-----Original Message-----
From: Fáy Árpád [mailto:fay@ngo.hu]
Sent: Friday, February 09, 2007
10:25 AM
To: alkotmany@ngo.hu
Subject: dr Zétényi Zsolt
tanulmánya és vele vitatkozó hozzászólás - Mi az alkotmány? - A történelem által
erodált fontos törvények összessége, vagy a normaként tisztelni való társadalmi
igazságok? -
Egy tanulmány (dr Zétényi
Zsolt)
és a vele vitatkozó
hozzászólás (Fáy Árpád)
Történeti alkotmány és tételes jog
viszonya
a szabad birtokforgalom
legújabbkori magyarországi bevezetésének tükrében.
(Arról, hogy a jog az alkotmány része, de az alkotmány nem azonos a joggal, s a jog az alkotmány jegyében alakítandó.)
..”…mindenki, a kit Ő felsége az előre bocsátott módon az országon belül vagy azon kívül a magyarok közé fölvett, esküt tartozzék tenni, hogy az ország törvényeinek mindenben engedelmeskedni fog, és ennek az országnak a szabadságait tehetségéhez képest meg fogja védeni, és azok ellenére semmit sem fog elkövetni, az országból annak semmi várát és semmi részét sem fogja elidegeníteni, hanem egész igyekezettel azon lesz, hogy az elidegenítetteket is visszaszerezze.” 1550. évi LXXVII. törvénycikk arról, hogy„miképpen honfiusítsa a király a külföldieket?”
„Azon országokban, melyekre nézve jelen nyílt parancs kibocsáttatik, bárminemű fekvő javak szerzésében a honosulás vagy belföldiség hiánya miatt jövendőben senki sem gátoltathatik.” (1852. november 29-én kelt császári nyílt parancs 14.§, Ideiglenes Törvénykezési Szabályok 20.§)
I.A történelmileg létezett magyarországi államrendszerekkel való folyamatosság, azaz a jogfolytonosság helyreállítása igényli ennek a nem egyszerű folyamatnak a lehetőség szerint világos szemléletét épppen azért, hogy a valódi teendők a maguk tényleges mivoltában mutatkozzanak meg, s ne homályosítsák el ítéletünket téves megrögzöttségek, s a tisztánlátás által ismerjük fel a leendő valódi teendőket a jogfolytonosság helyreállításának ma még alig látható közelségű ténykedése során, számolva azzal a lehetőséggel, hogy a folyamat lassú történelmi változások mentén megy végbe a jogalkotás és jogalkalmazás menetében.
Nem szakmai körökben fellelhető egyes vélekedés szerint a szentkoronás történelmi alkotmány folyamatosságának helyreállítása a szentkorona birtoktan azonnali hatályba lépésével a külföldiek tulajdonszerzéséről kötött szerződések tilalmát, s a megkötött szerződések érvénytelenségét jelenti majd. Valójában nem ez történik, hanem egy összetett joghelyreállító folyamatnak csupán a kezdetén leszünk, s ebben törvények sorát kell meghozni az országgyűlés munkája nyomán, megfelelő politikai akarattal és ítélőképességgel a körülmények és következmények helyes megítélésével és a történelmi jog szellemének, bölcsességének erejével. Megtartjuk a történelmi tapasztalat bölcsességét, megőrizve a megőrzendőket, megváltoztatva a megváltoztatandókat, megújítva megtartva értékeinket.
Jól mutatja a történelmi jog és a változások kölcsönhatásának ellentmondásosságát, jellemző megoldási eljárását az a jogi helyzet, amelyet az 1848-as törvényhozásból, így a nemesi birtokok forgalmát és megterhelhetőségét tiltó ősiség szabályainak eltörléséből és az osztrák önkényuralomból egyaránt következő tények határoztak meg.
A Szent Korona főtulajdonjogáról (radix omnium possessionum- minden birtok gyökere), általános vélemény, hogy az Ősiség, azaz a visszaháramlás lehetőségének megszűnésével 1848-ban hatályon kívül került.
A régi jog fokozatos, benne az ősiségi rendszer mélyreható átalakulása a földhitel és a tulajdon biztonsága érdekében nélkülözhetetlen volt, de ehelyett gyors és nem indokoltan mélyreható változást jelentő törvényhozás történt.
