlőnek tekintetik.” Világosan látjuk, hogy e közjogi „mysztérium” egyszerűen a Szent Korona különleges államszemélyiség mivoltát jelenti. A Szent Korona tannak tehát igen is van egy olyan világias, kizárólag észbeli eszközökkel megérthető felfogható értelme, amely önmagában magyarázatot ad létjogosultságára, s alapot ad annak a tévképzetnek az elutasítására, hogy itt valamely vallásos és csakis vallásos, következésképpen a tételes vallásokban nem hívőket kirekesztő nézetről lenne szó. Helyes értelmezés szerint a kereszténységben és a honfoglalás előtti magyar történelemben gyökerező Szent Korona tana – mint a helyes, alkotmányos hatalomról szóló tanítás - elfogadható világnézetre és vallásos meggyőződésre tekintet nélkül mindenki által, amint a magyar országgyűlések vitáiból és közjogi művekből vett idézetek hosszú sorával bizonyíthatnánk.

A Szent Korona tana, mint sok fénytörésű drágakő igen sok arcot mutat. Nem szorítható a szakralitás területére, még akkor sem, ha tudjuk, hogy szakralitásának milyen óriási jelentősége van. Hozzátehetjük: igazi demokráciát és önkormányzatiságot kifejező eszme, amely az érzékfeletti kapcsolatok említése nélkül is önálló értelemmel bír.

11. Milyen alkotmányos szabályozás lesz a jogfolytonosság jogrendjének alapja?

Vissza kell térni a Szent Korona tanán nyugvó történelmi alkotmányhoz a jelen kor követelményeinek megfelelő változtatással. Ennek abszolút mércéje és kiindulópontja nem lehet a jelenlegi „alaptörvény”, ugyanakkor ennek és a jelen politikai rendszernek a jogfolytonosság megszakadt voltára tetszetősen hivatkozó teljes elutasítása sem járható út.

12. Mi a teendő a jelen viszonyai közepette?

Térjünk vissza a Corpus Juris Hungarici-hoz, a magyar jog testéhez, amely évszázadokig újabb és újabb kiadásokban jelentette Magyarország jogát? Igen! A szabadon választott országgyűlés törvényeinek ott a helye. A történelmi alkotmány visszatérését azonban nem elegendő kinyilatkoztatni. Az ötven éves megszakítás törést jelent a közjogi szokásokban, a nem legitim szervezetektől származó létező, most ható, évtizedeken át életviszonyok tömegét alakító szabályok visszamenőlegesen, azaz életviszonyok tömegére hatóan érvényesen nem változtathatók meg.

A történelmi közjog és a jelen mostoha viszonyai között sarkalatos (alap) törvényekkel teremthetjük meg a szerves kapcsolatot.

A sarkalatos törvények – melyek egy időre megjelentek az 1989-es rendszerváltoztató folyamatban - a közjog egy-egy területét ölelnék fel. Mint például az alapvető jogok és szabadságok, az államforma (országgyűlés – államfő – kormány viszonya és hatásköre), az igazságszolgáltatás (bíróság, ügyészség), az önkormányzatok, a tulajdonviszonyok (gazdasági-, pénzviszonyok), alapvető intézmények (második országgyűlési kamara, közigazgatási bíróság, alkotmánybíróság, mint az országgyűlés csonka szuverenitásának tényezője), létrehozása vagy megszüntetése és más alapvető kérdések. Erre akár oly módon is sor kerülhetne, hogy meglévő törvényeket átdolgozva sorolnánk a sarkalatos törvények közé. A sarkalatos törvények preambulumai, bevezető részei megfelelő méltatást adnának a történelmi közjogi hagyománynak az aranybullától a trónöröklési törvények alkotmánybiztosító rendelkezésein át a vallásszabadságról rendelkező és az 1848. évi áprilisi törvényekig -különös tekintettel a miniszteri felelősség intézményére. Folytatva ezeket a polgári jogrendet megalapozó kiegyezés utáni törvényekkel, a nemzetiségi törvénnyel, az 1921-es trónfosztási törvénnyel, és 1849. és 1707. évi előzményeivel vagy az 1926-os felsőházi törvénnyel és más törvényekkel, ezeket nemcsak történelmi, de jogértelmezési háttérnek is állítva.

A sarkalatos törvények alapelveiről és az alapvető jogokról alaptörvényt, sommás alkotmánylevelet kell alkotni, s ezt a törvényt, vagy annak kérdésekbe foglalt kivonatát lenne célszerű népszavazásra bocsátani. Bár nem új alkotmány elfogadásáról van szó, a szabályozás (államformára és alkotmányos jogfolytonosságra kiterjedő) jellege népi elfogadást igényel.

Jellegére és tartalmára tekintettel célszerű az ilyen törvényalkotás megerősítése e célból összehívott alkotmányhelyreállító országgyűlés (nemzetgyűlés), valamint népszavazás által. A sarkalatos törvények és az alapelveikről szóló alaptörvény együtt jelenthetik majd Magyarország alkotmányát. Ebben a felfogásban a Szent Korona a magyar állam megfelelője, hűséget, államfői, miniszteri, képviselői, bírói, ügyészi, köztisztviselői, katonai esküt rá kellene letenni, a bíróságok ítéleteit nevében kellene kihirdetni. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a királykoronázás és a hatalom átruházás a koronázás útján jelenleg nem működő, s lehet, hogy történelmileg be nem látható ideig szünetelő elemei a Szent Korona tanának. Ezért ezen elemekre hivatkozva nem vethető el a Szent Korona tana, amely a nemzet főhatalmát, egységét, az osztott, ellenőrzött hatalomgyakorlás elvét a mai nemzetközileg elfogadott alkotmányos elveknek megfelelően, archaikusan, de azokkal semmiképpen nem ellentétesen fejezte ki már évszázadokkal ezelőtt, s amely több megújuláson esett át a történelem során.

Ami itt az alkotmánylevél szorgalmazását illeti, az egybevág a négy évvel későbbi alaptörvény megoldásával. Azzal a pontosítással, hogy szerintem a a szentkorona alapvetően nem a magyar állam megfelelője, hanem a magyar nemzeté. Az egyéni és közösségi természetes személy önrendelkezése nagy érték, tulajdonlásának tilalma alapvető elv a modern korban.

Az államnak mint jogi személynek van tulajdonosa. A nemzetnek nincsen. A szentkorona sem a nemzet tulajdona, hanem megjelenítője, képviselője. Korábban a szentkoronát élő személynek nevezték. Ez nem csupán kifejezésbeli archaizmus, hanem a közösségi személy (természetes közösségi személy) fogalmának alkalmazása. Mégpedig kötött módon, a közösség mint erkölcsi személy, aminek egy másik példája a Krisztus által alapított keresztény egyház. Annak sincsenek tulajdonosai. Viszont pld a Vatikán talán annak a tulajdona.

A nemzet megkoronázása fogalmi ellentmondás. A nemzetet nem lehet megkoronázni, mert a nemzet önmaga a korona (lásd a korona tagjait). Pontosabban az alkotmányos nemzet az alkotmányosság elvei szerinti hatalommal (hatalommegosztásban) uralt-vezetett nemzet, közösség (élő közösség).

„A Szent Korona kiszabadítása” felveti a magyar történelmi közjog újraértékelésének, a nyugat európai jogi formákkal és értékekkel együttes, méltó kezelésének nemcsak feladatát és kötelességét, hanem tényleges foganatosítását is. Elemi igényű követelmény az, hogy Magyarország Szent Koronája - a főhatalom teljességét jelentő és jelképező, a társadalmi béke és egyensúly létrehozására és megtartására alkalmas különleges államszemélyiségként - megkapja soha meg nem szűnt jogalanyiságának elismerését. A Szent Korona eszme legújabbkori nagy fordulata az, hogy a királynak (a Szent Korona fejének) helyét is tartósan a magyar nemzet tölti be, a Szent Korona és a nemzet azonos.

Akkor a nemzet koronázása a nemzet nemzetelése lenne? E kijelentés szerint is (a Szent Korona és a nemzet azonos) a szentkorona az élő nemzettel azonos (az állam semmiképpen nem azonos a nemzettel), tehát a nemzet élő közösségi személy --- nem jogi személy, nem azonos entitás az állammal, hanem az állam tulajdonosa (ami több államban élő, de nem mindegyik államot tulajdonló nemzet esetén egészen evidens illetve szerencsés viszonyítás).

Legyen Magyarország valóban a Szent Korona országa! Ennek feltétele a magyar nemzet felemelése erkölcsben, lelki kultúrában, műveltségben. A kérdés nem az, hogy királyság vagy köztársaság legyen, hanem az, hogy sikerül-e az erkölcsi-szellemi nemzetkoronázás.

Például a XXI. századi szentkorona tan kidolgozásának elősegítése fontos tényező lehet a nemzet felemelkedésének.

Hungariam esse salvandam! Magyarországot meg kell menteni!

dr. Zétényi Zsolt

és

Magyarországért Egyesület