A szentkorona birtoktan hatályát és az adományrendszert megszüntette az ősiség eltörléséről szóló 1848. áprilisi XV. törvénycikk, amely az úrbéri viszony megszüntetéséről szóló 1848. évi IX. törvénycikkel együtt rommá vált a régi magánjog egész épülete, amelynek helyére a szabadságharc leverése miatt nem épülhetett fel az új polgári jogrend. Az 1852. november 29-én kelt császári nyílt parancs, az osztrák polgári törvénykönyvet bevezető pátenssel egyidejűleg, 14.§-ában kimondta „Azon országokban, melyekre nézve jelen nyílt parancs kibocsáttatik, bárminemű fekvő javak szerzésében a honosulás vagy belföldiség hiánya miatt jövendőben senki sem gátoltathatik.” Miután az 1860. évi októberi diploma visszaállította az 1848. évi törvényeket megelőző alkotmányt, így a magyar királyi Kúriát, a császár felkérésére összeült a kor jelnős jogászaiból és a kúria legrangosabb testületéből, a hétszemélyes tábla tagjaiból az 1861. évi országbírói értekezlet. Javaslatot tett a változott jogi és gazdasági viszonyoknak megfelelő szabályokra, tekintettel arra, hogy az idegen törvény szerint nem akartak, a régi magyar jogrendszer romjain pedig nem akartak bíráskodni, azaz törvénykezni. A rövid idő alatt elkészített terjedelmes munkálat címe „Az Országbírói Értekezlet által javaslatba hozott Ideiglenes Törvénykezési Szabályok” (ITSZ) volt. Az országgyűlés nem alkotott törvényt az elé terjesztett javaslatból, erre ideje, s módja sem volt, nem lévén a szentesítésre jogosult koronázott király. Az 1861. június 21-én megszavazott, a főrendiház által megerősített határozat szerint, melyet „Ő Felsége” is megerősített „a magyar magánjogi törvények visszaállítatnak, de amennyiben azok az 1948:XV.t.c. s a szem elől nem téveszthető újabb jogviszonyok miatt alkalmazhatóak nem volnának, addig, míg törvényeket alkotni lehetne, az Országbírói Értekezlet munkálatát ideiglenes kisegítő gyanánt használhatónak tekinti.” A kir. Kúria 1861. július 23-án tartott vegyes ülésében kimondotta,hogy e szabályok „addig is, míg az alkotmányos törvényhozás másképp nem rendelkezik, azonnal mindennemű törvényes eljárásaiban állandó zsinórmértékül követendi.” Az ITSZ 20.§-a, az ősiségi nyílt parancs hivatkozott rendelkezését ellenkező alkotmányos rendezésig hatályában fenntartotta. A joganyag a bírói gyakorlat által, tehát szokásjogi úton a magyar jog részévé vált, a Corpus Juris Hungarici milleniumi kiadásába is felvették. Ennek felel meg a ma hatályos szabad ingatlanforgalom.
Rendszerint az önkényuralmi korszakok után – mint 1687-ben, 1791-ben, 1867-ben, 1920-ban – országgyűlési döntéssel, törvénnyel általános szabályként érvénytelenné nyilvánították az önkény jogalkotását. Több példa van azonban az ilyen jogalkotás hatályban tartására, de ilyenkor egy szuverén országgyűlés, vagy – mint ebben az esetben – országgyűlés és bírói fórum egyszerre rendelkezett az eredetileg érvénytelennek tekintendő szabályok hatályban tartásáról. Az ITSZ mondja, hogy ezen „szabályok az 1848-ik évi viszonyokkal összeütközésben nem lévén: ezek a legközelebbi törvényhozás intézkedéséig az 1790:35 tc. példája nyomán minden innen az ország alkotmányos állására és alaptörvényeire vonható hátrányos következtetés nélkül, anyagi tekintetben továbbra is hatályban maradnak.” Így lett az 1848-49. szabadságharcot követően megszületett császári rendelet, az ősiségi pátens, „utólag ratifikált és alkotmányszerűen szentesített osztrák oktroj.”, amint Grosschmid Béni írja „Werbőczy és az angol jog” c. munkájában. A gazdasági élet és jogbiztonság akkori megítélés szerint igényelte a polgári jog ilyetén megújítását, különösen a magánjogi - telekkönyvi, büntetőjogi, kereskedelmi, váltó, csőd, úrbéri és bányaügyi rendelkezéseket, ügyvédi, közjegyzői szervezeti szabályokat. Az ITSZ-t, benne a szabad birtokforgalom szabályát a magyar joggyakorlatban alkalmazták is azért, mert az 1861-évi Országbírói Értekezlet az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok leírt módon való bevetté tételével hatályos szokásjoggá tette az összeállítást. Szladits Károly, a polgári kor nagy jogásza írja ezen szabályokra hivatkozva „A Magyar Magánjog Vázlata” című művében 1937-ben, utalva az 1852.évi nyíltparancs ismert 14.§-ára : „A magyar jog értelmében az idegenek magánjogi helyzete a magyar honosokéval elvileg egyenlő.” (57.oldal.) 1944-ig, sőt ténylegesen a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséig, 1960-ig alkalmazták. Így lett az önkényuralmi jogból, a törvénysértésből szokás útján hatályos jog.
Ma már árnyaltabban láthatók azok a kártékony történelmi-gazdasági folyamatok, amelyek a régi magánjog szétverésével és a kapitalizmus korláttalan behatolásával, a magyar társadalomra való rázúdulásával nemcsak a történelmi osztályok, hanem a dolgozó tömegek romlását és kivándorlását okozták. Tudható, régi szerzők is utaltak arra, hogy a régi magánjogi intézmények gyors, határozott, de szerves és folytonos átalakításával, nem pedig megsemmisítésével, a XIX. század számos romboló, az országépítéssel és felvirágzással párhuzamosan ható vonulatát, a történelmi és nemzeti értékvesztést, a tömeges elnyomorodás irányzatát le lehetett volna fékezni.
Mindazonáltal mondhatjuk-e, hogy az előbb leírt törvényhozási folyamat, nevezetesen a fekvő javak forgalmának korlátlanná tétele – mert ellentétes a történeti alkotmány korábbi tételeivel - érvénytelen jogot hozott volna létre? Nem először, s nem utoljára élt a magyar közjog gyakorlata az „alkotmányszerű szentesítés” módszerével. Így válik II.József 184. évi házassági pátens alkotmányosan kötelezővé az 1790/91. évi 26. tc. 11. pontja által vagy még korábban Mária Terézia úrbéri rendezése is így vált a Corpus Juris részévé.
II.A magyarországi birtokszerzés szabályozásának előzményeiről tudni kell, hogy már a Szent István- féle várszerkezetben volt várak és hozzájuk tartozott jószágok államjavak természetével bírtak a régebbi szerzők szerint. Szent István Király Dekrétomainak Második Könyve 6. fejezete szerint „ a király és kincstár javai sértetlenek legyenek.” III. Honorius pápa méltán emlékeztette II. Endrét, hogy az ország jogainak, a korona méltóságának s jövedelmeinek épségben tartására megesküdött, tehát az elidegenített jószágokat visszaveheti. Törvényeink kimondják, hogy a királyok ne adományozzanak idegeneknek földbirtokot, számos ezen kérdést érintő vagy ezzel összefüggő törvényünk van. Így szól az
1222. évi XXVI. törvénycikk arról „hogy az országon kívül valóknak birtokot adni nem kell.”
„1. § Ha valamelyest adtak vagy eladtak, azt a haza fiai válthassák meg.”
1439. évi XVI. törvénycikk arról, hogy „birtokokat nem kell idegeneknek adományozni s az országlakosoknak is szolgálatok fejében és nem pénzért kell adni.”
„ A birtokokat és birtokjogokat nem idegeneknek, hanem csak országunk jól érdemesült és Magyarország koronája alatt álló lakosainak fogjuk adományozni, nem pénzért, hanem érdemeikhez és szolgálataikhoz képest.
1. § A királyi és koronajogokat pedig sem bárkinek tanácsával, sem a nélkül, örök áron el nem adjuk, sem zálogba nem vetjük.”
1514. évi I. törvénycikk arról, hogy „az összes, bármiképpen elidegenített királyi jogok azonnal visszabocsátandók.”
„Mindenki előtt teljesen tudva van, hogy mekkora bajok és gyakori veszélyek származtak és háromlottak a királyi felség és az egész ország ügyeire abból, hogy a királyi szent korona valóságos és igaz jövedelmeit eddigelé különböző emberek részére lekötötték s időlegesen elidegenítették.
1. § Hogy tehát azokat eltávolítsuk és a királyi felség curiáját és ügyeit illő állapotukba hozzuk és állítsuk vissza, mindenek előtt határoztuk: hogy a királyi felség összes jövedelmeit, tudniillik a harminczadokat és huszadokat, valamint a bányákat és minden sókamarát, arany és ezüst bányákat meg a királyi városokat tényleg vissza kell adni; és számadástétel után, ha a királyi felség valakinek valamely összeggel még adósa volna, azt ezekből a jövedelmekből idővel fizesse meg.”
1514. évi III. törvénycikk „a királyi koronára tartozó fekvő jószágok és jövedelmek felsorolása.”
„Nehogy azonban a királyi fekvő jószágok és jövedelmek meg birtokjogok körül kétség támadhasson, jónak láttuk azokat e helyütt följegyezni.
1. § Ezek ugyanis, mindenek előtt a nyolcz szabad város, tudniillik: Buda, Pest, Kassa, Pozsony, Nagyszombat, Bártfa, Eperjes és Sopron.
2. § Ezenkivül: Ó-Buda, Esztergom, Székesfehérvár, Lőcse, Szakolcza, Szeben és Szeged.
3. § Továbbá a kunok és jászok megannyian.
4. § Ugyszintén: Visegrád a két szigettel, ugymint a Visegrád alatt egészen Megyerig elnyuló Chepel és Kos nevü szigetekkel.
5. § Azonfelül: Körmöcz, Beszterczebánya, Zólyom, a többi bányavárosokkal.
6. § És Nagybánya meg Huszth vára az öt várossal és a sóbányákkal.
7. § Ezenkivül Magyar- és Szlavonországok összes harminczadai és az azokban levő minden sókamara.
8. § Nemkülönben Munkács és Diósgyőr várai.
9. § Továbbá Erdélyben: a királyi szászok, minden bánya és sókamara, és ezeknek a bányáknak a helyei Kolozsvár várossal.
10. § És minden huszad és század meg ötvened, melyeket ugyancsak az erdélyi részekben szoktak szedni.
11. § Aztán az ugyanott létező és fekvő Görgény, Thörcs és Déva várak.”
1608. évi (k. e.) XV. törvénycikk arról „hogy a királyi felség, a királyi fiscusra háramlott fekvőjószágokat, a jól érdemesült személyeknek ne pénzért, hanem ingyen adományozza.”
„Azt is megállapították, hogy a király Ő felsége a királyi fiscusra törvényesen háramlott fekvő jószágokat, az erény méltó tekintetben részesülésének fölismeréseül, ne pénzért (a miképp eddig történt), hanem az ország régi végzéseihez képest, jól érdemesült személyeknek (értelemszerűen magyar honosoknak, országlakosoknak Z.Zs.) ingyen adja és adományozza.”
1608. évi (k. e.) XXII. törvénycikk arról, hogy „az uzsorások, a kik nyereségvágyból a fiscus fekvőjószágaira és az érczbányákra pénzt adtak, ezt elveszítsék és azon felül a jövedelmek becsüjén maradjanak”
„minthogy Magyarország régi közönséges decrétumai szerint, az ország koronáját illető fekvő jószágokat, bármely szükségnek nyomása alatt Magyarország királyai közül senkinek sem volna szabad, hogy elzálogositsa (a miképpen ez az Albert király decrétumának a 16-ik czikkelyéből, meg itt-ott nagy számban a többiekből is eléggé világos és tudva van, miképp igen sokan, ugy az érczbányákra, mint a harminczadokra nagy pénzösszegeket kölcsönöztek”
1609. évi LIV. törvénycikk „az ország bányatermékeinek és bányáinak a mostani birtokosok kezéből való kiszabadításáról és a királyi jövedelmekhez csatolásáról”
„Azokra nézve, a kik a fiscus fekvőjószágaira és a bányákra az ország törvényei ellenére adtak pénzt, a múlt évben kelt törvénycikkelyeket megújitják”
1622. évi XLVI. törvénycikk „az orrszág érczbányáinak a felszabaditásáról és a királyi fiscushoz kapcsolásáról; meg a pénzverési felügyelői tiszt visszaállitásáról.”
1715. évi XXIII. törvénycikk arról, hogy„a magyarokká befogadottakról vagy honosítottakról.”
„Az 1687. évi 26. t. czikk megalkotása után magyar honfiakká bevett külföldiekre nézve a karok és rendek megállapították, hogy a felvételért s honosításért eddig fizetni kellett ezer arany díj osztályba sorozását a jövő országgyűlésre halaszszák.
1. § Addig azonban, míg a felhívott törvénynek eleget nem tesznek, se a honosság előjogát ne élvezzék, se fekvőjószágok birtokosai ne lehessenek.”
A hivatkozott szabályok egyenesen utalnak arra, hogy honosság nélküli személyek azaz külföldiek nem szerezhetnek fekvőjószágot, hiszen ez utóbbi törvény szerint a honosítottól még egy többlettényállást is, a díjfizetést is megkövetelnek. A fekvőjószágok szerzése azonban aszerint is más feltétellel történt, hogy a tulajdonszerzés tárgya a koronajavak (bona coronalia) körébe tartozott-e, mert ezek nem voltak eladhatók, sem elzálogosíthatók, s csak az ország lakosának voltak bérbe adhatók. Az előbb egészében idézett 1514. évi III. törvény sorolja fel ezen javak körét, amelyeknek jövedelme a király és udvartartása szükségleteinek fedezésére volt fordítható. Ettől a vagyontól megkülönböztették a kincstári javak (bona cameralia) körét, amelyeknek jövedelme az államszükségletek fedezésére szolgált. A magszakadás vagy hűtlenség címén a szent koronára visszaszállott uradalmakat és jószágokat, amelyek újra adományozhatók voltak, az utóbbi, a kincstári vagy kamarai javak közé kellett sorolni, szemben a sem külföldieknek sem magyar honosoknak el nem idegeníthető koronajavakkal.
Mindezeket átfogja a királyi jog (jus regium), amely a régi magyar magánjogban az ország Szent Koronájának joghatósága (jurisdictio Sacrae Regni Coronae) minden birokjog alapja és gyökere (radix omnium possessionum), mert minden birtokjog tőle ered és reá száll vissza magszakadás és hűtlenség okán. Ezen elv és szabály által megszabott rendszerben a külföldiek fekvő jószágot úgy szerezhettek, hogy ezen mivoltjuk honosítás folytán megszűnik, magyar honossá válnak, hungarus jogállást kapnak.
III.Ezt a birtokjogi és egyben közjogi rendszert számolták fel a leírt módon az 1848. áprilisi törvények, majd ezek folytatásaként bevezetett szabályok. Mondhatjuk-e azt, hogy a történelmi jogelv olyan gyökeres, a szerves változás követelményeit is meghaladó sérelmet szenvedett, hogy a változás a történelmi alkotmány elvei szerint érvénytelen, ellentétes az alkotmányozó hatalom valódi szándékaival és akaratával a szentkoronás birtokszerzési korlátozás továbbra is hatályos?
Amikor megállapítjuk, hogy a régi magánjogi rendszer ilyetén szétrobbantása nem felel meg a közösség számos érdekének, s mi több, súlyos tények mutatják káros jellegét, mégsem juthatunk olyan következtetésre, hogy érvénytelen az új jogalkotás, hogy - mert tartalma aggályos - nem hozott létre hatályos jogot, hanem azt vagyunk kénytelenek megállapítani, hogy a változás törvényes, érvényes új jogot hozott létre. Megállapításunk a történelmi alkotmány jellegének és a változások körülményeinek, formájának és tartalmának elemzésével nyeri el ténybeli és jogelméleti alapját.
Mi is a történelmi alkotmány, hogyan módosítható, s hogyan állapítható meg tartalma?
Nagy Ernő, a tizenkilencedik és huszadik század fordulójának elismert közjogásza írja Magyarország Közjoga c. munkájában: „az újabban alkotmányosságra tért államok külön alkotmánylevelet szerkesztettek, azt speciális jogi természettel ruházták föl és a benne foglaltakat tekintik alkotmánynak; más államokban, pl. nálunk az alkotmány tartalma nincs egységesen külön megállapítva, tételei elszórva találhatók a törvények között.„
Más helyen ezt olvassuk :”Történeti alkotmányoknak nevezzük azokat az alkotmányokat, melyeknek alapja messze a múltba, vagy éppen az állam keletkezésére vihető vissza. A. fejlődés, az alakulás a részletekben, egyes intézményekben történik, a nélkül, hogy a régi alapot a maga egészében megtámadná. Ettől eltérnek a nem történeti alkotmányok (vagy mint szintén nevezik: rendszeres alaptörvény ti, papiros, charta alkotmányok): az állam eddigi szervezetét ,feladják s életét, valamely a.lkotmánylevélbe összefoglalt, új alapelvekre vezetik vissza. A_történeti alkotmány a nemzet életét kisérő fokozatos fejlődésben jön létre, mig a nem történeti alkotmány, inkább az elmélet alapján, az egészre kötelezőleg kinyilvánított állami akarat által.
A. nem történeti alkotmány az állam életét harmoniku.sabban tüntetheti föl; részei, ugyanazon, időben és elvekből keletkezve, egységesebb egészet alkothatnak, és mert az uralkodó jogi felfogás által szabályoztatott, alakilag is szabatosabbnak látszik, s hogy úgy mondjuk, szavával köt. Míg ellenkezőleg a, történeti alkotmány nem az egészet egyöntetűen átható irányelvek alapján készült, és azért nélkülözi is a kerekdedséget; egyes tételei gyakran százados időközökben keletkeznek és alakra is a jog különböző fejlődési fokát tükrözik vissza. Úgyhogy kevésbé szava, mint inkább szelleme dönt, s a szokásnak körében nagyobb jelentőség jut, minthogy a régit az újabbal ez fűzi össze.
De másrészt meg a történeti alkotmánynak nagy előnye, hogy a nemzet életével szorosan összeforrott. Ezeréves alkotmány átmegy a nép érzületébe, szokásaiba, erkölcseibe, gondolkozásába, úgy, hogy végre az állami életet máskép elképzelni is alig tudja; s mindez fennállását sokkal jobban biztosítja, mint bármiféle alkotmányos garantia. A népélettel együtt fejlődye, tekintélyét, a hozzá való ragaszkodást a múlt emlékei fokozzák, és szellemét a hagyományos gyakorlat annyira bevési a köztudatba, hogy sokszor biztosabban vezet, mint az alkotmánylevelek újabb és tisztultabb jogi műveltséggel szerkesztett harmonikus tételei. — Ilyen történelmi alkotmány a magyar.
Megjegyzendő azonban, hogy egy alkotmány sem háríthatja el magától teljesen a történelmi fejlődés hatását, mert nem képzelhető, hogy valamely nemzet előbbi életével, az ezt szabályozó joggal teljesen szakíthasson. Mindig lesznek egyes intézmények, melyeket új szervezetébe magával visz. A régi Bourbon-féle királyság intézményeiből többet feltalálunk (különösen az administratiónál) a franczia köztársaságban ; ugyanez áll a német stb. alkotmányosságra tért államokban is. Ügy, hogy a történelmi és nem történelmi alkotmányok kifejezése alatt szorosan véve azt kell értenünk, hogy míg az első az alapot fenntartja és a részletekben változtat (tehát minden alakulásánál több marad meg a régiből, mint a mi megváltozott), addig a nem történeti alkotmány az alapot veti el, de egyes régi intézményeket új szervezetébe beolvaszthat. — Magától értetődik, hogy valamely charta-alkotmány idővel szintén fölveheti a történeti alkotmány jellemvonásait.”
Történeti alkotmányunk megfelel – értelemszerű különbségekkel, másutt részletesen kifejtett változásokkal – a mai alkotmányok iránt támasztott alapkövetelményeknek:
1.Alkalmas az állam és a hatalomgyakorlás jellegének és alapelveinek megállapítására.
2.Megállapíthatók belőle az állam polgárainak alapvető jogosultságai, sarkalatos jogai. amelyek kellő méltóságot és szabadságot jelentenek, megfelelő biztosítékokkal.
3.Határozott következtetést enged a társadalom tagjainak helyzetéről, egyéni és szervezeti önrendelkezéséről. Jól kivehető elveket fejez ki a közösségi lét politikai és jogi alaprendje tekintetében.
Történeti alkotmányunk egyfelől rendet és szabályt mutat az állam szervezetének alapfelépítésére, hatalmi működésére, a hatalom tényezőire és egymáshoz való viszonyára, a hatalom alanyainak jogosítványaira és kötelezettségeire, másfelől kifejezi a közösség jellegét, szellemiségét közösségi tudatának és tudattalanjának bizonyos jellegzetességeit. Nemcsak a történelmileg létrejött, s a szokásjog által egybekapcsolt, újra meg újra értelmezett, sokszor hivatkozott törvényekből áll, hanem a hozzájuk kapcsolódó mögöttes tartalmakból, szokásból, erkölcsből, gondolkodásmódból és érzésekből. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy ez a gondolkodásmód és jogi forma valójában 1848-ban működött igazán, ha nem is utoljára, mert az utána következő másfél század tételes törvényalkotásban telt, kevéssé a szokásjog törvényalkotó vagy törvényrontó szellemében, az utolsó, 1944-től kezdődő időszak 1989-ig, rövid kitérőktől eltekintve pedig nélkülözte a valódi alkotmányosságnak a papiros alkotmányokra alkalmazható ismérveit is. A történelmi alkotmány – mutatis mutandis – megfelelő fogalmi tárral, a szükséges módosításokkal, új értelmezésben, a jogfolytonosság jegyében újra bekapcsolható és meggyőződésünk szerint bekapcsolandó a magyar alkotmányosság vérkeringésébe, mert ez mérhetetlen erőforrása lehet elgyengült, kivérzett, árnyékszerű jelen közjogi állapotaink jó irányú fordulatának, csapdás helyzetünkből való szabadulásunknak. A történeti alkotmány megfelelősége tehát egy korszerűsítési eljárás eredményének vizsgálata során lesz nyilvánvaló. A történeti alkotmány sokkal több, mint rend és szabály, de évszázadok szellemi örökségéből a szellemnek ezen megtestesülései (objektivációi) képviselik magát az évszázados-évezredes szellemet, soraik megtanítanak visszatalálni a nemzeti tudat és szellem kútfőihez.
A jogfolytonosságnak akár deklarált, nemzetszuverenitást kifejező, alkotmányhelyreállító országgyűlés által létrehozott formájában, akár szervesen, hosszú folyamatban való helyreállása olyan történetileg volt jogrendet talál, amelyben 1848-óta, legkésőbb 1861-óta szabad ingatlanforgalom volt, amely tehát a hagyományos magyar intézmények teljes megszüntetésével és gyökeres újraszabályozásával jött létre. A történeti alkotmánnyal szemben ugyanolyan követelmény a határozott tartalom, a rend és szabály egyértelműsége, mint a papiros alkotmánnyal, a chartával szemben. A szabad birtokforgalmi szabály ilyen jellegű, felváltotta a régi magánjognak alkotmányos erejű rendelékezéseit, s így legalábbis alkotmányos súlyúnak kell tekintenünk. Nem tekinthetünk érvénytelennek – mert nincsen ilyen választási lehetőségünk – egy olyan tételes szabályt, amely az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok 20.§-ába foglaltan élt az önkényuralomban megalkotott, ma is hatályos 1959. évi polgári törvénykönyv hatálybalépéséig, s tartalmában máig. Mert nem az önkényuralom által bevezetett szabály alapított jogot, hanem erre hivatott közjogi fórumok. Mert az Országbírói Értekezlet nem volt alkotmányos közjogi fórum, de legitim fórum volt a királyi Kúria, amely 1861. július 23-án meghozta ismert döntését, hogy az uralkodóval a nemzet nevében tárgyaló országgyűlés által nem tárgyalt, de határozatilag támogatott szabályokat addig is irányadónak, zsinórmértéknek fogadja el „ míg az alkotmányos törvényhozás másképp nem rendelkezik”, s mert nyolcvan esztendeig követték e szabályokat a független magyar bíróságok, s mert e szabályok a magyarországi jogok testévé váltak, felvétettek a Corpus Juris millenniumi kiadásába is, a szokásjogi törvényalkotás példáját mutatva meg. Az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok más megfontolásból, - nem úgy, mint a császári pátens – az 1848-évi, befejezetlenségében nem aggálytalan törvényalkotás eredményéből és abból a törekvésből indultak ki, hogy megteremtik az igazságügyi kiegyezést, a neoabszolutizmus szabályait összhangba hozzák a régi magyar törvényekkel és a szokásjoggal. A szabályozási eredmények azt mutatják, hogy ez sok haszonnal, a magyar jogi hagyomány sok elemének megőrzésével történt, a magánjog, váltójog, kereskedelmi jog, a telekkönyvi jog területén és sok más vonatkozásban. A szabad birtokforgalom ilyetén bevezetése azonban kiszolgáltatta az eladósodott magyar földbirtokosokat, s hozzájárult a történelmi földinduláshoz, amely maga alá temette számos értékével és tapasztalatával együtt a jogkiterjesztő osztályt. Az 1848-előtti magánjoghoz nem lehetett visszatérni –s bár a teljes visszatérést sokan követelték, az lehetetlen volt, amint Deák Ferenc is nyíltan vallotta. Ma már azonban nehezen vitatható, hogy az osztrák polgári törvénykönyvnek a tulajdont abszolút szabad rendelkezési jognak deklaráló, az ősiségi pátensben is megnyilvánuló természetjogias szemlélete szemben állott a Corpus Jurisnak Werbőczy Hármaskönyvében kodifikált, ugyancsak természetjogias, ám közösséget és egyént egyaránt védő szellemével s ami még fontosabb: Magyarország valódi érdekeivel.
A történelmi alkotmányosságnak ezt az új hajtását, mint alkotmányos tényezők sora által elfogadottat, csak egy újabb joghelyreállító népszuverenitási aktus, a nemzetszuverenitásnak a jogfolytonosságot helyreállító ténykedését követő törvényhozás távolíthatja el, s nyújthat megfelelő, kiegyensúlyozott, az ország érdekeit és lehetőségeit követő, korlátozott birtokforgalmat bevezető, a természeti erőforrásokat és alapvető iparágakat védő megoldást, megteremtve a szervesebb, jobb összhangot évezredes alkotmányunk elveivel. Így térhet vissza a tételes jog a történeti alkotmányhoz.
Zétényi Zsolt
2007 .január.
****************************************
Élvezettel olvastam az idézeteket. És szomorúan a keserűséget, ami a kikerülhetetlennek látott végjátékként utal a mára.
De egyet érteni sok megállapítással már nem tudok e tanulmányban.
"A királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki beleegyezik én nem ellenzem."
…. Amint a befejező sorokból kiderül. Ilyen a hatalom által megnyomorítottak útkeresésének óhatatlanul a nyomvonala.
Azonban bármennyire is elismerésem a fenti tanulmányért, miszerint nemzetgyűlés korrigálhat 150 évet, de addig is a 63-at vegyük vissza úgy, ahogy lehet, legalább nyomokban, spontán rendeződéssel elgondolásért - ami a mai vitákat illeti, ezen nem jutottunk túl?
Ez a megoldás 1988-89-ben lett volna szép lehetőség. Senki sem kevesellené manapság sem, ha akkor ezen az úton idultak volna a változások.
Azonban másként történt, és az idő túllépett rajta. Olyan elképesztő hibák és bűnök következtek be 1989 óta, olyan hihetetlen eltökéltséggel kezdték meg felszámolni a nemzeti intézményeket, a nemzeti tudatot, nemzeti létet magát, és ezzel az orvoslásra váró helyzetet élezték ki oly mértékig, hogy a valódi alkotmányosság tudatának gyógyító erejére van már szükség.
S az idők a gondolkodásban is mintha túlléptek volna már az eredetében normákra épülő történelmi alkotmány kartális formába kényszerült emlékén, a legalábbis tisztességes szándékú megemlékezés igényén az alaptörvény preambulumának tisztelgő soraiban.
Valódi alkotmányos iránytűre, sőt valódi alkotmányos viszonyokra van szükségünk – különben szerfelett cinikus és buta másodlagos manipulációk (például az úgynevezett gazdasági szükségszerűségek, amelyek többnyire csak korszerűtlen, szükségtelen embertelenségek, kommunista másodvirágzások, spekuláns ökörségek) tesznek minket tönkre. A kommunizmus és a globalizmus embertelenségei csak a foxi-maxikon tanult „elmék” előtt kikerülhetetlenek, holott ezek az utó-munkatábori módszerek nem szükségszerűek.
Különbséget kell tenni minden bizonnyal a történetiséget hivatkozva két szempont között. Az egyik „hétköznapian” fogja fel a kérdést, és a megszokottság rutinját védendő értelmezi a történelmiséget. A másik szempont viszont a történelmi alkotmány gerincét hivatkozza meg, „az igazságot”. Az alkotmány az alapvető igazságoknak nem mondhat ellent, mert akkor elveszne különleges szerepe. Az igazságtól független alkotmány nem más, mint egy a sok törvény közül, amelyeket ráadásul manapság cinikusan érdekek mentén fogalmaznak. A történelmi alkotmány súlyát a mai időben az adja, hogy természetes ellensúlyát képezi az igazságtól eltekintő érdek-törvényeknek – ha azok az igazság elveit gyökeresen megsértik.
A teljes megoldás igénye viheti előre gondolkodásunkat úgy a természetjog területén mint az alkotmány és a közgazdaság kapcsolatában. Mint mindig, amikor az élettel van dolgunk, nem lehet a cél a félig élet, a félig kóma (félig alaptörvény, félig alkotmány megoldást idézve).
A keményebb, illetőleg a tényleges alkotmányos változattal tudnánk érvelni nemzetközi viszonylatban is, uniós szerződés értelmezésében vagy újra tárgyalásában, és ami legalább olyan fontos, önmagunk gazdasági talpra állításában.
De egy nemzeti politika megalapozásában, vagy csak a nemzeti értékelvű társadalmi gondolkodás kiteljesítésére ha gondolok, végig kell mennünk a gondolatokban. A hatalmi kompromisszum nem megoldás! Az alma sem félig függőlegesen esik le a fáról, stb-stb.
Ami Zétényi Zsolt első sorait illeti, hogy az alkotmánynak a része a jog, azon talán el kell gondolkodni. De végül oda jutunk el, hogy mi a jog? Melyik jog-fogalommal élünk?
A mai pozitivista jogfelfogást alapul véve mindenképpen éles különbség adódik alkotmány és jog között. Másképpen fogalmazódnak meg, másképpen jutnak érvényre, más a logikájuk, más a feladatuk, és alapvetően különnemű dolgokként vannak egymással is szereposztásban (a pozitiv jog és a tényleges alkotmány.
Az alkotmányos normák rendszere a klasszikus ontológiai illetőleg társadalmi lételméleti kérdésekhez vezet minket, a jogszabályok rendszere viszont praktikus napi szabályozási eszközök világát jelenti. Az alkotmány jeleníti meg „az időtlen” társadalmi értékeket, szabályozási fő célokat, amivel szemben a pozitiv jogszabályi rendszer ezen legfőbb társadalmi értékek, célok függvényében kell praktikus megoldásokat, érvényesítési utat kialakítsanak. Sem az alkotmány nem illetékes a napi szabályozás ügyeiben (mert arra képtelen) - sem a jogszabályi technika nem tekinthető illetékesnek az alapvető társadalmi normák, a közösségi erkölcs kérdésében, mert arra tökéletesen alkalmatlan. Bármiféle szabályozás alapvető igénye, hogy ez a két funkció egyértelműen külön váljon (szabályozási értékek és szabályozási eszközök).
A normákat vázoló természetjog és az írott eseti megállapodások világának szétválasztása éppenséggel átlátható, rugalmas, tartós módon teremthet kapcsolatot társadalom-erkölcsi normák és aktuális szerveződési megoldások között. A francia forradalom óta a tökéletes megformálásra hivatkozó úgynevezett alkotmánylevelek erre nem képesek, ehhez képest eredendően korcsok, mert lehetetlen feladatot jelent az időtlen erkölcsi igazságok elismerése, és a pillanatnyi hatalmi erőknek kitett írásos szabályozás egyesítése diszfunkcionális képtelenségek előállása nélkül.
A tanulmány címe és a címében jelezett módszere: „Történeti alkotmány és tételes jog viszonya a szabad birtokforgalom legújabbkori magyarországi bevezetésének tükrében”.
A szerző jogász. Számomra, külső szemléletű olvasónak a „birtokforgalom” megjelölés nem tűnik egyértelműnek. Tudtommal a szabad, tőkejószágként értelmezett föld-tulajdonnal, és annál is a földtulajdon globalista szélességű „szabadságának” igényével van baj.
A szabad föld-birtokfogalommal kevesebb gond lenne, ha az egy nemzeti mértékre kiszélesített ősiséggel volna összekötve. Hogy ne legyen ilyen ijesztő a kifejezés, megemlítendő, hogy az ENSZ egyezmények ugyanerről szólnak. Az ENSZ tiltja egy néptől, nemzettől a természeti erőforrások bármilyen módon való elvonását. Itt pedig erről van szó.
Azaz a tanulmány címe pontatlan, mert 1848 után nem a szabad birtokforgalom teremtődött meg, hanem a szabad, a nemzettől elszakított „tőke módjára szabad” föld-tulajdoni-jószág-forgalom! És ezzel van a gond. A tanulmány ezt a kérdést nem pontosítja, szigorúan véve másról szól és mást tartalmaz a címében.
Tehát a „cseppben a tenger” módszere itt nem érvényesíthető már csak a fogalmi pontatlanság miatt sem (amely az alkotmányos értékek felől közelítve szembetűnő igazán). A történelmi alkotmány erejét éppen az adja, hogy az időlegesen elfajuló szóhasználat, értelmezés, gyakorlati megoldások idővel kiigazíthatóak.
1) Azt mondja ez a tanulmány, hogy nemzetgyűlés nélkül is van alkotmányos hagyomány újraéledés a joganyag ezernyi részletében.
2) Na de a természetjogi elvekkel összhangban lévő alkotmányos evidenciák sora, a szentkorona tan szimbólum rendszerébe csomagoltan, ősi szemléleti hagyományra támaszkodva szintén megvan nemzetgyűlés nélkül ezernyi összefüggésében és árnyalatában, apró üvegcserepekre tört állapotában is rekonstruálhatóan, élő-ható búvópatakként.
- Akkor a következmény, hogy az alkotmányos hagyomány e két ágát a nemzetgyűlés egyesítheti, mint valamely oszlopokat az áthidaló boltív.
- Ha meg nincsen sem nemzetgyűlés, sem más mód arra, hogy a boltívet a két oszlopra ráemeljék, addig torzóként, a jelen nyomorodott állapot mementójaként uralják világunkat, és figyelmeztetnek arra, hogy mulasztás bűnében élünk, nem a délibábokat elhanyagoló kikerülhetetlen realitásban. A mulasztásunk realitásának figyelmeztető jelei az alkotmányos torzó két oszlopa, az írott hagyomány elvadult, önkényuralmi játékszerré vált hajtásai, és az íratlan társadalomerkölcsi alkotmányos evidenciák méltatlanul elhanyagolt értékei.
Szófacsarásnak tűnik az elvadult, önkényuralmi játékszerré vált hajtásokat alkotmánynak nevezni.
Természetesen mindenkinek lehetnek sajátos és saját véleményei. Dr Zétényi Zsoltnak is, ami ha nem egyezik az enyémmel, akkor is tisztelem mint az ő véleményét, de felhívom egyúttal figyelmét is, hogy a magyar történelmi alkotmányról korábbi szerzők is mint normáról, mint helyes elvekről, mint arról hogy miként kellene lennie a dolgoknak emlékeztek meg, és nem akként, hogy zsarnoki idők mit kényszerítettek ki.
Nagyon érdekesek Molnár Kálmán írásai, amelyek több mint fél évszázaddal ezelőtt érveltek ugyancsak a komolyan vett történelmi alkotmány melletti kiállás szellemi és politikai lehetősége mellett.
Az alkotmány nem egyszerűen megvizsgálható és ha úgy tetszik, akkor és annyiban meghivatkozható. Ami a természetjogi alapokat illeti ugyanis, ott a nem értelmezhető a kompromisszum, csakis az ésszerű figyelembevételre törekvés. A magyar alkotmány a létből fakad, a lét természetéből. Tehát nem csak hivatkozni kell rá, mint régmúlt szép emlékre, hanem létünkben érvényesülni engedni, segíteni.
Fáy Árpád
ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^
Alkotmányossági Műhely és Fórum Egyesület
www.alkotmany.ngo.hu
30/367-0354
a levél nyilvános eszmecsere keretében íródott
ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^
.... A társadalmi cselekvés, a társadalmi lét alanya az élő emberi személyiség
valamint annak közösségei,
a szervezeti keretek pedig az eszközei lehetnek a személyes létnek
(olyan eszköz mint a jogi személy vállalat, állam vagy mint jogi személy
nemzetközi szervezet)....
ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^